biatorbágy

A focipálya építése közben csökkentené a zöldfelület arányát a biatorbágyi önkormányzat

Gombhoz varrnák a kabátot Biatorbágyon, ugyanis az öltöző és a lelátó már nem fér be a focipálya mellé, ezért az önkormányzat 60 százalékról 40 százalékra csökkentené a zöldfelületet. A helyiek szerint értelmét veszti a helyi építési szabályzat, ha a területvásárlás után az önkormányzat a kénye-kedve szerint változtathatja azt. Szél Bernadett, országgyűlési képviselő természetkárosítás miatt feljelentést tett, azonban a rendőrség válasza szerint nem történt bűncselekmény.

Támogatási kampány

Múlt héten írtunk arról, hogy elhordták a domb oldalát, hogy műfüves focipályát építsenek Biatorbágyon. A focipályához nem kellett sem építési, sem fakivágási engedély. A környéken lakók azonban félnek, hogy a pályáról származó mikroműanyag beszennyezheti a környéken található Madár-forrást. A polgármester rendelkezésünkre bocsájtotta a környezetvédelmi szakvéleményt, ami már a dózerolás után készült el.

Az utólagos szakvélemény szerint a beruházásnak sem a tervezési területre, sem pedig annak környezetére nincs káros hatása.

A dokumentumból azt is megtudtuk, hogy a műfüves pályára szórt apró gumigranulátumok nem jelentenek veszélyt. A szakvélemény szerint ex lege védettek a források, de a védetté nyilvánítást kezdeményezni kell, ami eddig nem történt meg.

Elhordták a domb oldalát, hogy műfüves focipályát építsenek Biatorbágyon

A Biatorbágyon épülő focipályához nem kellett sem építési, sem fakivágási engedély, miközben elhordták a domb oldalát. A környéken lakók nem örülnek, hogy nemsokára focimeccset hallgathatnak a madárcsicsergés helyett, és félnek, hogy a műfüves focipályáról származó mikroműanyag beszennyezheti a környéken található Madár-forrást. A polgármester rendelkezésünkre bocsájtotta a környezetvédelmi szakvéleményt, ami már a dózerolás után készült el.

 

60 százalékról 40 százalékra csökkentené az önkormányzat a zöldfelületet

Most az egyik helyi lakos hívta fel a figyelmünket arra, hogy az önkormányzat oldalán megjelent egy partnerségi egyeztetés a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) módosításáról január 15-én, amire február elsejéig várják a lakosok javaslatait elektronikus formában. A jelenlegi veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének a feladat- és hatáskörét a polgármester egyszemélyben gyakorolja.

A műfüves pálya kivitelezése szeptemberben már elkezdődött, de a focipálya mellett a jelenlegi szabályozás szerint már nem férne el az öltöző, a lelátó, a röpladbapálya, és a kondipark. Ezért a jelenlegi minimum 60 százalékos zöldfelületi arányt a beruházó önkormányzat 40 százalékra szeretné csökkenteni a HÉSZ-ben.

Részlet a partnerségi egyeztetésből, az erdőn át vezető pöttyök két focipályát kötnének össze a jövőben.  Forrás: biatorbagy.hu

Az előző cikkünkben ismertetett pályázati előterjesztésben szerepel, hogy a telken az előírt zöldfelület 12 672 négyzetméter. A pálya megépítése után 12 759 négyzetméter (60,4 százalék) zöldfelület marad, így már csak 87 négyzetmétert tudnának még a zöldfelület kárára szabályosan építeni. Ez egy igen picurka lelátót, és öltözőt jelentene.

Az önkormányzat azonban a pálya mellé 300 fős lelátót, öltözőt, két strandröplabda-pályát, és egy 200 négyzetméteres kondiparkot szeretne. Ráadásul a lámpatestek magassága miatt is ki kell egészíteni az előírásokat.

A lapunkat megkereső helyi lakos nehezményezi, hogy a helyi építési szabályzatot a területvásárlás után az önkormányzat a kénye-kedve szerint változtathatja, ugyanis így értelmét veszti az egész szabályozás.

Az előző cikkünkben közzétett szakvélemény szerint a beruházásnak sem a tervezési területre, sem pedig annak környezetére nincs káros hatása. A most megjelent partnerségi egyeztetés végén azonban szerepel, hogy az építkezés környezeti hatása jelentős. Leírják, hogy a sportcentrum a szomszédos ökológiai hálózat övezeteinek élőhely-zavarásával (zajterhelés, fényszennyezés) fog járni.

Szintén partnerségi egyeztetés tárgya, hogy a Viadukt SE Biatorbágy Egyesület kezdeményezésre az Iharosi sportpálya és a most épülő Forrás utcai sportpálya között kialakíthatnak-e egy ösvényt, amelyen gyorsabban meg tudják közelíteni a két pályát. A három méteres utat egy erdőn keresztül alakítanák ki.

A rendőrség elutasította Szél Bernadett feljelentését

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő tavaly decemberben a biatorbágyi focipálya kapcsán természetkárosítás bűntette miatt feljelentést tett, amire nemrég érkezett válasz hozzá a rendőrségtől.

Az országgyűlési képviselő a feljelentést egyrészt a nagy volumenű, engedély nélküli földmunkák miatt, másrészt az „Országos Ökológiai Hálózat” pufferterületén folyó természetrombolás miatt, és a létesítendő parkolóból származó benzin-, illetve olajszármazékok, valamint a műfüves pálya mikroműanyag-szennyezése okozta ökológiai veszélyek miatt tette.

A Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság a feljelentést elutasította, ugyanis álláspontjuk szerint nem történt bűncselekmény.

Korábban bejelentés érkezett az építkezés miatt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságához, akik arról tájékoztatták a rendőrséget, hogy a jelenlegi építési munkálatok a természeti emléknek minősülő Madár-forrást, mint természeti alapjelenséget nem veszélyeztetik.

Szél Bernadett azt közölte a Facebook-oldalán, hogy a feljelentés elutasításával szemben panaszt fog tenni, és a közeljövőben a zöldhatóság (a megyei kormányhivatal környezet- és természetvédelmi főosztálya) állásfoglalását is ki fogja kérni azzal kapcsolatban, hogy mennyiben károsodott a környezet a felszíni növényzet és a legfelső talajréteg letúrásával.

Biatorbágy – Műfűves Focipálya Elutasítás by atlatszo on Scribd

Zsilák Szilvia

Címlapkép: A Biatorbágyon épülő focipálya tereprendezési munkálatai. (Fotó: Olvasónk)

Megosztás