Bepereljük a Miniszterelnökséget az Antall József Tudásközpont átvilágítási jelentéséért
A Direkt 36 tavaly megírta, hogy az Antall József Tudásközpont (AJTK) vezetője, Antall Péter nagyon magas fizetést kap, és rengeteg...
A Direkt 36 tavaly megírta, hogy az Antall József Tudásközpont (AJTK) vezetője, Antall Péter nagyon magas fizetést kap, és rengeteg...
A korábbi évekhez hasonlóan 2021-ben is rengeteg közadatigénylést adtunk be, és sok fontos információt derítettünk ki ezzel a módszerrel. Csupán...
Újabb elutasított adatigénylés követte a próbálkozásunkat, hogy többet tudjunk meg a koronavírus-járvány terjedéséről, illetve az oltásokról. Ezúttal arról szerettünk volna...
A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP), az állami lottócég támogatásokat osztó leányvállalata júliusban 40 millió forintot adott a kormánykedvenc CÖF...
Boldog, békés ünnepeket kíván mindenkinek dr. Péterfalvi Attila, a NAIH vezetője közleményében, amelyben egyúttal arra kéri az adatigénylőket, hogy a...
A tervezett sebességet és a menetidőket sem lehet tartani a Hódmezővásárhelyet Szegeddel összekötő villamos-vasúton. A megvalósíthatósági tanulmányban állítólag még 10...
Összeférhetetlenségi eljárást kívánnak indítani Érden a város volt fideszes alpolgármestere ellen, amiért vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel egy, a saját cégének...
Mészáros Lőrinc keményítőgyára 2020 decemberében 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő beruházási támogatást kapott a Pénzügyminisztériumtól. Idén áprilisban közadatigénylésben kértük...
2020 őszén pereltük be az állami tulajdonú, országos tankönyvellátásért felelős Könyvtárellátó Nonprofit (KELLO) Kft.-t, mert nem adták ki, hogy mennyiért...
Hosszú ideje próbálunk adatot szerezni arról, hogy milyen az átoltottság az egyes városokban. Ezúttal újabb közérdekű adatigényléseket adtunk be az...
Végre válaszolt az augusztus végén beadott adatigénylésünkre a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ): minden eddigi becslésnél többe került az idei...