nemzeti együttműködés

Tízmilliárdokért nyer állami megbízásokat Mészáros Lőrinc „strómanjának” cége

Október közepéig 50 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket a Terra-Log Mélyépítő Kft., ami tavaly került Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, de egy év után túl is adott rajta. A cég akkor kilőtt a piacon, és idén már 2020-as forgalmának közel harmincszorosát nyerte el állami tendereken. A kft. végső tulajdonosa Mészáros bizalmasa, Halmi Tamás, akinek karrierje a bicskei földhivatalban indult, majd a felcsúti milliárdos számos cégében volt vezető tisztségviselő, mára azonban látszólag minden üzleti kapcsolatot megszakított a miniszterelnök barátjával.

A 24.hu tavasszal írta meg, milyen jó döntésnek bizonyult, hogy Mészáros Lőrincék bővítették portfóliójukat. A lap rámutatott: a Mészáros Csoport 2020 tavaszán „szippantotta be az ipari hulladék-kezelő bizniszben meghatározó Envirotis Holding Zrt.-t, majd szinte azonnal két nagy állami megrendelést kaptak a zrt. egyik leányvállalatával, a Terra-Log Mélyépítő Kft.-vel.

A társaság azóta újabb és újabb megrendeléseket húzott be. Egy táblázatban gyűjtöttük össze, pontosan mennyit és milyen értékben. Az adatok egy diagramon ábrázolva így néznek ki:

Jól látszik, hogy bár a cég korábban is nyert közbeszerzéseket, és az éves forgalmuk is meghaladta a 2-3 milliárdot, 2019-ben gyengélkedni kezdett a vállalkozás. Az Opten adatai szerint az értékesítés nettó bevétele 2,6 milliárdról 882 millió forintra esett vissza, a 124 millió forintos nyereség pedig 290 millió forintos veszteségbe fordult át. 2020-ban viszont a tulajdonoscsere után ismét erőre kapott a kft.: a forgalom 1,7 milliárdra, az adózott eredmény pedig 432 millióra nőtt. 2021-ben pedig egyenesen kilőtt a vállalkozás: idén 10 hónap alatt annyi közbeszerzést nyertek, mint korábban hét év alatt.

Október 15-ig összesen 8 megbízást kaptak nettó 50,1 milliárd forint értékben.

Éppen ezért érdekes, hogy menet közben Mészárosék megváltak az aranytojást tojó tyúktól.

Megvették, eladták

A Terra-Log Mélyépítő Kft.-t 2008-ban jegyezték be. A budapesti cég létszáma jelenleg 29 fő, főtevékenysége a szennyeződésmentesítés és egyéb hulladékkezelés. A vállalkozás többször is tulajdonost váltott, legutóbb 2013-ban, amikor az ország egyik jelentős hulladékgazdálkodó cégcsoportja, az Envirotis Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság lett az egyedüli birtokosa. Új cégvezetőt pedig akkor kapott a Terra-Log, amikor az Envirotis Holding Zrt. tulajdonosi szerkezetében történt változás.

Ahogy a cikkben korábban említettük, 2020 tavaszán a Mészáros csoporthoz tartozó Status Next Környezetvédelmi magántőkealap egyedüli irányítást szerzett az Envirotis Holding Zrt. felett.

Megmondtuk előre: újabb pénzgyárat szerzett magának Mészáros cégcsoportja

Tavaly több, mint 2 milliárd forintos árbevétele volt annak a cégnek (Tatai Környezetvédelmi Zrt.,TKV), amely az egykori almásfüzitői vörösiszap-tározókon hulladék-feldolgozót működtet, s melyről februárban megírtuk: megújították a környezethasználati engedélyét, miután Mészáros Lőrinc cégcsoportja kinézte magának.

Az üzlet azonban nem bizonyult tartósnak: a Status Next mindössze egy év után túladott az Envirotis Holdingon, amely a Global Spectrum Invest Zrt.-hez került 2021 áprilisában. Az idén februárban alapított Global Spectrum tulajdonosa Halmi Tamás, akit rossz nyelvek Mészáros Lőrinc strómanjanként emlegetnek.

Szerteágazó kapcsolatok

Halmi Tamás 1992-ben a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karán szerzett geofizikus mérnöki diplomát. Pályamódosítást követően a geodézia területén indított vállalkozást. 2000-től tíz éven át a bicskei Földhivatalban volt osztályvezető, majd hivatalvezető. 2010-től a Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetője, valamint a szintén Mészáros érdekeltségű R-Kord Építőipari Kft. ügyvezető igazgatója volt. Később az Opus Global Nyrt. ipari divíziójának vezetőjeként dolgozott, és a Mátrai Erőműből is igazgatósági elnökként távozott. De a neve felbukkant a Best Radio Kft.-ben és az Aqua Lorenzo Kft.-ben is szintén Mészáros Lőrincékkel összefüggésben.

Halmi Tamás céghálója. A szaggatott vonal már nem élő kapcsolatot jelöl (forrás: Opten Kft.)

Halmi ma már látszólag egyetlen Mészáros-cégben sem tölt be tisztséget. Az Opten adatbázisa szerint mindössze a Global Spectrum Invest tulajdonosa, amely alá a GÁZ PIAC Tanácsadó, Tervező és Szolgáltató Kft. és az Envirotis Holding Zrt. is tartozik. Mindhárom cégben ő az ügyvezető igazgató is.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Részlet az Envirotis Holding Zrt. reklámfilmjéből (forrás: Youtube/Envirotis Holding)

Megosztás