Adócsalás miatt vitték el a milliárdos üzletembert, de a cégiratokban nincs nyoma zárolásnak
A NAV szerint több mint 1 milliárd forintnyi vagyont zároltak a balatoni villájából elvitt debreceni vállalkozó ügyében, de ennek a...
Közel 272 millió forintért vállalta még márciusban a Strabag egyik cége, hogy felújítja a düledező szegedi SZVSE pályát. Pár hónappal később viszont már 394 millióba került a beruházás. A 100 milliós ok: favágás közben szétszaggatták a pálya földben futó villamos vezetékeit. A többire viszont nincs magyarázat.
“Meglévő futópálya bővítése 8 sávosra az atlétikai pályákra vonatkozó szövetségi előírások alapján (teljesen új alépítmény), a jelenleg salakburkolatú fűvel benőtt „A” szektor új alépítményi szerkezetének megvalósítása és új gumiburkolat kiépítése, magasugrásra alkalmas pályarész kialakítása, salakburkolatú fűvel benőtt „B” szektorban rúdugrásra alkalmas pálya kiépítése, vizesárok cseréje, új „távol és hármasugró” pálya elhelyezése, Kalapács-diszkoszvető és gerelyhajító pálya átépítése, a régi sporteszközök bontása, tereprendezés, pálya jelölés és vonalazás” – ezekre írt ki közbeszerzési eljárást a Nemzeti Sportközpontok. Ebben az is szerepelt, hogy a fenti feladatok magukban foglalnak bontási, alépítményi munkákat, földmunkákat, aszfaltburkolat, pályaburkolat elhelyezését és vízelvezetést is.
A felújítást a szegedi SZVSE, vagyis a Szegedi Vasutas Sport Egyesület meglehetősen romos stadionjában végzi a tendernyertes STR Mély- és Magasépítő Kft., a Strabag egyik cége. A munkát eredetileg 271,8 millió forintért vállalták el.
A márciusban aláírt szerződést négy hónap után módosították – ez is a közbeszerzési értesítőből derült ki. Ebben viszont már az eredeti 271 millió helyett 298 millió forint szerepel – mindenfelé magyarázat nélkül – amely tovább drágult 100 millióval. Ennek oka, hogy “a kivágott fák tuskózása során, a terveken nem jelölt elektromos kábelek szakítása történt számos ponton”. A közbeszerzési értesítő szerint olyan vezetékekről van szó, amelyeket egyik dokumentáció sem tartalmazott, azokat valószínűleg a ‘70-es években fektethették le.
“Mind anyaguk, mind az akkor alkalmazott technológia oly mértékben elavult, hogy javítással a rendeltetésszerű működés nem állítható helyre, ezért új kábelhálózat kiépítése szükséges”
– állapítja meg a strabagos cég.
És nem csak ez merült fel: alighogy nekiláttak a munkának, és leszedték a föld felső rétegét, “több ponton beton alaptestek a közepükből kiálló fémtestekkel kerültek elő. Feltételezhető, hogy egy korábbi világítási hálózat vagy lelátórendszer alaptestei. A kiálló részek rendkívül balesetveszélyesek, eltávolítása emiatt indokolt és annak érdekében, hogy a kivitelezési munkát szakszerűen és teljeskörűen el lehessen végezni, szükséges” – áll a beszámolóban.
Emellett a régi salakpálya alatt sem volt védőcső rendszer, amely a modern öntözőrendszer kialakításának alapja és működésének feltétele. Végül a koronavírus is közbeszólt: “a költségvetés tartalmazta a régi több helyen erősen korrodálódott kerítés elbontását. Az időközben kialakult járványügyi helyzetre tekintettel megkövetelt, távolságtartást biztosító rendelkezések a kerítés megléte nélkül nem biztosíthatóak sem az edzések, sem az esetleges versenyek ideje alatt. Amennyiben a zártkapus sportrendezvények helyett ismét lehetőség van a nézős sportesemények megrendezésére, a versenyzőkön kívül a nézők elkülönítése is szükséges lehet, mely szintén nem biztosított.”
A felsorolt tételek miatt így 271, illetve 298,8 millió forintról 394,8 millióra drágult a felújítás. Ez az összeg azonban még mindig eltörpül az új szegedi uszoda ára mellett, amit a tervezetthez képest négyszeres áron, 16 milliárd forintért építenek meg, vagy épp a nyíregyházi Atlétikai Centrumhoz képest, ami kétszer annyiba, 3,5 milliárd helyett 7,1 milliárd forintba fog kerülni.
Arról, hogy profitálnak NER-cégek a folyamatosan dráguló állami beruházásokból, itt írtunk bővebben:
Kormányközeli cégcsoportokat hízlalnak a folyamatosan dráguló állami óriásberuházások
Összegyűjtöttük a leglátványosabban dráguló állami építkezéseket az elmúlt évekből: ehhez hivatalos közléseket, és a közbeszerzési értesítőben található szerződéseket használtunk fel. Munkánkat hátráltatta, hogy néhány beruházás ára szinte folyamatosan emelkedik, újabb és újabb fejlesztések drágulását jelentették be, miközben számoltunk. Végül 42 beruházásnál álltunk meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest.
Segesvári Csaba
Fotó: Folynak a felújítási munkálatok az SZVSE stadionjában. A szerző felvétele.
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA NAV szerint több mint 1 milliárd forintnyi vagyont zároltak a balatoni villájából elvitt debreceni vállalkozó ügyében, de ennek a...
A jachtos botrányról elhíresült Borkai Zsolt lemondása utáni választási kampányban kiderült, hogy Dézsi Csaba Andrásnak – az azóta megválasztott új...
A Latinovits színház felújítása évekkel ezelőtt maradt félbe, most a hátralévő belső munkálatokat a Társ-95 Kft. és a Laterex Építő...
Videóriportunkban a Szegedfish Kft. jogi képviselője elmondta, hogy többször próbáltak az önkormányzattal egyezkedni, de nem hallgatták meg őket.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!