közbeszerzés

Pandémia: a NER-cégek még mindig profitálnak a védőfelszerelésekből

A koronavírus látszólag lecsengőben van, de a pandémiával kapcsolatos közbeszerzések még zajlanak. Az egyik legfrissebb hirdetményben a Magyar Közút  Nonprofit Zrt. ismertette a védőfelszerelésekre vonatkozó tenderét, amit egy olyan cég nyert el, amelynek tulajdonosa két kormányközeli céghez is köthető. Korábban ugyanis Mészáros Lőrinc testvérének vállalkozásainál volt vezető tisztségviselő. Most már saját cégével nyert. Nem ő az első vállalkozó, aki saját cégeivel viszi tovább a kormányközeli társaságoknál megtapasztalt sikerszériát az állami tendereken.

„A vizsgált szennyvízminták SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlagban csökkenést mutat. Salgótarjánban, Szekszárdon és Szolnokon számottevő csökkenés tapasztalható, a vizsgált minták közül egyedül Kecskeméten mértek enyhén emelkedő tendenciát. Emelkedett a SARS-CoV-2 koncentráció 19 mintavételi hely esetében, míg Egerben, Szekszárdon és Veszprémben a mérsékelt tartományba esik. A járványhullám leszálló ágára jellemző módon a koronavírus örökítőanyag koncentrációja hosszabb időtávot tekintve lassan, ingadozva, de egyértelműen csökken.”

Ez a legfrissebb hír a koronavirus.gov.hu-n. A kötelező maszkviselés eltörlését március 4-én jelentette be a kormány, a közel 46 ezer halottról pedig ma már szinte senki sem beszél. A pandémiával kapcsolatos közbeszerzések azonban még folyamatban vannak.

Milliók kesztyűkre, maszkokra

Hétfőn jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben, hogy az állami tulajdonú Magyar Közút Nonprofit Zrt. védőfelszerelések beszállítására írt ki 2 évre szóló pályázatot, amelynek már a nyertese is nyilvános.

Az egyéni védőeszközökre („pandémia védőeszközei”) nettó 95 millió forintot szánt az állami cég, a keretszerződés 47 500 000 + 47 500 000 forintra vonatkozott Kelet-Magyarország és Nyugat-Magyarország esetében. Az ajánlatkérő a keretösszeg 70%-ban történő lehívására vállal kötelezettséget.

A nyertes cégnek többek között a következő védőfelszerelések leszállítását kellett vállalnia országrészenként: 93 188 db kesztyű, több mint 12 ezer overál, közel 4000 védőszemüveg, több mint 26 ezer – főként FFP2-es és FFP3-as maszk, 40 ezer cipővédő, csizmák és esőkabátok. (A mennyiség tehát duplán értendő.)

Mészáros testvérének cégét vezette

Mindkét részfeladatra 4-4 ajánlat érkezett a Catalan Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-től, a FETTI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-től, a ROCK SAFETY Munkavédelmi Eszközgyártó és Kereskedelmi Kft.-től, valamint a VABA-KER Kft.-től. Utóbbi lett a befutó a legolcsóbb, kétszer 29 774 460 forintos ajánlatával.

A Vaba-Ker talán elsőre nem túl ismerős, pedig a csákvári cég már 2016 óta létezik, és 2020-ban 1,4 milliárdos forgalmat bonyolított.

Tulajdonosa Varju Balázs, aki korábban vezető tisztségviselő volt a Pegazus Trade Kft.-nél és a Herceghalom Interat Zrt.-nél.

Ezt a két vállalkozást viszont már nem kell bemutatni az Átlátszó olvasóinak: mindkettő Mészáros János érdekeltsége, azaz Orbán Viktor gyermekkori barátjának, Mészáros Lőrincnek a testvéréé. A Pegazus Trade és a Herceghalom Interat már évek óta tarolnak a közútkezelő tenderein: többek között munkaruhákat, rakodógépeket, alkatrészeket és kisgépeket szállítanak az állami közútkezelőnek.

De a Vaba-Ker is kapott már megbízást a közútkezelőtől, valamint a MÁV-tól is – tavaly például ötöt.

Mészáros Lőrinc öccsének cégei tarolnak a közútkezelő tenderein | atlatszo.hu

Közel egymilliárd forintos tendert húzott be a Herceghalom Interat Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. – szúrta ki a K-Monitor. A cég azóta szárnyal a közbeszerzéseken, amióta Mészáros Lőrinc öccse, Mészáros János – egy másik cégén keresztül – megvásárolta 2017 februárjában.

Nem ez az első, hogy olyan cég nyer állami tendert, amelynek tulajdonosa/vezetője korábban valamelyik kormányközeli cégnél dolgozott.

Nemrég írtunk például a Terra-Log Mélyépítő Kft.-ről, amely 2021 októberéig (tehát 10 hónap alatt) 50 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket. A cég 2020-ban került Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, de egy év után túl is adott rajta. A Terra-Log ekkor kilőtt a piacon, és tavaly őszig már 2020-as forgalmának közel harmincszorosát nyerte el állami tendereken.

Tízmilliárdokért nyer állami megbízásokat Mészáros Lőrinc „strómanjának” cége | atlatszo.hu

Október közepéig 50 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket a Terra-Log Mélyépítő Kft., ami tavaly került Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, de egy év után túl is adott rajta. A cég akkor kilőtt a piacon, és idén már 2020-as forgalmának közel harmincszorosát nyerte el állami tendereken. A kft. végső tulajdonosa Mészáros bizalmasa, Halmi Tamás, akinek karrierje a bicskei földhivatalban indult, majd a felcsúti milliárdos számos cégében volt vezető tisztségviselő, mára azonban látszólag minden üzleti kapcsolatot megszakított a miniszterelnök barátjával.

A kft. végső tulajdonosa Mészáros bizalmasa, Halmi Tamás, akinek karrierje a bicskei földhivatalban indult, majd a felcsúti milliárdos számos cégében volt vezető tisztségviselő. 2010-től a Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetője, valamint – a szintén Mészáros érdekeltségű – R-Kord Építőipari Kft. ügyvezető igazgatója volt. Később az Opus Global Nyrt. ipari divíziójának vezetőjeként dolgozott, és a Mátrai Erőműből is igazgatósági elnökként távozott. De a neve felbukkant a Best Radio Kft.-ben és az Aqua Lorenzo Kft.-ben is – szintén Mészáros Lőrincékkel összefüggésben.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársa szemeteszsákot cserél Zala megyében, az M70-es autópálya csörnyeföldi pihenőjénél 2020. március 10-én. A koronavírus terjedése miatt fertőtlenítést végeznek a teljes gyorsforgalmi úthálózaton és a pihenőkben. (forrás: MTI/Varga György)

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42