Autóipari beszállító miatt nyög Makó, nincs költségvetése a városnak
Nincs 2020-as költségvetése a városnak, mert nem tudtak a fideszes többségű közgyűlésben a képviselők dűlőre jutni. 200 milliós lyukat üt...
Nincs 2020-as költségvetése a városnak, mert nem tudtak a fideszes többségű közgyűlésben a képviselők dűlőre jutni. 200 milliós lyukat üt...
Lázár Jánost cáfolja a technológiai minisztérium: az egykori kancelláriaminiszter 2019 májusában beszélt arról, hogy a használt síneket felszedik és kicserélik...
Májusban jelentette be Lázár János tramtrainügyi kormánybiztos, hogy mégsem jó a MÁV 40 éves ebesi síne a Szeged-Hódmezővásárhely közötti villamos-vasútnak,...
Háromszázhuszonhat-millió forint – ennyit költött 2011-2017 között Hódmezővásárhely reprezentációra. Az Átlátszó által vizsgált hasonló méretű 4 másik megyei jogú város...
A szegedi Fideszt mozgató titokzatos szálakat boncolgatta, Szabó Bálint szerint ezért indított ellene lejáratókampányt a kormánypárti média. Attól az origo.hu-tól...
Az M35-ös autópálya egyik szakasza kilométerenként alig kerül többe, mint a nemrég átadott 2×1 sávos hódmezővásárhelyi elkerülő. A 47-es út...
Jogszabályellenesen nevezte ki a Szegedi Törvényszék elnöke a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnökét – erre figyelmezteti határozatában az Országos Bírói Tanács a...
Továbbra sincs válasz arra, mennyi pénz hiányzik a hódmezővásárhelyi babakötvény-programból. Közben a fidesz frakcióvezetője azt állítja, van adóssága a városnak,...
Lázár János “kampány-videoüzenetet” küldött a szegedi lézerközponttól. Szerinte másik polgármesterre lenne szüksége Szegednek. Kásler Miklós emberminiszter pedig múltba révedt az...
Lázár János édesapja, nagybátyja, unokatestvére és annak felesége: a család így együtt több mint 500 hektárt, a megyében dobra vert...
Csak a felét kapták meg a kért állami kártalanításnak a Szeviép-károsultak Csongrád megyében. A kormánymédia évek óta Botka Lászlót láttatja...