közbeszerzés

Félmilliárddal drágul a tram-train a síncsere miatt: nem számítottak arra, hogy a MÁV késik

531 millió forinttal nőtt a tram-train már amúgy is 80 milliárd forint fölött járó költségvetése – derül ki a közbeszerzési értesítőből. A kivitelezési idő is 221 nappal nőtt, a magyarázat egy része pedig meglepetés.

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. még 2017-ben írt ki pályázatot a Szeged-Hódmezővásárhely vonalszakasz nagyvasúti munkák tervezési és kivitelezési feladatainak ellátására. A tendert – a becsült 22,9 milliárd forint helyett nettó 25,6 milliárd forintért – a Swietelsky Vasúttechnika Kft. nyerte. A 25 hónap időtartamú, 85 %-ban uniós támogatásból megvalósuló projekt szerződését azonban július végén módosították.

Ennek oka, hogy “a MÁV Start Zrt. 2020. március 10-én arról tájékoztatta a Megrendelőt (a NIF Zrt.-t), hogy az első motorvonat próbáinak megkezdését 2020 novemberben, a másodikat 2021 februárban tudja beütemezni, viszont az ITM határozata alapján a használatbavételi engedély megszerzése előtt próbaüzemet kell tartani, amelynek elengedhetetlen feltétele két db tram-train motorvonat próbafutása.”

„Megrendelő nem láthatta előre, hogy a MÁV nem tudja időben szállítani a járműveket”

– áll a napokban megjelent uniós közbeszerzési értesítőben.

A hosszabbítást azonban csak részben magyarázzák a MÁV késlekedésével. Hozzáteszik ugyanis, hogy „a Megrendelő korábban felmondta a Tanúsítóval kötött megbízási szerződését, így az ITM által előírt tanúsítási kötelezettségének (DEBO) nem tudott eleget tenni. A Megrendelő nem láthatta előre, hogy a megbízási szerződést fel kell mondania.”

A két módosítás eredménye, hogy „a kivitelezés folyamatában még hátralévő Szeged-Rókus-Algyő állomásközben, valamint az Algyő-Hódmezővásárhelyi Népkert állomások között szakaszosan létesülő második vágányban a felújított sínek helyett kizárólag új sínek kerüljenek beépítésre”, ezért a határidőt a szerződéskötést követő 510. napról 731. napra módosították, egyúttal a vállalkozói díjat is megemelték 531 millió forinttal.

A közbeszerzési értesítőből az is kiderül, hogy Szeged Rókus állomásán és Hódmezővásárhelyen elhelyezkedő depóniákban az elhelyezett sínszálak válogatására, illetve a válogatás szerinti lerakására azért nem kerülhetett sor, mivel a sínszálak előminősítéséről szóló jegyzőkönyvek kiállítását “az Üzemeltető csak több hónapos késéssel végeztette el, ugyanakkor Megrendelőnek a közbeszerzési dokumentumokban előírtak alapján a sínszálakat Vállalkozó részére kellett bocsátani 2018. augusztus 30. napjáig.” Vagyis itt is a MÁV késett.

Nincs vasútprojekt Mészáros nélkül

Az immár jóval 80 milliárd forint feletti tram-trainről épp a napokban írtunk: az egyik fenntartáshoz szükséges felsővezeték karbantatót egy Mészáros-közeli cég hozhatja. Ahhoz a Szeged és Hódmezővásárhely közötti villamosvasúthoz, amelynek a már lefektetett síneit valószínűleg nagy részen felszedik – ennek a hátteréről itt írtunk.

Lefektették, most mégis felszednék a használt síneket a Szeged-Hódmezővásárhely tramtrainen

Lázár Jánost cáfolja a technológiai minisztérium: az egykori kancelláriaminiszter 2019 májusában beszélt arról, hogy a használt síneket felszedik és kicserélik a Szeged-Hódmezővásárhely tramtrainen, az illetékes minisztérium több hónap után árulta el: valójában még mindig nincs döntés a már lefektetett használt sínek cseréjéről. [featuredbox text=

A mostani, Szeged-Hódmezővásárhely vonalszakasz nagyvasúti munkák tervezési és kivitelezési feladatainak ellátására vonatkozó közbeszerzést ugyan a Swietelsky Vasúttechnika Kft. nyerte meg, de alvállalkozóként itt is megjelenik a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló R-Kord Kft.

Amióta 2013-ban a felcsúti vállalkozó megvette, valósággal szárnyal a vasútépítő cég: nettó árbevétele a 2014-es 1,2 milliárd forintról 35-36 milliárd forintra nőtt az elmúlt években, adózott eredménye pedig 3,6 és 7,5 milliárd között mozgott.

Segesvári Csaba

A céginformációkat az Opten Kft. biztosította.  Fotó: Budapest, 2020. június 19. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója (j) beszédet mond az idei nyári, balatoni vasúti közlekedésről, a menetrendi változásokról, fejlesztésekről, a megújult Utasellátóról és az új napijegyekről tartott sajtótájékoztatón, balról Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a Déli pályaudvaron 2020. június 19-én. Június 20-án indul a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje: a Balaton könnyebb elérhetősége miatt több járat közlekedik majd a térségbe. MTI/Máthé Zoltán

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás