A brutális energiaárak miatt sorra zárnak be az intézmények és üzletek az országban
Riportunkban vidéki fürdő és művelődési ház, fővárosi boltok és munkahelyük elvesztésétől tartó vendéglátóipari dolgozók is szerepelnek.
Riportunkban vidéki fürdő és művelődési ház, fővárosi boltok és munkahelyük elvesztésétől tartó vendéglátóipari dolgozók is szerepelnek.
Az Eurostat féléves energiaár-jelentéséből is látszik, hogy mégsem annyira rossz a helyzet a "hanyatló" Nyugaton, mint ahogy a kormánymédia állítja.
A miniszterelnök kedvenc újságja október 1-től állami tulajdonban van, de az árát nem mondják meg.
Az izraeli választási kampányban tűnt föl a CÖF 2014-es bohóca, ami egy eddiginél is szorosabb Likud-Fidesz-kapcsolatra enged következtetni.
Az egyik villát 182, a másikat csupán 39 millió forint értéken tartották nyilván az ajándékozás pillanatában.
A Fejér megyei község, Iváncsa határában épülő gigaüzem tönkreteszi az egykor csendes települést - állítják a beruházás ellenzői.
Egy finn újságírónő nagyjából 100 nőt mutat be, akik nem nagyon szerepelnek a történelemkönyvekben, pedig sokuknak ott lenne a helye.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Kollégánk a Reggeli Gyors vendége volt pénteken.
Még az adminisztratív területen dolgozók is többet keresnek átlagosan, mint a pedagógusok a Szegedi Tankerületben.
Heti lapszemlénk.
A támadás kudarcai után az orosz hadsereg egyre jobban támaszkodik a Wagner Csoport zsoldosaira, így növekszik a csoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin befolyása, aki egyre nyíltabban bírálja az orosz hadvezetés döntéseit.
A KSH területi statisztikájából kiderült, hogy a rezsiemelés átlagosan akár a települések felére, vagy közel 1,5 millió háztartásra is vonatkozhat.
A közoktatásról szóló podcastunk két vendége Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója, és Radó Péter oktatáskutató volt.
A Blokád című film egyértelműen aktuálpolitikai célokat szolgál, meg sem próbál elfogulatlan lenni.
Az egyre nagyobb méreteket öltő tanárhiány nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket és a pedagógusokat is nehéz helyzetbe hozza.
A magyar szolgálatokhoz bekötött emberek "üzleti hírszerző akadémiát" alapítottak, érzékeny nemzetbiztonsági know-how kerülhet ki illetékteleneknek az Átlátszónak nyilatkozó nemzetbiztonsági szakember szerint.
A Fejér B.Á.L. Zrt.-t és konzorciumi partnerét az érdi „fehér út” ügyében marasztalta el a kormányhivatal, a két cég pedig perelt. A bíróság most hozott döntést.
A beszélgetés itt visszahallgatható.
A járvány, az Ukrajna elleni orosz agresszió, az energiaválság aztán háttérbe szorította ezt a kampányt, illetve az erről szóló diskurzust; a diákok, legalábbis Magyarországon, most inkább a puszta túlélésért – a normális oktatásért –, illetve tanáraikért tüntetnek, tiltakoznak.