Titkolták, de kiderítettük az EU-s pénzből épült soproni vadaspark adatait
A NAIH szerint egy KEKVA sem bújhat ki az Infotörvény alól.
Összesen 438 parkolóhelyet (személyautóknak és buszoknak egyaránt) építenének ki a „Parkolj és Túrázz” – parkolópontok kialakítása a Dunakanyarban című pályázati projekt részeként, részben Natura 2000-es területen. A hatásbecslési dokumentációból nem derül ki, vágnak-e ki fákat a beruházás során, kérdéseinkre pedig nem válaszoltak az illetékesek. A védett állatokról azt írják a szerzők, majd hozzászoknak a parkolók üzemeléséhez, és még arra is kitérnek, hogy a borzok húsából kiváló pörkölt készül szüret idején.
A Pilisi Parkerdő Zrt. erdei parkoló pontok (autós pihenők) fejlesztésére írt ki közbeszerzési eljárást május közepén. A projekt keretében népszerű kirándulóhelyek, turisztikai attrakciók környezetében alakítanak ki parkolás lehetőségeket, amelyek eddig is kijelölt parkolópontként funkcionáltak, vagy csupán a „szokásjog” alapján rendszeresen parkoltak ott autók.
A felhívás két részből áll. Egyrészt erdei parkolókat alakítanának ki a Pilisi Parkerdő Zrt. területén 8 helyszínen:
A dokumentum szerint a parkolók erdőterületen, valamint védett, illetve Natura 2000-es területen helyezkednek el.
Favágással csinálnak helyet a parkolónak Dunavarsány természetvédelmi területén | atlatszo.hu
Nálunk a parkosítás mindig fakivágással kezdődik, furcsa módon még akkor is, ha egy 50 tagból álló közösség maga dönt a parkosításról is meg a fakivágásról is. Dunavarsányban, a természetvédelmi terület határán, a Ráckevei Duna-ág partján működik egy 50 ingatlant magába foglaló üdülőszövetkezet. Szerda reggel az itteniek arra ébredtek, hogy vágják a fákat, mert kell a hely a „kulturált parkoló”-nak meg a tervezett parkosításnak. Sokan fölháborodtak az indokolatlannak tűnő pusztításon, meg is keresték a szövetkezet elnökét, aki viszont azt állítja, minden a szövetkezeti közgyűlés határozatának és a dunavarsányi önkormányzat engedélyének megfelelően zajlik. Videóriport.
A kiírás második része a Mogyoróhegyi parkolókra (Visegrád) vonatkozik:
A beruházás anyagi vonzatairól ugyan nem esik szó, a társaság honlapján találhatóak ezzel kapcsolatos részletek. Mint írják, a Pilisi Parkerdő Zrt. 3 projektre is kapott pénzt az államtól (Kormány 1663/2020. (X. 15.) Korm. határozata egyes aktív turisztikai fejlesztések turisztikai térségekben történő megvalósításáról):
A projektek projektfejlesztési szakaszához, valamint eszközbeszerzéséhez nyújtott támogatás összege: 290 366 411 forint. A szakmai megvalósítás időtartama és a támogatás felhasználásának határideje: 2020. október 15 – 2022. április 30.
Azt is írják, hogy a
Pilisi Parkerdő által kezelt erdőkben évente több mint 30 millió látogató fordul meg,
ezért az erdészet az elmúlt időszakban számos beruházást valósított meg a turisztikai infrastruktúra-fejlesztés terén. A rekonstrukciós munkák a következő évben sem állnak meg, így az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) közreműködésének és támogatásának köszönhetően további turisztikai szolgáltatással, illetve infrastruktúra-fejlesztéssel bővül a Pilis és a Visegrádi-hegység aktív turisztikai kínálata. A teljes költségvetés a 3 milliárd forintot is meghaladja.
A parkolóhelyek kialakítása előtt természeti állapotfelmérést végeztek, három helyszínhez csatoltak Natura 2000 hatásbecslési dokumentációkat. A Szentendréhez tartozó Dömör-kapui parkolóhoz, a visegrádi Mogyoró-hegyi buszparkolóhoz és a mellette lévő Mogyoró-hegyi sípálya parkolóhoz.
A parkolók különleges madárvédelmi, valamint Natura 2000 területeknek is részét képezik. A hatásbecslés szerint az állatfajok közül a védett és NATURA 2000 jelölő fajok esetében a kivitelezési munkák zavaró hatással járhatnak, ezért különösen fontos lenne felhívni a kivitelező figyelmét például a hüllő- és kétéltűmentés fontosságára. Továbbá arra is kitér, hogy a tervezési területen és a szállításhoz szükséges egyéb területeken az építési zaj és a helyfoglalás miatt a „növény- és állatfajok esetleges elvándorlása”, a biológiai felületek megszűnése, zavarása várható.
„A parkoló üzemelési fázisában, a környéken lévő, ritka, védett és NATURA 2000 jelölő
madarak és emlősök vonatkozásában zavaró hatások léphetnek fel. Az állatvilág azonban idővel megszokja a létesítményt üzemelés közben” – írják a szerzők.
A dokumentumból azt megtudjuk, hogy „a Natura 2000 jelölő madárfajok közül néhány faj előfordulhat a parkolók közvetlen közelében (pl. Piciformes, Passeriformes)”. A latin nevek a harkályalakúak és verébalakúak rendjét takarják.
A hatásbecslésnek azonban elég komoly hiányosságai vannak: például a Dömör-kapui parkoló esetében a 21. oldalon azt írják, hogy „a tereprendezési munkák a fakivágások után lesznek”. A 34. oldalon ezzel szemben viszont az olvasható, hogy „fakivágásra nem kerül sor, így az odúlakó fajok esetében káros hatás nem várható.”
Mivel a három hatásbecslési dokumentáció feltűnően hasonlít egymáshoz, nem meglepő az sem, hogy ez a hiba a másik két dokumentumban is megismétlődik.
A szövegben egy harmadik helyen pedig azt írják, hogy „a parkolók jelenlegi formában megmaradnak, bővítésük nem várható. A burkolt felületek kiterjedése érdemben nem növekszik. A parkoló területén lévő rossz állapotú aszfaltburkolat cseréjén túlmenően a területre hulló csapadékvíz elvezetése is megoldódik szabályozott körülmények között.”
Csatolnak képeket is, amiből viszont nehéz kiolvasni, hogy hol oldják meg a fák árnyékában a parkolást, és hol vágnak ki esetleg fákat miatta. Megkérdeztük ezért a Pilis Parkerdő Zrt.-t és a terv készítőjét is a pontos részletekről, cikkünk megjelenéséig azonban nem kaptunk választ.
Nem ritka, hogy a beruházók által finanszírozott hatásbecslések, hatástanulmányok összeszedetlenek, komolytalanok vagy épp részlehajlóak. Ha valaki leírja, hogy egy beruházás nem oké, öt perc alatt találnak valakit, aki azt mondja, hogy mehet.
A zöld utat a szerzőktől ez a beruházás is könnyedén megkapta: „Az biztosan kijelenthető, hogy a beruházás megvalósítását követően nem várhatóak negatív jelentős változások a természeti állapotban.”
Azonban azt nem lehet mondani, hogy a szerzők spóroltak volna a környezetfestés eszközeivel. A Visegrádi hegységről szóló hosszú leírásban még a borzpörköltre is apró részletességgel kitérnek: „amikor megfosztják gereznájától, kiváló pörkölt készül húsából szüret idején” – olvasható a szövegben.
Katus Eszter—Zsilák Szilvia
Nyitókép: Pilisi Parkerdő – a Ziribár és a Pilis-csúcs a Kis-Kevélyről. Fotó: Pilisi Parkerdő – Parkerdő az emberért Facebook-oldal
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA NAIH szerint egy KEKVA sem bújhat ki az Infotörvény alól.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Videónk a 2000 fős Újszentivánról, pár nappal az időközi választás előtt.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!