Közokirat-hamisítás miatt nyomoznak a Szegedi Tudományegyetem dékánjának ügyében
A dékán parodontológia szakvizsgára jelentkezett, ám az ehhez szükséges dokumentumot jogellenesen szerezte meg. Az ügyben nyomozás folyik.
A dékán parodontológia szakvizsgára jelentkezett, ám az ehhez szükséges dokumentumot jogellenesen szerezte meg. Az ügyben nyomozás folyik.
Az oktatási jogok biztosa 2024-ben 1275 panaszt kapott, sok esetben lelki és fizikai bántalmazás miatt. 400 panaszt hatáskör hiányában elutasított.
Júniusban jött a hír, hogy a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat négy kutatóközpontja az ELTE-hez kerül. A döntésről Bartus Dávid dékánnal beszélgettünk.
Nyugdíjazta a tankerület a Kapocs iskola igazgatóját, a szülők szerint személyes bosszú állhat a háttérben. A tankerület ősszel ír ki új pályázatot.
Jogellenesen szerezte meg a szakvizsgára való jelentkezéshez szükséges abszolutóriumot a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karának dékánja.
Adatvizualizációval mutatjuk be, hogyan teljesít az Erasmust kiváltani hivatott, hazai finanszírozású Pannónia Program a modellváltó egyetemeken.
A kutatók tiltakozása ellenére az Eötvös Loránd Tudományegyetem veheti át a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat négy kutatóközpontját.
A Tudásfa Oktatási Nonprofit Kft. tulajdonosa ellenőrzési kötelezettségének elmulasztásáért nyolcszázezer forint pénzbüntetést és három év eltiltást kapott.
Az egyetem az autókat három éven át bérli. A gépjárművek minimum 190 lóerősek, melyeket a dolgozók közfeladat-ellátásra használnak.
Az Oktatói Hálózat, a Stádium 28 Kör és az Akadémiai Dolgozók fóruma közös konferencián követelte a tudomány autonómiájának visszaállítását.
Szülők demonstráltak tegnap este a Kapocs Iskola miatt a XVIII. kerületben, a tankerület vezetőjének lemondását követelték.