Újra megtámadja a Pázmány Campusra kiírt 110 milliárdos tendert a kizárt KÉSZ Zrt.
A cég szerint a nyertes kormányközeli vállalkozók pályázatánál felmerül az összeférhetetlenségi szabályok megsértése.
Bár hivatalos indokolást nem kaptunk, láthatóan több sebből vérzett az a két vasúti közbeszerzési eljárás, amit a napokban vont vissza az Építési és Közlekedési Minisztérium. Arra, hogy a kiírások szakmailag nem voltak kifogástalanok, előzetes vitarendezési kérelmek sora és a többször is módosított ajánlattételi határidők utalnak. Az egyik ajánlatkérő ráadásul annyira felhúzta magát a minisztérium „semmitmondó” válaszain, hogy megszámolta, pontosan hányszor kapták ugyanazt a mondatot „tájékoztatásként” érdemi, szakmai válasz helyett: 96-szor.
Négy előzetes vitarendezési kérelem és 9 hirdetménymódosítás után visszavonták a 200 milliárd forint értékű Debrecen-Nyíregyháza vasúti vonalszakasz munkáira kiírt közbszeszerzési eljárást. Bár az Építési és Közlekedési Minisztérium nem válaszolt a megkeresésünkre, így hivatalos választ nem kaptunk a miértekre, szakmai forrásaink szerint azért kellett visszavonni a tendert, mert egész egyszerűen rossz volt.
Ezt támasztják alá az EKR-be feltöltött dokumentumok is. Az előzetes vitarendezési kérelmekben az ajánlattevők többek között a következőket kifogásolták:
Az ajánlatkérők a szakmai hiányosságok miatt először érdemi kiegészítő tájékoztatást és határidő-módosítást kértek, majd végül azt, hogy vonják vissza az egész közbeszerzési eljárást, és írjanak ki egy újat. Az egyik kérelmező láthatóan már annyira bosszús volt a sok „semmitmondó” válasz miatt, hogy jogorvoslati kérelmében megjegyezte, az ajánlatkérő egy konkrét fordulatot (amely szerint minden információ rendelkezésre áll az ajánlattételhez)
96 alkalommal használt fel érdemi válaszadás helyett.
Úgy tűnik, hogy a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium végül meghátrált, és visszavonta a közbszerzési eljárást.
A felhívás szerint egyébként a nyertes cég(ek) feladata lett volna összesen kb. 78 vágánykilométer hosszú vasúti pálya korszerűsítése, állomások és megállóhelyek építése (Debrecen-Csapókert, Apafa, Bocskaikert, Hajdúhadház) és 4 megállóhely (Téglás, Újfehértó, Császárszállás, Sóstóhegy) teljes átépítése, emellett peronok, alul-és felüljárók, zajvédők, parkolók építése, illetve hidak és átereszek építése/felújítása, továbbá a teljes szakaszon a felsővezeték-hálózat korszerűsítés is.
Ugyanerre a vonalszakaszra kiírtak egy másik, a vasúti biztosítóberendezés, távközlés és ETCS2 (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) kialakítására vonatkozó közbeszerzési eljárást is 60 milliárd fortintos becsült értékkel. És bár már ennél a tendernél is tízszer módosították az ajánlattételi határidőt, ezt egyelőre még nem vonták vissza. Annak ellenére sem, hogy korábban arról szóltak a sajtóhírek, az összesen 260 milliárdos fejlesztésre egyelőre nincs meg a(z uniós) fedezet.
Visszavonták ugyanakkor a Budapest Déli Körvasút III. ütem, Ferencváros állomás átépítésének tervezési és kivitelezési feladatainak elvégzésére kiírt tendert a „vevő igényeinek megváltozása” miatt. Ennek a jelentkezési határidejét „csak” négyszer tolták ki, és csak egy vitarendezési kérelmet adtak be miatta (amit az ÉKM elutasított).
A felhívás szerint a nyertes kivitelező feladata lett volna többek között 1 db állomás (Ferencváros) átépítése, Népliget új megállóhely építése, biztosítóberendezést érintő munkák elvégzése, vonatbefolyásolást (ETCS-L2) érintő munkák elvégzése, továbbá meglévő vasúti hidak átépítése, Balkán utcai gyalogos aluljáró építése, Gubacsi út feletti új vasúti híd építése, liftek, mozgólépcsők és kerékpártárolók létesítése.
Az új eljárásokat már egy új minisztérium fogja majd kiírni, de hogy mikor, az egyelőre nem ismert.
Katus Eszter
Nyitókép: A Déli Körvasút építése 2025 tavaszán. Fotó: Lázár János Facebook-oldala
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A cég szerint a nyertes kormányközeli vállalkozók pályázatánál felmerül az összeférhetetlenségi szabályok megsértése.
Kiderítettük, megírtuk, lefotóztuk, levideóztuk őket, most pedig mutatunk 16 ikonikus darabot az elmúlt 16 évből.
Terméknek minősítik és nem tüntetik fel a szállítmány veszélyességét, így fuvarozzák magyarországi raktárakba, majd Lengyelországba a hibás akkukat.
Egy zsúfolt, klíma nélküli vasúti kocsiban izzasztottuk meg Vitézy Dávidot, a leendő közlekedési minisztert.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!