Határozatot hozott a kormány a Debrecen International Airport Kft. 51 százalékos tulajdoni részének megvásárlásról – számolt be a hírről a portál. A Debrecen International Airport Kft. masszívan veszteséges, és a kormány éppen a napokban döntött arról, hogy kétszer 365 millió forinttal támogatja a Debreceni Nemzetközi Repülőteret koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében. Akkor még – nyilvánosan – nem volt szó a működtető cég többségi tulajdonának megszerzéséről.
Aláírást is gyűjtöttek a nagyatádiak annak a pékségnek az érdekében, amit azután büntettek meg, hogy egy 65 évnél fiatalabb vásárlót szolgáltak ki az idősek védősávjában. A rendőrök a pékséget azonnali hatállyal két hónapra bezáratták, emellett félmillió forintos bírságot is kiszabtak az üzletre. A nagyatádiak közül sokan felháborodtak a történteken, többen aránytalan túlzásnak tartották az intézkedést, ezért indítottak petíciót – írta meg a portál. A pékség végül 9 nap után újra kinyithatott.
Több mint 600 millió forintot követel vissza a pécsi önkormányzat a Volvo-gate néven elhíresült 2015-ös hollandiai használt buszok beszerzése miatt – értesült a hírről a Szabad Pécs. A buszbeszerzési program az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb pécsi korrupciós ügye lehet, és nem kizárt, hogy többek között ez vezetett a Fidesz bukásához Pécsett. Az ügy már a bírósági szakaszban van.
Egy Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég nádas kivágására, gyökérig menő kiszedésére készül Balatonfüred nyugati partszakaszának egyik legfrekventáltabb részén – írta meg a portál a hét elején. Később azonban frissítették a cikket, miutána társaság közölte, a kérelmet – amely szerintük nádtelepítésre vonatkozott – teljes terjedelmében visszavonták. A kormányhivatal dokumentumában mindenesetre a nádkivágás szó szerepel.
Még 2017-ben döntöttek arról, hogy Makón, az Újváros városrészben csarnok épül. Az építkezés nem indult el időben, a jogszabályok változtak, a projekt pedig a Beruházási Ügynökséghez került. Ők azonban az építkezés közbeszerzési kiírását 2020. február 25-én visszavonták azzal a tájékoztatással, hogy a kiviteli tervek módosítása szükséges. Ez azért érdekes magyarázat, mert ilyen sportcsarnokból több is épül országban, ugyanezekkel a tervekkel. Az elbontott épület és a pálya helyén két és fél éve egy üres terület található – mutat rá a portál.
Nem csitulnak a kedélyek az augusztusban elpusztult elefántok ügyében, amelyekről a napokban az is kiderült, hogy agyaraikat vélhetően lefűrészelték, mielőtt...
Balatontipp.hu: Dupla aranytojást tojó tyúk – Sittlerakással kezelik a tájsebet a Balaton-felvidék szívében Szabaddá vált az út a Mészkő-Polgár Kft....
Büntetőeljárás indult a karácsondi csatornapénzek felhasználásának ügyében. Korábban négy bírósági ítélet mondta ki, hogy jogellenesen használták fel útépítésre a lakosság...
Méltatlansági eljárás, fideszes belharc, egymás után távozó dolgozók, bizottsági tagok. A Pest megyei kisváros egyszerűen nem talál magára, amióta Franka...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.