![Parlament Sreg Szakalszebald](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2024/01/parlament-sreg-szakalszebald-300x180.jpg)
Általunk feltárt ügyekről kérdezősködtek ellenzéki képviselők a Parlamentben
Ellenzéki képviselők kérdéseket tettek fel az Átlátszó cikkei nyomán, de érdemi válaszok helyett többnyire csak hablatyolást és baloldalizást kaptak.
2023-ban szintet léptünk a közpénzek elköltésének ellenőrzésében: egy felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó segítségével több száz közbeszerzési eljárást vizsgáltunk meg mélyrehatóan– néhányat már a kiírás pillanatában kielemeztünk. Így bukkantunk rendszerszintű korrupció nyomaira, versenykorlátozó feltételekre, és olyan esetekre, amelyek miatt a hatóságok is vizsgálódni kezdtek.
Az állami és önkormányzati szervek a költségvetéseik jelentős részét közbeszerzéseken keresztül költik el. Hogy a jó gazda gondosságával járnak-e el, vagy mindent áthat a rendszerszintű korrupció? Ezt vizsgáljuk a Közbeszerzés-figyelő cikksorozattal, amelyet egy akkreditált közbeszerzési szakértővel és a K-Monitor támogatásával indítottunk tavaly.
A sorozat – a magyar médiában innovatív módon – már a kiírás pillanatától figyeli a tendereket (felhívva az illetékesek figyelmét a red flagekre, és ösztönözve az esetleges preventív lépések megtételét), majd az eredményhirdetést követően ismét beszámolunk a tapasztalt korrupciógyanús jelenségekről. Végül az elemzés publikálását követően közérdekű bejelentést teszünk a hatóságoknál. Ennek eredményeként több hatósági vizsgálat indul(t) az általunk feltárt ügyekben.
Tavaly februárban a budapesti Korrupciókutató Központ nyilvánosságra hozott pár érdekességet a magyarországi közbeszerzésekről. Többek között megírták, hogy van egy fideszes város, ahol három cég szinte minden közbeszerzést megnyert, amin indult, ráadásul verseny nélkül.
Az Átlátszó a közbeszerzési szakértő segítségével kiderítette, hogy a meg nem nevezett település Győr, a három vállalkozás pedig a STRABAG Általános Építő Kft., a KIFÜ-KAR Zrt. és a VILL-KORR HUNGÁRIA Villamosipari Kft. volt. Rámutattunk arra is, hogy az erős politikai hátszéllel rendelkező cégek valójában nem több száz tendert nyertek el, hanem egy-egy nagy keretmegállapodást, és annak részeként egyedi lehívásokat.
Cikkünkkel kapcsolatban Vadai Ágnes ellenzéki képviselő (DK) kérdést tett fel Polt Péter legfőbb ügyésznek, aki feljelentésként értékelte azt, és továbbította a hatóságoknak. A rendőrség azonban végül nem indított nyomozást, hiába tett erre indítványt az Integritás Hatóság is. Nem sokkal később pedig Győrben ismét a „tenderkirályokkal” kötöttek nagy összegű keretszerződéseket.
A magyar sajtó gyakran beszámol a korrupciógyanús közbeszerzésekről, de már csak az eredményhirdetés után. Pedig sokszor maga a felhívás is árulkodik arról, hogy „valami nincs rendben”. Közbeszerzési szakértőnk segítségével tavaly több olyan irányítottnak tűnő pályázatot is bemutattunk, amelyeknél pontosan az történt, amire a versenykorlátozónak látszó feltételek mellett számítani lehetett. Azaz: vagy egy adott cég nyert, vagy pedig ajánlattevők hiányában eredménytelen lett az eljárás.
Egyik szemlénkben kiemeltük, hogy a Miniszterelnökség jogsértő közbeszerzéssel keresett volna közbeszerzési szakértőket, ám végül visszavonták a 470 millió forintos tendert. Bár az okokat nem tüntették fel, a döntés azután született meg, hogy az egyik pályázó panaszt tett. Augusztus végén azonban az Átlátszó közbeszerzési szakértője kiszúrta, hogy a tendert ismét kiírták, méghozzá ugyanolyan feltételekkel.
Az eljárást az Integritás Hatóság is problémásnak találta, és a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult jogorvoslatért. Az eljárást azonban a Döntőbizottság jogosultság hiányában megszüntette. Vadai Ágnes ismét akció lépett: kérdezett, amit Polt Péter ezúttal is feljelentésként értékelt. Így legutóbbi információink szerint rendőrségi eljárás indulhat a Miniszterelnökség ellen.
A legnagyobb közös munkánk azonban mégis az volt, amikor több száz közbeszerzést, köztük 58 darab olyan Kbt. 115-ös (azaz meghívásos) tendert vizsgáltunk meg, amelyeket ugyanaz a hajdúböszörményi cég, a Tömb 2002 Kft. nyert el.
Az elemzés során ismerős mintázatokat fedeztünk fel: szinte mindig ugyanazok a cégek bukkantak fel versenytársként, a közbeszerzési szakértő is gyakran volt közös, a sikerrátát pedig a Zuckerbergnél okosabb Mészáros Lőrinc is megirigyelhette volna. A korrupciógyanús eljárásokat cikkünk megjelenésével egyidőben jelentettük a Közbeszerzési Hatóságnak és az Integritás Hatóságnak is.
Mindkét hatóságtól az a válasz érkezett, hogy vizsgálat indult a közérdekű bejelentésünk nyomán.
Év végén aztán még befutott egy elég átlátszónak tűnő ügy, amelyből mára szintén hatósági eljárás lett.
December elején írtuk meg a K-Monitor elemzése nyomán, hogy a Békés megyei Zsadány önkormányzata 2023 áprilisában írt ki egy tendert „kerékpárút befejezési munkák” címmel. Bár a megbízás összege végül nem érte el a 15 millió forintot sem, mégis több mint 30 cég jelentkezett a munkára. Ráadásul a valóban építőipari vállalkozások mellett a pályázók között akadt állattenyésztő, informatikus és adószakértő is, akik szinte biztosan nem lettek volna alkalmasak a munkák elvégzésére.
A valós cél egy olyan uniós támogatás lehívása lehetett, ami azoknak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak jár, amelyek korábban nem indultak közbeszerzéseken. A zsadányi tender legtöbb ajánlattevője el is nyerte ezt a 600 ezer forintos támogatást, összesen 17,4 millió forintot lehívva az uniós forrásból – amit egyébként éppen a korrupció elleni küzdelemre szánt az EU.
A beruházás sorsát nyomon követő Hadházy Ákos független parlamenti képviselő cikkünk megjelenését követően írásbeli kérdést nyújtott be Polt Péterhez azt tudakolva, hogy szerinte felveti-e a csalás gyanúját az eset. A legfőbb ügyész ezúttal is feljelentésként értékelte a kérdést és továbbította azt a nyomozó hatóságoknak. A NAV költségvetési csalás bűntette miatt indított nyomozást, amely jelenleg is folyamatban van.
Katus Eszter
A cikk az Átlátszó és a K-Monitor együttműködésében, a Nyílt Társadalom Kezdeményezés Európáért (OSIFE) támogatásával készült. Nyitókép: Átlátszó montázs/MTI fotók
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ellenzéki képviselők kérdéseket tettek fel az Átlátszó cikkei nyomán, de érdemi válaszok helyett többnyire csak hablatyolást és baloldalizást kaptak.
Tavaly cikksorozatban mutattuk be, hogy mit kell tudni a kórházi várólistákról, és mit tapasztaltak a műtétre váró betegek az állami egészségügyben.
Medihotel, kastályszálló, wellness-központ: egyik sem készült el, pedig több milliárdba kerültek az adófizetőknek. Szavazz a legbotrányosabbra!
Összeszedtük a tavalyi év legfontosabb történéseit az oktatás területéről.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!