2024-es kollégiumi körkép: van, ahol két és félszeres a túljelentkezés
Bemutatjuk, hogy a nagyobb egyetemek kollégiumai milyen árakkal várják a hallgatókat, és milyen egyéb lehetőségek vannak a lakhatás terén.
Bemutatjuk, hogy a nagyobb egyetemek kollégiumai milyen árakkal várják a hallgatókat, és milyen egyéb lehetőségek vannak a lakhatás terén.
Az oktatási jogok biztosának 2023. évi jelentésében szó esik a tanulók fizikai és verbális bántalmazásáról, rasszizmusról és helyhiányról is.
Az oktatók 4,6 százaléka, 868 fő dolgozik fizetés nélkül az egyetemeken. De a fizetés se sok: az 1.500 forintos órabért csak kevesen érik el.
Az eszközöket egy EU-s projekt keretében vették, de az iskolásoknak és szüleiknek a miniszterelnök "Brüsszelt" nem említi, csak a kormányt dicséri.
Új szakszervezet alakult a Pécsi Tudományegyetemen, a kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalások is haladtak, ám a megegyezés még várat magára.
Összevetettük két egyetem tantervét egy humán és egy reál tárgyból, és szakmódszertanos egyetemi oktatókkal értékeltük a változásokat.
A pedagógusok korfája köztudottan elöregedő, ám ez nemcsak a jelenleg tanítókra igaz, már a képzésekre járó hallgatók életkora is aggodalomra ad okot.
Kerekasztal-beszélgetést rendezett az Akadémiai Dolgozók Fóruma, az eseményen szóba került a modellváltás és a tudomány szabadsága is.
Szakok és egyetemek szerinti bontásban összeszámoltuk, hányan kerültek be 2023-ban az osztatlan tanárképzésre és tanári mesterképzésekre.
Összeszedtük a tavalyi év legfontosabb történéseit az oktatás területéről.
Megvizsgáltuk, milyen képzések tartoznak pontosan a pedagógusképzés alá, és mit üzennek az idei felvételi adatok, összehasonlítva a korábbi évek számaival.