vidéki lapszemle

Milliókat kaszinózott el a falu pénzéből a polgármester, a tiltás ellenére is kinyit egy presszó

Nyugat.hu: Kard ki kard! – Egy nagykanizsai presszós bejelentette, hogy február 1-én kinyit

A nagykanizsai Resti Presszó & Söröző a Facebook-on jelentette be, hogy 2021. február 1-től megnyitják vendéglátóegységüket teljes nyitvatartási idővel és helyben fogyasztással. A bejegyzés szerint semmiféle támogatást nem kaptak a kormánytól, „ az út szélén lettek hagyva” , amit kapnak, az egy „vicc” , a kormány munkája pedig láthatóan semmiféle eredményre nem vezet. A portál megkeresésére Borda Balázs, az üzlet vezetője elmondta, döntése semmiképpen nem lázadás, nem biztat másokat sem erre, egyszerűen csak dolgozni szeretne, bevételhez juttatni a vállalkozását, és munkát adni két alkalmazottjának.

SzabadPécs: Letartóztattak egy polgármestert, mert milliókat kaszinózhatott el a falu pénzéből

Sajtóközleményt adott ki a bíróság a letartóztatásról, amely szerint egy baranyai kisfalu polgármestere 2020. október 24 és 2020. november 30. között a vezetése alatt álló település önkormányzatának 7 millió 300 ezer forint, és a településen működő, általa képviselt szociális szövetkezetnek 6 millió 920 ezer forint kárt okozott úgy, hogy a fenti összegeket részletekben, a település, illetve a szociális szövetkezet bankszámláiról a saját bankszámlájára, majd a pénz egy részét onnan tovább élettársa bankszámlájára utalta át. A pénz egy részét döntő részben szerencsejátékra, a többit saját szükségleteire használta fel – idézte a közleményt a portál.

Debreciner: Megszavazza a DEHÖK a Debreceni Egyetem modellváltásnak nevezett magánosítását

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat (DEHÖK) küldöttgyűlése 70:0 arányban fogadta el, hogy a szenátusi tagjaik támogassák az intézmény alapítványosítását. Az erről szóló körlevelükben egy szót sem írtak arról, hogy miért lesz ez jó a hallgatóknak, csak azt fejtik ki, hogy szerintük nem lesz rosszabb – mutatott rá a Debreciner.

Atádhír.hu: Ahol rongyokkal és használt cipővel fűtenek

A kemény fagyok beálltával a nélkülöző családoknak különösen hányatottá válik a sorsuk: a város környékén sokan vannak olyanok, akik a mínusz fokokat rosszul szigetelő viskóban, egy apró kályhával fűtve vészelik át. A portál ellátogatott a bodvicai szőlőbe, ahol sok nagyatádi család él, jelentős részük állandó nélkülözésben.

Balatontipp.hu: Balatoni turisztikai leltár 2020-ról – Covid, korlátozás, zuhanás, díjemelés

Borzalmas veszteségeket hozott az első covidos év a balatoni turizmusnak – írja a portál. Régiós szinten 44 százalékkal esett vissza a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, a vendégéjszakák száma 2,6 millióval lett kevesebb, miközben a szállásdíj bevétel 18 milliárd forinttal csökkent. De minden rossz ellenére is úgy tűnik, az érintettek többnyire sikeresen kezelték a kihívásokat. Ezt bizonyítja, hogy amíg országosan 58 százalékos volt a visszaesés, a balatoni régióban csak 44 százalék.

 

A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42