Tavaly írt ki közbeszerzési eljárást a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium az M49 gyorsforgalmi út Ököritófülpös – Csenger (országhatár) közötti szakasz és kapcsolódó Kocsord üzemmérnökség tervezési és kivitelezési feladatainak a megvalósítására. A tender eredményét most tették közzé az uniós közbeszerzési értesítőben. Nagy meglepetés nem született: ahogy az út első szakaszát, úgy a másodikat is a Szijjártó Péter külügyminisztert megjachtoztató Szíjj László cége, a Duna Aszfalt építheti.
Az eljárás dokumentumai szerint a nyertes cég feladata lesz egybefüggően 17,6 km hosszú 2×2 forgalmi sávos autóút építése 3 db különszintű és 4 db körforgalmi alcsomóponttal, 11 db műtárggyal, kétoldali tengelysúlymérőhellyel és közúti határátkelőhellyel, valamint a szükséges közműépítéssel együtt, illetve a kapcsolódó kocsordi üzemmérnökség kivitelezése is.. A munkálatok időtartama 34 hónap, a szerződés nem hosszabbítható meg.
A kiíró Építési és Közlekedési Minisztérium számos feltételt meghatározott, így többek között nem jelentkezhetett a felhívásra az a cég sem, amely az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (országos közút építése) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem érte el összesen legalább a nettó 60 milliárd forintot.
Végül 3 ajánlat érkezett: az eredetileg becsült 118 milliárdhoz képest az EuroAszfalt Kft. és a SWIETELSKY Magyarország együtt nettó 159,5, a Colas Út Építőipari Zrt. nettó 147, míg a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. nettó 141,9 milliárd forintért vállalta volna a munkát.
A győztes a legalacsonyabb árajánlattal a Duna Aszfalt lett.
A cég alvállalkozóként bevonja a RODEN Mérnöki Iroda Kft.-t és a Duna Aszfalt Építő Zrt.-t is.
A kormányközeli vállalkozó Szíjj László cégeiről számos alkalommal írtunk már, hiszen az elmúlt években egymás után nyerték a nagy összegű állami megbízásokat. Legutóbb arról számoltunk be, hogy a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. építheti meg nettó 294 milliárd forintért a mohácsi Duna-hidat, de ők végezhették el egy másik Duna-híd, a Paks és Kalocsa között épült szerkezet munkálatait is. Azt a beruházást nettó 91,9 milliárd forintért vállalták 2020-ban.
A Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. éves forgalma tavaly 214,5 milliárd forint volt, az adózott eredménye pedig közel 21 milliárd. A tulajdonos Szíjj László 5 milliárd forintot vett ki osztalékként a nyereségből.
A Duna Aszfalt győzelme egyébként majdnem garantálható volt. Ők végzik ugyanis az M49-es gyorsforgalmi út építésének első ütemét is. Ennek során 28,15 kilométer hosszú 2×2 sávot utat, valamint többek közt négy külön szintű csomópontot, 22 hídműtárgyat, egy komplex és egy egyszerű pihenőhelyet alakítanak ki, illetve kerékpárutat építenek négy helyszínen. A Kraszna folyó felett is megépül egy híd, továbbá a folyó mentén egy mobilgátat is telepítenek.
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: Lázár János építési és közlekedési miniszter (elöl) az épülő M49-es gyorsforgalmi útról tartott sajtótájékoztatón Nyírmeggyes közelében 2023. augusztus 30-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Fiatalokért Központ néven épülne rendezvényhelyszín a Velencei-tó partjára, a beruházás hátterében ingatlan-tulajdonosként az orosz milliárdos Megdet Rahimkulov egyik fia is feltűnik.
A független képviselőcsoport és a jobboldali, szélsőjobboldali pártok politikusai nagyobb arányban érintettek a korrupciós és egyéb botrányos ügyekben, de a korrupció a teljes politikai spektrumon jelen van.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!