fakivágás

Natura 2000 erdőt tarolhatnak le a „csodalibegő” nyomvonala miatt a Tokaji-hegyen

Megnéztük, hogy mely helyrajzi számokon valósulna meg a Tokajba tervezett legújabb látványosság, a zártkabinos libegő. Kiderült, hogy a beruházás nyomvonala részben Natura 2000 erdős területen valósulna meg. Egy lapunk által megkérdezett szakértő azt mondta, minimális az esélye, hogy a fák felett el tudják vezetni majd a libegőt: „szinte 100 százalékig biztos vagyok, hogy a nyomvonalon végig kivágják a fákat”. A növényzet eltávolítása egy nagyjából két kilométer hosszú, körülbelül húsz méter szélességű nyomvonalat érinthet. A nemzeti park helyett egy civilekből álló egyesület kritizálta az előzetes vizsgálati dokumentáció hiányosságait a zöldhatóságnál. A turistacsalogató beruházás  a világörökségi terület látképébe is bele fog rondítani. A kormányhivatal döntése értelmében környezeti hatásvizsgálatot kell lefolytatni. A tokaji polgármester a közbeszerzés szabályaira hivatkozva nem árult el részleteket a fakivágás mértékéről. 

Januárban bejárta a sajtót a tokaji „csodalibegő” híre, szinte mindenhol pozitívan számoltak be a beruházásról: Tokaj új kuriózumaként, egyedülálló látványosságként kezdték emlegetni. A libegőt még nem kezdték el építeni, még azt sem lehet tudni, hogy ki fogja megtervezni.

Az uniós közbeszerzési értesítőben (TED) január 10-én jelent meg a felhívás, a pályázatról a napi.hu számolt be először. A közbeszerzést a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. írta ki. A leírás szerint egy „Magyarországon egyedülálló”, négyévszakos zártkabinos libegőt terveznek. A több mint két kilométer hosszú nyomvonal célállomása a Kopasz-hegy, a nyomvonalon 9-14 darab tartóoszlopot terveznek. A hegy lábánál, a Tokaji Fesztiválkatlan területén egy 600 négyzetméter alapterületű indító állomás, a Kopasz-hegy felső részén pedig egy 1 500 négyzetméter alapterületű fogadóállomás valósulhat meg. (Az ajánlatokat január 28-ig várták.) A fejlesztés a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program keretében valósul meg.

Natura 2000 erdőt és világörökségi terület látképét veszélyezteti a fejlesztés

Az értesítőben azonban azt nem reklámozták, hogy a beruházás részben Natura 2000 területen valósulna meg. A libegőt az 500 méter magas, Tokaj fölött magasodó Kopasz-hegy keleti részére tervezik. A Kopasz-hegy azonban a nevével ellentétben közel sem kopasz.

A libegő nyomvonala fent Natura 2000 területen, lent egy ökológiai folyosón haladna át (forrás: előzetes vizsgálati dokumentáció)

Megnéztük a helyrajzi számokat a térképen, és azt találtuk, hogy a nyomvonal felső része Natura 2000, erdővel borított területet érint.

A Natura 2000 hálózat az Európai Unió (EU) ökológiai hálózata, az uniós természetvédelem alappillére. Célja Európa legértékesebb és leginkább veszélyeztetett természetes élőhelyeinek, valamint növény- és állatfajainak hosszú távú megőrzése. Tehát még a hazai beruházóknak is illik ezzel a védettséggel számolniuk. Natura 2000 besorolású területeken elvileg csak szigorú feltételek mellett lehet beruházásokat megvalósítani. Ilyen esetben meg kell vizsgálni a Natura 2000 terület jelölélésének alapjául szolgált fajok és élőhelytípusok helyzetére vonatkozó hatást.

A libegőépítés ezenkívül országos jelentőségű védett természetvédelmi területet, a Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzetet is érinti. A tervezett nyomvonal az Országos Ökológiai Hálózat része, a magasabban elhelyezkedő Natura 2000 területet magterületként, míg a nyomvonal alsó, zártkerteket keresztező szakaszát ökológiai folyosóként tartják nyilván.

De a sornak itt még nincs vége. A terület világörökségi oltalmat is élvez, az UNESCO kultúrtáj-kategóriában a világörökség részévé nyilvánította 2002-ben a Tokaj-hegyaljai borvidéket. A világörökségi terület világörökségi gondnoksági feladatai ellátására a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft.-t jelölték ki – vagyis pont azt a szervezetet, amely a közbeszerzést kiírta.

A libegő világörökségi terület látképét veszélyezteti (forrás: tbtf.hu)

Nem ez lenne az első eset, hogy buldózerekkel esnek neki a tájnak. Tavaly tavasszal számoltunk be arról, hogy a Kopasz-hegy nyugati oldalán egy helyi vállalkozó megkopasztotta az erdős hegyoldalt egy lőtér miatt. A beruházás végül meg sem épült, de a fákat addigra már kivágták a Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet szélén fekvő hegyen (ez a rész nem élvezett Natura 2000 védettséget).

A félbemaradt lőtér építése miatt már okoztak egy tájsebet a Tokaji-hegy másik oldalán (fotó: Németh Dániel/Átlátszó)

Az előzetes vizsgálati dokumentációból nem derül ki, hogy végig kivágnák-e fákat

2021 őszén adták be a miskolci Green Side Kft. által elkészített előzetes vizsgálati dokumentációt a zöldhatóságként eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalnak. A 200 oldalas dokumentumot a zöldhatóság oldaláról szereztük meg, amiből arra szerettünk volna választ kapni, hogy

  • a libegő nyomvonalában végig ki fogják-e vágni a fákat,
  • vagy „csupán” az alsó részeken lesz irtás, és a Natura 2000 területen a fák felett vezetik el a libegőt.

Azonban a vaskos dokumentum átolvasása után sem tudtuk meg, hogy hol lesz fakivágás, és előfordulhat-e a Natura 2000 terület egy részének a letarolása. Azt fontos szem előtt tartani, hogy a céget a beruházó Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. bízta meg a vizsgálat elkészítésével.

Tokaj Libegő előzetes vizsgálati dokumentáció by atlatszo on Scribd

A dokumentumból annyi kiderül, hogy a beruházás miatt lesz fakivágás, ugyanis a fontosabb munkafázisok közé sorolták, a tartóoszlopok miatt is biztosan vágnak ki fákat. Azt írják, hogy nyomvonal jelentős része fásított területek fölött halad, és hogy a libegő vonalában lévő erdők nem egyformán értékesek. Lent inkább bokros-akácos rész található, fent a hegyen már értékesebb a faállomány.

A dokumentumban szerepel, hogy „mivel a nyomvonal erdős részen fog majdnem végig haladni, első lépésben ki kell alakítani a szükséges nyíladékot”. A dokumentum végén lévő nyomvonaltérképen viszont már úgy tűnik, mintha egyes részeken a fák felett haladna el a libegő. A szintkülönbség, amit át kell hidalni, 400 méter, a kivitelezési időszak: 2022. 07. 01. – 2023. 12. 30.

A libegő helyszínrajza (forrás: 2021-es előzetes vizsgálati dokumentáció)

A nemzeti park helyett egy civilekből álló egyesület vette védelmébe a hegyet

A Natura 2000 terület természetvédelmi kezelője az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága. A vagyonkezelő részéről az előzetes vizsgálat során csupán egy lista érkezett az általuk ismert természeti értékekről. Lapunk is megkereste a Nemzeti Park Igazgatóságát, azonban nem kaptunk választ.

Az előzetes vizsgálati dokumentációval kapcsolatban a nyilvánosság részéről érkeztek észrevételek a hatósághoz. A problémákat a TOTEM (Tokaji Természetvédelmi Egyesület) terjesztette elő, akik a helyi médiából értesültek a tervről. Az egyesület központi e-mail címére küldött kérdéseinkre nem jött válasz, azonban egy neten található dokumentumban megtalálható a hatóságnak küldött véleményük.

Az egyesület erősen kritizálta az előzetes vizsgálati dokumentáció szakmaiságát, ők is azt hiányolták legjobban, hogy

nem derül ki, a libegő alatt hol lesznek kiirtva a fák,

illetve nem esik szó a nyiladék élőhely-fragmentáló hatásáról. (A feldarabolódott élőhely területeit a közöttük elhelyezkedő területek ugyanis izolálhatják.)

„Általános észrevételünk, hogy az EVD számos pontban ellentmondó, szakmailag meglehetősen pontatlan, megalapozatlan és ködös megállapításokat tartalmaz. Az élőhelyek védelme érdekében talán legfontosabb kérdésben sem egyértelműen fogalmaz, nevezetesen, hogy a libegő nyiladéka alatti vegetáció kiírtásra kerül, avagy sem, egyértelműen érint e közösségi jelentőségű élőhelyeket, fajokat vagy sem.”

Az erdőben két kilométer hosszan, körülbelül húsz méter szélességben irthatják ki a fákat (forrás: Előzetes vizsgálati dokumentáció)

Hiányolták, hogy nem vizsgáltak meg más nyomvonalat. A TOTEM tesz egy alternatív javaslatot: a már meglévő, TV adó felé haladó középfeszültségű vezeték nyiladékában történő kivitelezést tartják elfogadhatóbbnak.

Továbbá hiányosnak látták az érintett élőhelyek és fajok feltérképezését, nincs ugyanis arról információ, hogy mikor mérték fel a területet és milyen széles sávban. A fokozottan védett uhura (nagy fülesbagolyra) és a fekete gólyára vonatkozó részeket is hiányosnak tartják. Szerintük a fekete gólya visszatérhet még fészkelni (kivéve, ha megépül a libegő), az uhu fészkelőhelyéhez pedig túl közel épülne a libegő.

Az uhu, azaz a nagy fülesbagoly (latinul Bubo bubo) sem örül a beruházásnak, ugyanis veszélybe kerülhet a fészkelőhelye (forrás: Adam Kumiszcza/Wikipedia)

Az egyesület szerint a beruházás nem utolsósorban tájvédelmi szempontból is aggályos. A dokumentáció következő mondata szerintük egy légből kapott, inkorrekt meglátás: „látképi szinten sem jelentős a nyomvonal, mivel a hegyi panoráma egy oldalsó jelentéktelen aspektusából látszik majd a kötélpálya”. A TOTEM szerint igenis látható lesz a tájképromboló beruházás, a tájkép védelme nem csak az ismert szöget jelenti.

A dokumentáció a fák fölött haladó libegő vizsgálatával sem foglalkozik érdemben, azt a tájképi hatásai miatt el is veti. Az egyesület rámutat, hogy a kötélpálya hosszmetszet alapján egy köztes szakaszon a lombkoronák felett haladna, ami panoráma szempontjából egy látványosabb kitűnést eredményezne. Az egyesület a libegőépítés engedélyezésének az elutasítását javasolja, ha pedig mégis engedélyezik, akkor a valós kárenyhítések előírását szorgalmazzák.

A kormányhivatal is részletesebb vizsgálatot kér

A kormányhivatal lezárta az előzetes vizsgálati eljárást és megállapította, hogy környezeti hatásvizsgálatot kell lefolytatni, ami természetvédelmi szempontból egy részletesebb felmérést jelent. A vizsgálati eljárás eredményeképpen 2022. január 18-án a kormányhivatal a beruházáshoz környezeti hatásvizsgálat elkészítését írta elő határozatával.

  1. Részletesen kell vizsgálni a védett fajokat érintő lehetséges hatásokat és számba kell venni a kárenyhítő lehetőségeket.
  2. Látványterveket kell készíteni, amin látszódnia kell az oszlopoknak és a nyiladéknak is.
  3. Pontosítani kell, hogy milyen szabadidős tevékenységek volumene mennyivel nő meg (pl.: kerékpározás, siklóernyőzés).
  4. Be kell mutatni más nyomvonal-alternatívákat.

A polgármester a közbeszerzés szabályaira hivatkozva nem árult el részleteket

Az ügyben megkerestük Posta György független polgármestert. Arra lettünk volna kíváncsiak, hogy a libegő a fák felett fog elhaladni, vagy egy sávban kivágják alatta a fákat. Mivel a közbeszerzési eljárás folyamatban van, a polgármester az eljárásról jelenleg bővebb felvilágosítást nem tudott adni, de annak lezártát követően kérés esetén áll rendelkezésünkre.

„Jóváhagyási tervek elkészítésérére írtunk ki pályázatot. A beruházás sajátos engedélyezési eljárása miatt építési engedélyt csak a kivitelezéssel együtt beszerzett, konkrét típusra elkészült engedélyes tervek kaphatnak. A közbeszerzési eljárások szabályai szerint a tervezés+kivitelezés közbeszerzést ún. jóváhagyási tervek (gyakrabban használt fogalom szerint nevezhetjük koncepciótervnek) elkészítésével kell megalapozni. Tekintettel arra, hogy az Ön által is hivatkozott

közbeszerzési eljárás még nem zárult le, az eljárásról további információt nem tudok adni.

A környezeti hatásvizsgálat keretében elkészülnek a pontos környezeti felmérések. Ezek együttes ismeretében, a szükséges szakmai, társadalmi egyeztetések lefolytatása után kerülhetnek meghatározásra a beruházás pontosabb műszaki paraméterei, így ekkor lesz ismert a környezet, így a fás területek igénybevétele.

A tervek műszaki tartalmának meghatározásánál a világörökségi szempontokat is kiemelten figyelembe kell vennünk. A tényleges igénybevétel még nem ismert, az függ a felmérések alapján meghatározott pálya paramétereitől. A fogadóállomás telepítése a közbeszerzési felhívásban megadott paraméterek alapján jár terület igénybevételével” – írta Posta György válaszlevelében.

A fogadóépület is Natura 2000 területen valósulna meg, itt biztosan ki kell vágni a fákat (forrás: Előzetes vizsgálati dokumentáció)

Projektfelelős: egy hosszú folyamatnak még csak az elején vagyunk

Telefonon értük utol Ártim Lászlót, aki a projektért felelős munkatárs a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nkft.-nél. Ő is azt mondta, hogy a közbeszerzés még folyamatban van, amíg nincs eredményhirdetés, nem tudnak több információt közölni.

Neki is feltettük azt a kérdést, hogy arra sem tudnak-e most válaszolni, hogy ez a két kilométeres szakasz le lesz-e tarolva, vagy a fák felett halad-e át majd a libegő.

„A tervezés során fog kiderülni, a környezetvédelmi hatósággal le kell majd egyeztetni.

Nem tudom megmondani. Azt nem állítjuk, hogy nem lesz ilyen.

Minden ilyen beruházásnál, ha bármelyiket megnézi, egyébként ilyen van, anélkül nem lehet csinálni, de hogy az mennyit jelent… Ráadásul ez nem mind erdő, egy része dzsumbujos fás terület, az alja egy elhagyott bánya, a tetején valóban erdő van. A fogadóépületnek is van egy minimális alapterülete.

Ezek még csak előzetes tervek, épp azért készítjük, hogy a környezeti hatásvizsgálatot le tudjuk folytatni, engedélyezi-e egyáltalán a környezetvédelmi hatóság. Mindenki beharangozta, hogy itt libegő lesz, de egy hosszú folyamatnak az elején vagyunk. A szerződéskötés után három hónapon belül már ezt tudnunk kell” – mondta az Átlátszónak Ártim László.

„Szinte 100 százalékig biztos vagyok, hogy a nyomvonalon végig kivágják a fákat”

Sikerült beszélnünk egy helyi viszonyokat jól ismerő, névtelenséget kérő szakemberrel is. A libegő már régóta tervben van, ő mindig is az alternatív nyomvonalat támogatta, azonban úgy gondolja, ha már a közbeszerzésben felvázolt nyomvonal marad, akkor muszáj lesz arra hangsúlyt fektetni, hogy a természeti kár enyhítése maximálisan megtörténjen. Úgy tudja, hogy a beruházók nyitottak az ilyen irányú párbeszédre.

„Tájképvédelmi szempontból egy ronda dolog lesz”

– a hazai libegőépítéses projektekből kiindulva állítja ezt. A közelben Lillafüreden és Sátoraljaújhelyen épültek ilyen látványosságok. Mindkettő esetében végig kivágták a fákat, a vagyon-és életbiztonság védelmére hivatkozva 20–30 méter nyiladékot alakítottak ki.

A Tokaj-hegyaljai borvidék a világörökség része (forrás: Google Earth)

Még mindig nem lehet tudni a műszaki tartalmat pontosan, de nagyon meglepődne, ha a fák fölött el tudnák vezetni. Ahhoz hatalmas oszlopokat kellene lerakni. Az is fontos kérdés, hogy az oszlopok hogyan kerülnek bele egy erdőbe. Az sem valószínű, hogy a fák felett fogják elvezetni a libegőt, ugyanis fent már magas fák vannak. A libegőt fent kell tudni tartani, gondol itt a szervizelésre, havária esetén el kell oda jutnia egy mentőnek, tűzoltónak stb.

„Végül úgyis azt fogják mondani, hogy alatta nyiladékot kell fenntartani, ebben szinte biztos vagyok, de erre vonatkozóan még nincs hivatalos információ.

Szinte 100 százalékig biztos vagyok, hogy a nyomvonalon végig kivágják a fákat. Egy elég széles, 20 méteres sávra kell számítani.

Biztosan lesz fakivágás, nagy valószínűséggel jelölőfajokat is fog érinteni, a kérdés, hogy mennyit, és hogy tudnak-e kárenyhítő intézkedéseket tenni.”

A szakértő szerint félő, hogy további turisztikai fejlesztések fogják a beruházást követni, és hogy ennyinél nem állnak meg. Kész vidámpark szokott épülni az ilyenek köré, Lillafüreden downhill bringapálya, Sátoraljaújhelynél pedig bobpálya épült ki.

Tapasztalata szerint régebben az országos jelentőségű védettség komolyabb jelentőséggel bírt, ma már a hazai jogszabályokat könnyebben át lehet hágni. A Natura 2000 terület azonban uniós védelmet jelent, azért arra jobban odafigyelnek. A forrásunk szerint komoly probléma, hogy az állami függésben lévő nemzeti park nem teszi a dolgát, ezért a civileknek kellett lépni.

A Nemzeti Parknak kellett volna kritizálnia a dokumentumot, kézzel-lábbal ellenkezniük kellett volna a terület vagyonkezelőjeként.

„Ha a Nemzeti Park rendesen tenné a dolgát, akkor megmondaná, hogy mit kell csinálni, mit hogyan kell kompenzálni. De már csak adatokat küldenek, azt sem írják, hogy támogatható vagy sem. A fenti erdők a Nemzeti Park vagyonkezelésében vannak, nekik nagyon ellenkezniük kellett volna, mert a saját erdejüket veszélyezteti a beruházás (a magyar állam a tulajdonos). Nem baj, hogy fejlesztési pénzek érkeznek, de hiányzik a szakmai felügyelet, hogy olyan dolgok ne történjenek, amik visszafordíthatatlan károkat okoznak” – mondta lapunknak a szakértő.

Zsilák Szilvia

Címlapkép: A Kopasz-hegy lábánál, a Tisza és a Bodrog összefolyásánál elterülő Tokaj látképe. MTVA Tokaj, 2021. május 3.  (forrás: Molnár-Bernáth László)

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás