közbeszerzés

Százhúsz millió forintot költ a főváros koronavírus tesztekre, részben Soros adományából

Gyorsított, tárgyalásos eljárás keretében szerzett be a főváros koronavírus teszteket. A tendert a Kelen Kórház Kft. nyerte, amely nettó 120 millió forintért szállítja le az antitestek kimutatására szolgáló ellenanyag teszteket.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön jelentette be, hogy a Fővárosi Önkormányzat nagy mennyiségben vásárol koronavírusteszteteket, amelyek segítségével a fővárosi cégeknél és intézményekben végeznek szűréseket.

Az uniós közbeszerzési értesítőben pénteken meg is jelent a tárgyalásos eljárás eredménye, amely szerint a „SARS-COV2 vírus-fertőzöttség előszűrés elvégzése, valós idejű PCR technikával – 27 400 db” pályázati részben indított eljárás eredménytelen lett, mivel senki sem nyújtott be ajánlatot, de a

  • „SARS-COV2 vírus elleni IgG és IgM antitestek kimutatására szolgáló ellenanyag teszt (gyorsteszt) emberi vérmintából – 10 000 db” leszállítására sikeresen pályázott a Kelen Kórház Kft.. A nettó 120 millió forint értékű szerződést már meg is kötötték a felek.

Az indoklás szerint a beszerzés az önkormányzat számára feltétlenül szükséges, és az általa előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt a nyílt, a meghívásos vagy a tárgyalásos eljárásra előírt határidők nem lennének betarthatóak. „A rendkívüli sürgősséget indokoló körülmények fennállása nyilvánvalóan nem ered az ajánlatkérő mulasztásából, vagy az ajánlatkérő által előidézett okból” – hangsúlyozzák az értesítőben.

Az önkormányzat továbbá a következőkkel indokolta a közbeszerzést:

  • „A fővárosban a járványügyi gócok kialakulásának elkerülése érdekében kiemelten fontos, hogy a gyanús kontaktok mielőbb szűrésre kerüljenek, továbbá a szűrés pozitív eredménye esetén mielőbb meg lehessen tenni a szükséges, a további fertőzés elkerülését célzó beavatkozásokat. Budapest Főváros Önkormányzata önként vállalt feladatként kívánja ellátni az egészségügyi és szociális ellátást végző intézményekben dolgozók, valamint a hajléktalan ellátásban és az idős otthonokban gondozott személyek minél szélesebb körű szűrését.
  • Fenti közfeladatok és közszolgáltatások folyamatos és zökkenőmentes ellátásának biztosítása érdekében elengedhetetlen az egészségügyi és szociális ellátást végző intézményekben dolgozók, valamint adott esetben az általuk gondozottak egészségének és életének védelme. A közbeszerzési eljárás célja a fentiekre figyelemmel az, hogy egyrészt a fővárosi egészségügyi és szociális ellátás biztosításában részt vevő dolgozók és a hajléktalan ellátásban, illetve idősotthoni ellátásban részesülő egyes, fertőzésgyanú alá eső ellátottak körében a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés szerinti szolgáltatás igénybevételével szűrhető legyen e személyek esetleges SARS-COV2 vírus fertőzöttsége, és így lehetősége nyíljon ajánlatkérőnek arra, hogy – a szűrési eredményektől függően – az érintett intézmények, közfeladatot ellátó szervek megtehessék a szükséges azonnali intézkedések megtétele érdekében.
  • A beszerzés kifejezetten a járványhelyzet kezelését, a fertőzés mértékének csökkentését, a fertőzöttség mielőbbi felismerését és a gyors elkülönítést célozza.”

Karácsony egy videóüzenetben tegnap arról is beszélt, hogy a főváros a saját forrásait felhasználva, valamint Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának támogatásával tudja elindítani a tömeges tesztelést Budapesten.

A főváros az ellenanyag tesztek mellett a fertőzést hatékonyabban kimutató, a vírus örökítőanyagának jelenlétét vizsgáló PCR teszteket is megpróbált beszerezni, ám ezekre senki nem nyújtott be ajánlatot.

Az Átlátszó korábban beszámolt arról, hogy a kormány és a magán-egészségügyi cégek is nagy mennyiségben rendeltek úgynevezett szerológiai koronavírus-gyorsteszteket, amelyeket a mentőszolgálat is használ. A PCR tesztekkel ellentétben a szerológiai tesztek nem a vírus, hanem az ellenanyagok jelenlétét mutatják ki, ezért nem alkalmasak a még tünetmentes fertőzöttek szűrésére, és még a tünetes betegeknél is mintegy 70 százalék a fals negatív diagnózisok aránya.

Téves negatív eredményt mutathatnak az új koronavírus-gyorstesztek

A kormány és a magán-egészségügyi cégek is nagy mennyiségben rendeltek koronavírus-gyorsteszteket, amelyeket már a mentőszolgálat is használ, és hamarosan kiskereskedelmi forgalomban is értékesíthetnek Magyarországon. Az úgynevezett szerológiai teszteknek megvan a maguk haszna, de nem alkalmasak a még tünetmentes fertőzöttek szűrésére, és még a tünetes betegeknél is mintegy 70 százalék a fals negatív diagnózisok aránya.

Katus Eszter

Fotó: Karácsony Gergely Facebook oldala/archív (videó)

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42                                                      Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás