Pécs

Kásler utasítása ellenére szünetelt a lombikprogram a pécsi meddőségi központban

Levélben kereste meg az Átlátszót egy olvasó, aki arra panaszkodott, hogy a pécsi meddőségi centrum egy-két hónapja leállt a koronavírusra hivatkozva. Hogy miért, azt nem tudni, Kásler Miklós egészségügyért felelős miniszter ugyanis márciusban és novemberben is külön utasításba adta, hogy az asszisztált reprodukciós eljárásokat folytatni kell. A Pécsi Tudományegyetemen először karanténra hivatkoztak, majd újraindították az ellátást.

Támogatási kampány

 

„Nálunk a lehetetlen nem létezik” – olvasható a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Édesanyák Úti Reprodukciós Központ honlapján. Ehhez képest 1-2 hónapja szinte semmi sem történik a létesítményben – legalábbis egy hozzánk érkező olvasói levél szerint.

„Először is elnézést kérek a névtelenség miatt, de nem szeretném, ha kilétem kiderülne, félek, hátrányom származna az ellátásomban. 42 éves nő vagyok, aki több éve gyermeket szeretne. A Pécsi Meddőségi Centrumba járok kb. másfél éve, lombik baby programban veszek részt. Több alkalommal történt már beültetés, sajnos eddig sikertelenül. Tovább szeretnék próbálkozni, nem szeretném feladni, azonban a Meddőségi Centrumban nem történik az elmúlt 1-2 hónapban semmi a koronavírus-járványra hivatkozva” – áll az emailben.

A levél írója szerint az ország többi centrumában továbbra is történnek lombikbébi beavatkozások, így máshova talán el tudna menni (a stimuláció alatt több alkalommal kell megjelenni ellenőrzés céljából), de neki nincs lehetősége másik városba többször elutazni. Nem tudja, kihez fordulhatna segítségért, ezért írt tanácstalanságában az Átlátszónak.

Kásler utasításba adta a folytatást

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) minisztere 2020. november 7-én ugyan elrendelte a halasztható műtétek felfüggesztését, ez azonban több eljárásra nem vonatkozott.

„A beavatkozások felfüggesztése alól kivételt képeznek a sürgősségi ellátások, amelyek nélkül a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne.

Továbbra is el kell végezni valamennyi onkológiai ellátást, a szervezett onkológiai szűrővizsgálatokat, a szakmai kollégium ajánlása szerinti kardiológiai ellátásokat, valamint biztosítani kell az asszisztált reprodukciós eljárások zavartalan működését is”

– olvasható a koronavírus.gov.hu-n.

Az eljárás fontosságát már a tavaszi lezárások idején is hangsúlyozta az egészségügyért felelős miniszter, amikor március végén, a járványügyi veszélyhelyzet ellenére elrendelte a lombikbébi-kezelések folytatását.

„A lombikbébi-kezelések (IVF) nem tartoznak a sürgősségi beavatkozások közé, de elhalasztásuk számos negatív társadalmi következménnyel járna”, ezért elrendeli, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt is végezzék el őket – idézte a 24.hu azt a március 27-én körbeküldött levelet, amelyet a klinikákat fenntartó egészségügyi intézmények vezetői kaptak Káslertől.

A portál akkor megkereste az EMMI-t is ezzel kapcsolatban, ahonnan azt a választ kapták, hogy „azért nem ajánlott az IVF-kezelések felfüggesztése, mert a nőknél szövődmények jelentkezhetnek a várt eredmények nélkül, és pszichológiai szempontból is negatív hatású lehet a gyermeket kívánó pár számára.

Társadalmi szempontból pedig egyértelmű cél a népességfogyás lassítása, ami komoly törést szenvedhet abban az esetben, ha most nem fogannak meg azon gyermekek, akiket szüleik kívánnak”

olvasható a cikkben.

Bár a 24.hu információ szerint a szakma képviselői nem osztották a miniszter álláspontját, az EMMI miniszterének rendelkezése alapján hamarosan újra kinyitottak a központok. Pécsett – a honlapon található információk alapján – 2020. május 4-től.

Karanténra hivatkoztak

Ez volt azonban az utolsó közlemény, amit a Központ működéséről a páciensek megtudhattak. A honlap ugyanis azóta nem frissült, így arról sem található sehol tájékoztatás, hogy az ellátás szünetel.

Felkerestük ezért a Pécsi Tudományegyetemet, hogy megtudjuk:

  • miért állt le a Központ,
  • megtehetik-e mindezt a miniszter utasítása ellenére,
  • ki látja el a pécsi meddőségi centrum pácienseit,
  • milyen kihatással lehet ez a már megkezdett kezelésekre,
  • mekkora bevételkiesés ez a PTE-nek,
  • mennyi eljárást végeztek 2019-ben az utolsó negyedévben és mennyit ugyanezen időszakban tavaly,
  • mikor indul újra az ellátás,
  • illetve, hogy miért nincs minderről tájékoztatás a PTE honlapján.

Megkeresésünkre a következő választ kaptuk:

„A Meddőségi Központ működése az említett időszakban nem állt le, csupán a teljes ciklusú IVF tevékenység (lombikbébi) szünetel. Ezen tevékenység szünetelése alatt a későbbi kezelések előkészítése, valamint egyszerűbb, koronavírus szempontjából alacsony rizikójú beavatkozások (inszemináció, fagyasztott embrió beültetés) zavartalanul folynak a járványügyi rendelkezések szerint.

Az említett szünetelés oka, hogy az ellátó orvosok közül ketten betegség miatt karanténba kényszerültek.”

Vagyis elismerték, hogy az ellátás valóban szünetelt. Más kérdés, hogy információink szerint a privát praxisokban ez idő alatt is folytatták tevékenységüket az orvosok, illetve csak nagyon szélsőséges esetben tarthat a karantén több hónapig.

A Pécsi Meddőségi Központ egyik helyisége. Forrás: pecsimeddoseg.hu

Újra írtunk ezért a Klinikának, a korábbi kérdéseken túl az alábbiak iránt is érdeklődve:

  • miért volt ilyen hosszú a karantén,
  • miért számít a koronavírus szempontjából magas rizikójú beavatkozásnak a „teljes ciklusú IVF tevékenység”,
  • valamint, hogy mekkora az orvosi létszám.

Ha ugyanis valóban kiesett két orvos a koronavírus miatt, fel kellett volna kérni helyettesítő orvosokat, illetve, ha ez nem volt megoldható, akkor a problémát jelezniük kellett volna a Klinikai Központ vezetőségének, amelynek lépéseket kellett volna tennie az ügyben.

Hogy mindez megtörtént-e, nem tudni, kérdéseinkre ugyanis másodszor mindössze az a válasz érkezett 5 nap után, hogy

„A PTE KK Meddőségi Központ újraindította a teljes ciklusú IVF tevékenységet.”

Az EMMI-is megkerestük az ügyben. Tőlük azt kérdeztük, tudnak-e arról, hogy a Pécsi Tudományegyetemen – Kásler Miklós utasítása ellenére – leállt a lombikbébi program, tarthat-e 2 hónapig egy karantén, miért nem helyettesítik a kieső orvosokat, és hogy mi a protokoll egy ilyen helyzetre.

A minisztériumtól cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

 

Katus Eszter

Fotó: A pecsimeddőség.hu nyitó oldala.

Megosztás