Pécs

Új sportcsarnok és három focipálya épül Pécsett nettó 2 milliárd forintért, de stadiont is ígérnek

A B Build & Trade Kft. építheti fel az új sportcsarnokot és három focipályát a Pécsi Vasutas Sportkör telephelyén. A beruházás a PVSK centenáriumi infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódik, amire 4,6 milliárd forint állami támogatást kaptak. A sportkör 150 millió forintos rendkívüli támogatáshoz is jutott a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására. A kormány most látszólag bőkezűen támogatja a pécsi sportéletet vagy legalábbis annak egy részét: a város az ígéretek szerint egy nagyjából 22 milliárdos focistadiont is kaphat.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

 

Nettó 2 milliárd 79 millió forintért építheti fel a budapesti B Build & Trade Kft. Pécsett az új sportcsarnokot és három sportpályát – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A tender eredményéről a Napi.hu számolt be először.

A közbeszerzést a Pécsi Vasutas Sportkör (röviden: PVSK) írta ki, a beruházás a PVSK centenáriumi infrastruktúra-fejlesztéshez kapcsolódik, amely 4,6 milliárd forintból valósul meg. A sportkör 2019-ben ünnepelte 100 éves fennállását, a sportegyesület 13 szakosztályt működtet és 1200 sportolót tömörít.

A sportpálya és a lelátó 2018-as látványterve. Forrás: YouTube/PVSK

A közbeszerzési értesítő szerint a mostani sportberuházás a Verseny u. 11. szám alatti ingatlan keleti felén valósul meg, a korábban elbontott stadion helyén.

Középen a centerpálya kerül elhelyezésre, ettől délre a két műfüves kispálya, nyugatra a lelátó épülete, míg északra és keletre az újonnan épülő csarnoképület fogja keretezni.

A beruházás során 800 férőhelyes lelátó is épül a nagy labdarúgó pálya mellett.

A közel 4 000 négyzetméter alapterületű csarnoképület „A” épületrészében lesz a judo és ökölvívó szint, a „B”-ben a labdarúgó csarnok, „C”-ben az atlétika csarnok, a „D”-ben pedig a vendégszurkolói vizesblokk.

A munka elvégzésére kicsivel több mint egy éve van a beruházónak. A nyílt eljárásra öt ajánlat érkezett be: a pályázaton részt vett a pécsi Géplak Kft., a siklósi VivaPalazzo Zrt., a budapesti Grabarics Kft. és az isaszegi Everling Építő Termelő és Szolgáltató Kft. A B Build & Trade Kft. nyújtotta be közülük a legolcsóbb ajánlatot, a munka eredetileg becsült összértéke 200 millió forinttal drágább volt, mint a nyertes ajánlat.

A fejlesztések látványterve. Forrás: PVSK

A bemutatott látványtervről már korábban megvalósultak beruházások. 2019-ban adták át a Pécsi Vasutas Sportkör mintegy 1,2 milliárd forintból épült multifunkcionális kosárlabda-munkacsarnokát, ami 2020 óta viseli a Szamosi Nándor Sportcsarnok nevet. Az épület szintén a B Build & Trade Kft. kivitelezésében készült el. A sportcsarnok a sötétszürke tetejű, nagy épület a képen.

A látványterv jobb felső sarkában látható az atlétikai pálya, aminek a felújítása már 2018-ban megvalósult, az a beruházás 130 millió forintba került.

A tornaterem alapkőletétele 2017-ben, jobboldalt Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkára. Fotó: Facebook/Rákossy Balázs

A veszélyhelyzet idején is jut sportra

A Pécsi Vasutas Sportkört erősíti Rákossy Balázs, aki a PVSK társadalmi elnöke. A pécsi születésű politikus 2018 májusától a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Rákossy Balázs pár hónapja Facebookon köszönte meg azt a

150 millió forintos rendkívüli támogatást, amit kedvenc sportegyesülete kapott a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.

Ezt megelőzően az id. Dárdai Pál Labdarúgó Akadémia beruházáshoz a Kormány 1706/2020. (X. 29.) határozata szerint az eddigi 2 168 256 000 forint központi költségvetési támogatáson felül  800 millió forint többletforrást is biztosítottak.

A pécsi labdarúgó akadémiára járvány idején is újabb 800 millió forintot ad a kormány

Szeptemberben még azzal számolt a Pécsi Sport Nonprofit Zrt., hogy a járványkezelés miatt a beruházás II. üteméhez szükséges forrást elvonhatják, azonban a kormány még a koronavírus-járvány második hullámának közepén is további százmilliókat ad erre a célra, a korábban már biztosított több mint kétmilliárd forint mellé.

Korábban maga a miniszterelnök, Orbán Viktor is ellátogatott a pécsi turnéja közben (2017-ben) a PVSK sporttelepére. Az akkor készült felvételeken még az azóta elbontott stadion is látható.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A városban azonban egy még nagyobb beruházás készülődik. Tavaly ősszel derült ki, hogy nyolcezres focistadion épül Pécsett. Egyes kalkulációk szerint 22 milliárd forintba kerülhet majd a teljes pécsi beruházás, a stadion UEFA 4. kategóriájú lesz. Az aréna a PMFC (Pécsi Mecsek FC) számára készül, miután a csapatnak sikerült feltornáznia magát az NB II-be.

Közben szavazást indítottak a városban, hogy épüljön-e Pécsett új labdarúgó-stadion. Az online-szavazást Mellár Tamás pécsi parlamenti képviselő és a Párbeszéd Baranya megyei szervezete indította. Március végéig több mint kétezren nyilvánítottak véleményt az ügyben, 80 százalék mondott nemet a stadionra. A tervezésre – úgy tűnik – nem írnak ki pályázatot, mivel a kispesti Bozsik-stadion adaptálják Pécsre, s ez komoly idő- és pénzmegtakarítást jelent a Népszava cikke szerint.

Egy közös támogatói levélben foglaltak szerint Péterffy Attila, Pécs ellenzéki polgármestere is támogatja az új stadion építését.

A volt ralibajnok cége szárnyal Pécsett

A B Build & Trade Kft. Pécs egyik liblingje, ha beruházásokról van szó. A budapesti székhelyű cég 2019-ben 4,2 milliárd nettó árbevételt és 563 millió forint adózott eredményt ért el, míg 2018-ban 3,8 milliárd nettó árbevétel mellett 81 millió forint nyereséget könyvelhetett el. Mindezt úgy, hogy 2016-ban még csak 5 millió forint nyereségük volt 751 millió forintos forgalom mellett.

A cég tulajdonosa Benik Balázs terepralibajnok, akinek a cége akkor tűnt fel a médiában, amikor az Átlátszó megírta, hogy Bánki Erik fideszes képviselő családja uniós pénzből szépíti lovardáját. A B Build & Trade Kft. összesen három közbeszerzést nyert el Bánkiék lovas projektjében.

Egy terepralibajnok cége építhet 4,3 milliárd forintért négycsillagos hotelt Pogányban

A budapesti székhelyű B Build & Trade Kft. korábban Bánki Erik feleségének épített lovardát. A 92 szobás, négycsillagos superior minősítésű szállodára a Balatoni Turizmus Szövetség elnökének, Hoffmann Henriknek a cége tavaly nyert el egy 3,9 milliárd forintos állami támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy-pályázatán.

A cég nyerte el az új pécsi vásárcsarnok megépítésére kiírt 3 milliárd forintos közbeszerzést is, nemrég pedig arról számoltunk be, hogy a terepralibajnok cége építhet 4,3 milliárd forintért négycsillagos hotelt a Pécs melletti Pogányban. Korábban szintén a B Build & Trade Kft. nettó 1,8 milliárd forintért végezhette el a Pécsi Labdarúgó Utánpótlás Akadémia generálkivitelezési munkáit is.

 

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

 

Zsilák Szilvia

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Orbán Viktor 2017-ben látogatott el a PVSK telephelyére. (Fotó: Facebook/Rákossy Balázs)

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2