Ismét félmilliárd forintot költ taxira a közmédia, a Főtaxi nyerte a megbízást
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Az ma már nem igazán kérdés, hogy ki nyeri el a Nemzeti Kommunikációs Hivatal által lefolytatott egyes közbeszerzéseket, legfeljebb az, hogy pontosan mire mennyit költenek az egyes szervezetek. A hivatal első negyedéves tájékoztatójából többek között kiderült, hogy a Puskás Arénában megrendezésre kerülő foci Európa-liga döntő rendezvényszervezési feladatai 392 millióra rúgnak. A kormánykedvenc Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) pedig 2,4 milliárdot költ rendezvényekre. A kivitelezői feladatokat minden esetben Balásy Gyula cégei kapták.
4,7 milliárd forint értékű közbeszerzést folytatott le a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) 2023 első negyedévében. Nagy verseny persze nem volt a tenderekért, hiszen a feladatokat egy olyan keretmegállapodás részeként osztották ki, amelynek csak egy nyertese volt korábban. Vagyis más már nem is tudott pályázni. Az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből viszont annyi legalább kiderült, hogyan oszlott meg az összeg a különböző rendezvények között.
A legtöbb pénzbe a kormánykedvenc Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) eseményei kerülnek: összesen 2,4 milliárdot költenek rendezvényszervezésre. Őket követi a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. 536 millióval (pontosan meg nem nevezett célokra), illetve további 391,9 millió forinttal „komplex rendezvényszervezési és kapcsolódó kommunikációs ügynökségi feladatok ellátására” az UEFA Európa-liga döntőjéhez kapcsolódóan.
A listában szerepel még komplex rendezvényszervezési és kommunikációs feladatok ellátása kapcsán
A nyertes minden esetben a Lounge Event Kft. (korábban Moonlight Event Kft.) és a Visual Europe Zrt. párosa lett. Ennek oka, hogy a két céggel korábban keretmegállapodást kötött az NKOH, így minden rendezvényszervezési feladatot ők láthatnak el, más már nem is tud pályázni azokra.
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) 2014-ben jött létre, felettes szerve a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda. Az NKOH feladata a kormány irányítása alá tartozó költségvetési szervek és intézmények, valamint állami cégek kommunikációjának ellátása.
A hivatal megalakulásakor a kormány azt mondta, így olcsóbb és átláthatóbb lesz az állami reklámpiac, ami részben meg is valósult: olcsóbb ugyan nem lett (az NKOH évente több tízmilliárd forintot költ állami reklámokra és rendezvényekre), de azt legalább már nem kell találgatni, ki nyeri el a tendereket. A megbízások többségét ugyanis Balásy Gyula cégei kapják, valamint az Antenna Hungária Zrt., amelynek kisebbségi tulajdonosa az állam, a többségi pedig a kormányközeli 4iG Zrt. 2022. február óta.
A Transparency International napokban publikált interaktív oldalán, a Tenderbajnokon ezt szépen mutatja is a grafikon. A képen azt látjuk, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal által kiírt közbeszerzések többségét a Balásy-féle New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. kapja.
Szintén Balásy Gyula cége a Lounge Event Kft., ami a bevételét 4,2 millióról öt év alatt 23,4 milliárdra tornázta fel. Hasonló sikereket tudhat magáénak a Visual Europe Zrt., amelynek tulajdonosa a New Land Media. A cég 938 millióról 7,9 milliárdra növelte éves forgalmát 2017 és 2021 között.
A Fidesz-kormánnyal jó kapcsolatot ápoló Balásy Gyula nem sokat szerepel a hírekben. Vélhetően mégis egyenlő azzal a B. betűvel jelzett személlyel, aki a leggazdagabb magyarok listáján a 78. helyet foglalja el.
Bár az idén 4,6 milliárddal gyarapodó, így 26 milliárd forintos vagyonúra taksált illető nem járult hozzá, hogy írjanak róla és cégéről, abból, hogy a „kommunikációs területen érdekelt cége a tavalyihoz hasonlóan ismét bevételi rekordot döntött”, és „állami megrendeléseket is elnyert”, nehéz lenne másra tippelni. Korábban a 92. helyen állt, és már akkor sem tetszett neki, hogy megemlékeztek róla:
Lapunk ennek ellenére 2020 februárjában bemutatta a kormányzati propagandakampányokat évi több tízmilliárd forintért lebonyolító cégek tulajdonosának, Balásy Gyulának a frissen vásárolt luxusvillájáról készített drónfelvételeinket.
Balásy szerint ezzel megsértettük a személyes adatai védelméhez fűződő jogát, ezért először az Átlátszóhoz fordult, majd mikor nem tettünk eleget a felvételek törlésére vonatkozó kérésének, az adatvédelmi hatóságnál indított eljárást. A NAIH határozata szerint azonban alaptalanul, mert a hazai és a nemzetközi jogi előírások alapján a sajtószabadságba belefér közüggyel kapcsolatban a magánszférát nem sértő drónfelvétel készítése.
A NAIH szerint is jogszerűen készítettünk drónfelvételeket a kormánypropagandából meggazdagodott Balásy Gyula luxusvillájáról | atlatszo.hu
A NAIH szerint is jogszerűen készítettünk drónfelvételeket a kormánypropagandából meggazdagodott Balásy Gyula luxusvillájáról. Az érveinket a Hatóság elfogadta, aminek különös jelentősége van a tényfeltáró újságírás mozgástere szempontjából. A közpénzen való gazdagodásról sokkal kevesebbet mond ugyanis az a szám, hogy valaki két év alatt nyolc milliárdot vett ki osztalékként a kormányzati propagandakampányokat vezénylő cégekből, mintha egy drónfelvételen látja a nyolc milliárd forint töredékéért vásárolt luxusvillát jó minőségű videón, illetve fényképeken.
Katus Eszter
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Ünnepi díszkivilágításban a Puskás Aréna az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján 2023. március 15-én. MTI/Illyés Tibor / Balásy Gyula/Rogán Antal/ Átlátszó montázs
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
A létesítménygazdálkodási feladatokat a B+N Referencia Zrt. végezheti el egy nem túl komoly verseny után. A pavilont közel 20 milliárd forintért építik fel.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!