A MÁV szerint a több száz új Credobus Econell 12 Next-ből jelenleg 63 buszt érint a jelenség, hogy az elektromos kézifék a gépkocsivezető által kezdeményezett műveletet nem hajtja végre azonnal, vagyis nem húz be vagy nem old ki. A problémát egyelőre a busz áramtalanításával lehet kezelni. A MÁV ugyanakkor állítja, a „szoftveres anomália” ellenére a buszok biztonságosan üzemeltethetők.
Arra viszont nem válaszoltak érdemben, hogy miért nincs beszerelve a buszokba a kötelező holttérfigyelő szenzor – több forrásunk ugyanis ezt állítja. Az ügyben megkerestük a Vitézy Dávid vezette Közlekedési és Beruházási Minisztériumot, de három hét elteltével sem kaptunk választ.
Egy olvasónk továbbította lapunkhoz a MÁV június 19-én kelt levelét, amit a járművezetőknek küldtek ki. Ebben többek között az áll, hogy „a Credobus Econell 12 Next autóbuszokon előfordulhat, hogy az elektromos kézifék működtetése során a rendszer nem hajtja végre a gépkocsivezető által kezdeményezett műveletet, azaz a kézifék nem húz be vagy nem old ki annak ellenére, hogy a működtetés feltételei fennállnak.” A MÁV szerint a „hiba átmeneti megszüntetésére jelenleg a jármű áramtalanítása jelent megoldást”.
Emellett felhívják a figyelmet arra is, hogy „a gyártó kezelési útmutatója szerint a megállófék és a pillanatfék bizonyos üzemállapotokban a gázpedál lenyomására automatikusan kioldhat. Ennek megfelelően fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy álló járműnél a gázpedál véletlen működtetése ne történjen meg.”
A MÁV szerint 63 buszt érint a jelenség
Megkerestük a MÁV-ot, hogy megtudjuk, pontosan mit jelent ez, és mely buszokról van szó. A MÁV ugyanis 2025 szeptemberében jelentette be, hogy aláírták a szerződést 869 darab új Credobus Econell 12 Next típusú autóbusz szállítására a Kravtex Kft.-vel.
A sajtóközlemény szerint az új járművek közül 269 darab még 2025-ben forgalomba állhat, 2027 végéig pedig az utolsó is megérkezik. A szerződés aláírására azt követően került sor, hogy az idei főszezonban már megérkezett és szolgálatba is állt 131 új Credobus a VOLÁN járatain.
Dr. Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója és Dr. Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója a szerződés aláírásakor. Fotó: MÁV
Érdeklődtünk, hogy ezekről a buszokról van-e szó, és ha igen, ez azt jelenti-e, hogy több száz kézifékhibás busz járja az ország útjait. Azt is megkérdeztük, mikor tervezik javítani a hibát. A MÁV válaszában megerősítette, hogy a kiküldött levél valóban a MÁV Személyszállítási Zrt. által a 869 darab új Credobus Econell 12 Next típusú autóbusz szállításáról aláírt szerződés keretében üzemeltetésbe vett buszokkal kapcsolatos.
Mint írták, a jelenség a 2026 júniusában eddig átvett 63 darab buszt érinti, és „egy ismert szoftveres anomáliára vonatkozik, amely kizárólag speciális körülmények között, több kezelési művelet gyors egymásutánban történő végrehajtásakor jelentkezhet.
A jelenség során előfordulhat, hogy az elektromos kézifék a gépkocsivezető által kezdeményezett műveletet nem hajtja végre azonnal, vagyis nem húz be vagy nem old ki.
Ugyanakkor kiemeljük azt is, hogy a már behúzott kézifék nem old ki magától, továbbá a kézifék aktuális állapotát a visszajelző rendszer minden esetben megfelelően jelzi.”
Hozzátették, hogy a gyártó azonosította a jelenség okát, és a végleges megoldást jelentő szoftverfrissítés előkészítése folyamatban van. Azt is írták, hogy „a frissítés elkészültéig a gyártó átmeneti üzemeltetési eljárást dolgozott ki, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. rendelkezésére bocsátott. Az eljárás alkalmazásával a jelenség kezelhető és az esetleges nem kívánt üzemeltetési események megelőzhetők. Az autóbusz-vezetők a buszok üzembe állítását megelőző oktatás során tájékoztatást kaptak mind a jelenségről, mind az átmeneti eljárásról.”
Credobus Econell 12 Next típusú autóbuszok a MÁV-Volán csoport új autóbuszainak forgalomba állításáról tartott sajtótájékoztatóján a népligeti autóbusz-pályaudvaron 2025. október 15-én. MTI/Hatházi Tamás
Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a levélben szereplő tájékoztatás nem azt jelenti, hogy több száz „fékhibás” autóbusz közlekedne az utakon. Állításuk szerint az autóbuszok a vonatkozó előírásoknak megfelelően rendelkeznek valamennyi szükséges forgalomba helyezési engedéllyel és típusjóváhagyással, ezért
biztonságosan üzemeltethetők.
A levélben szereplő másik figyelemfelhívással kapcsolatban pedig azt írták, az nem műszaki hibára, hanem az elektromos kézifék működési sajátosságára vonatkozik. „Az automata váltós gépjárművek egy részénél a rendszer indulási szándékként értelmezi a gázpedál lenyomását, és ennek megfelelően oldja a kéziféket. Ez a működési elv nem rendellenesség, hanem a rendszer tervezett működésének része. Az autóbusz-vezetők az erre vonatkozó tájékoztatást szintén megkapták az oktatások során. A MÁV Személyszállítási Zrt. a kiküldött levéllel ezt a figyelemfelhívást erősítette meg, kiemelve azt is, hogy a járművek szabályos rögzítése minden esetben alapvető üzemeltetési követelmény.”
Nem szerelték be a kötelező holttérfigyelő szenzorokat
Olvasónk szerint azonban nemcsak a kézifékekkel van a baj. Elmondása szerint ugyanis a Credobus Econell 12 Next
európai típusbizonyítvány nélküli, nem kellőképp letesztelt busz,
a használatba vett buszok nem teljesítik az európai GSR kötelezettségeket, ugyanis a kötelező holttérfigyelő szenzorok nincsenek beszerelve a járművekbe (csak a helyük van kialakítva),
a gyártó gyakran úgy adja át a buszokat, hogy nincs hűtőközeggel feltöltve a klímarendszer,
mivel a buszok nem rendelkeznek európai típusbizonyítvánnyal, csak nemzeti hatáskörben gyárthatók, kis sorozatban, évente legfeljebb 250 darab,
a közbeszerzési eljárás is úgy lett kiírva, hogy más, kiforrott technológiával rendelkező piaci szereplők gyakorlatilag el sem tudtak indulni rajta, a hatalmas mennyiség és a rendkívül rövid szállítási határidők miatt.
Ezeket a jelzéseket is továbbítottuk a MÁV felé, ahonnan a következő válaszokat kaptuk (szó szerint idézzük):
„Nem felel meg a valóságnak az az állítás, miszerint az autóbuszok ne rendelkeznének forgalomba hozatali engedéllyel vagy ne lennének megfelelően tesztelve.
A holttérfigyelő rendszerrel kapcsolatban, az érzékelők elhelyezésének kialakítása a gyártás homogenizálását szolgáló konstrukciós megoldás, amely nem érinti a járművek forgalomba helyezhetőségét, jogszabályi megfelelőségét vagy biztonságos üzemeltetését.
A klímaberendezések feltöltve és működőképes állapotban kerülnek átadásra.
A járművek valamennyi szükséges engedéllyel és típusjóváhagyással rendelkeznek, és megfelelnek a hatályos jogszabályi előírásoknak.
A nyílt közbeszerzési eljárást az abban meghatározott feltételek alapján, a hatályos jogszabályoknak megfelelően folytatta le társaságunk.”
A válaszok ugyanakkor több kérdést is felvetnek.
Olvasónk nem azt állította, hogy az autóbuszok ne rendelkeznének forgalomba hozatali engedéllyel, hanem azt, hogy a nincsen európai típusbizonyítványuk, ami nem ugyanaz.
Azt sem cáfolták, hogy a holttérfigyelő szenzorok ne lennének beépítve. Lapunk több helyről is megerősítést kapott azzal kapcsolatban, hogy csak a helyük van kialakítva. Egyik forrásunk szerint az 500-as darabszámtól már beszerelik őket, de a korábbiakban nincsenek benne. (Egyébként a buszok specifikációinál sem említik a holttérfigyelőt.) Pedig az kötelező lenne az (EU) 2019/2144 európai parlamenti és tanácsi rendelet (közismert nevén az általános járműbiztonsági rendelet, vagy angol rövidítéssel GSR – General Safety Regulation) alapján.
Vitézy Dávid még a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkáraként beszédet mond a Volánbusz Zrt. győri rendezvényén 2022. október 26-án. MTI/Krizsán Csaba
Megkerestük ezért a Vitézy Dávid vezette Közlekedési és Beruházási Minisztériumot, hogy megtudjuk, mi a kormány álláspontja minderről, szerintük rendben van-e, hogy így vesznek részt a forgalomban a buszok. Azt is kérdeztük, hogy kivizsgálják-e, miért nem került a buszokba holttérfigyelő szenzor. Emellett arra is rákérdeztünk, igaz-e, hogy ezek a buszok nem rendelkeznek európai típusbizonyítvánnyal, és csak nemzeti hatáskörben gyárthatók.
Cikkünk megjelenéséig – három hét alatt – nem kaptunk választ a megkeresésünkre.
74 milliárdos üzlet
Ami biztos, hogy az érintett közbeszerzési eljárás során valóban csak egyetlen ajánlat érkezett. A minimális információkat tartalmazó nyilvános dokumentumok szerint a megadott határidőre egyedül a KRAVTEX Kereskedelmi Kft. jelentkezett, és mivel az ajánlata érvényes volt, ki is hirdették nyertesként.
A győri cég 73 988 152 800 forintért vállalta a 869 darab busz legyártását.
Olvasónk állításait emellett alátámasztja az EKR-ben megtalálható néhány további információ is, így például az ütemezés. Az ajánlattételi felhívás szerint a következő teljesítési határidőket írták elő a nyertes cégnek: 2025 végéig 269 db járművet kellett leszállítaniuk (úgy, hogy a tenderben 2025. szeptember 5-én hirdettek eredményt), továbbá 2026 és 2027 végéig egyformán 300-300 darabot.
Részlet a vitarendezési kérelemből. Forrás: EKR
Az eljárás egy cég előzetes vitarendezési kérelmet adott be 2025. június 10-én, amelyben főként azt kifogásolta, hogy a MÁV arra kényszeríti az ajánlattevőket, hogy a műszaki feltételek teljesítése érdekében szerezzék be az utastájékoztató rendszer integrálásához szükséges protokollt egy harmadik személytől (aki ráadásul nem is reagál a megkeresésekre). A pályázó szerint a kiírás versenykorlátozó volt, ezért új felhívást kért a MÁV-tól.
Hogy az állami társaság erre milyen választ adott, nem tudni, mert a dokumentumot nem töltötték fel az EKR-be. A bírálati összegzést mindenesetre augusztusban hozták nyilvánosságra, majd az ott nyertesként megjelölt céggel szeptember elején meg is kötötték a szerződést.
Katus Eszter
Nyitókép: Lázár János építési és közlekedési miniszter a Volánbusz Zrt. Somogy vármegye helyközi közlekedésében részt vevő 22 új, Credobus Econell 12 típusú, dízelüzemű autóbuszának átadásán Kaposváron 2023. november 9-én. MTI/Vasvári Tamás
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10. Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Tisza-kormány egyik első vitatott kinevezése lett az Elios-ügyben is érintett veterán fideszes, Nemcsok Dénes államtitkári kinevezése, ami ellen már kétezren tiltakoznak.
A Fulmer GmbH Magyarországi Fióktelepe közel 1 milliárd forintos uniós támogatást kapott, de a Magyar Államkincstár nagyon nem akarta kiadni a kapcsolódó iratokat.
Évente több száz gyermekbántalmazás-gyanús ügyet vizsgálnak a gyermekvédelemben, mégis előfordul, hogy bántalmazó nevelők éveken át a rendszerben maradnak.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!