30 milliárdból 3 percet csökkenhet a menetidő a Szeged-Hódmezővásárhely vonalon
Alig 3 perccel csökkenhet a MÁV szerint a menetidő a Szeged—Hódmezővásárhely vonalon, pedig közel 30 milliárd forintot költöttek csak a...
Alig 3 perccel csökkenhet a MÁV szerint a menetidő a Szeged—Hódmezővásárhely vonalon, pedig közel 30 milliárd forintot költöttek csak a...
KecsUP.hu: Megfenyegette munkatársunkat a főtéren alvó politikus A kecskeméti lap a Hírös Hét Fesztivál idején írta meg, hogy nyilvánosan, a...
1 milliárd 319 millió forintért újítják fel és bővítik ki a kollégiumot a Lázár Jánosra bízott mezőhegyesi ménesbirtokon – derült...
Nettó 5,5 milliárd forintért újíthatja fel a Békés megyében található geszti Tisza-kastélyt a West Hungária Bau (WHB) vezette konzorcium. A...
Sokáig döcögve haladt a makói termál- és gyógyfürdő fejlesztésének megvalósítsa, azonban tavaly év végén Lázár Jánost nevezték ki a beruházás...
57 millió forintért venne földet Lázár János közvetlenül a részben már tulajdonában álló batidai vadászkastély mellett egy nemrég kifüggesztett földvásárlási...
Fél év alatt több szórólapon magyarázta el a Fidesz Mártélyon, hogy szerintük miért kellene a településen 60,5 százalékkal megválasztott független...
Időközi polgármester választást tartottak a Csongrád-Csanád Megyei Kiszomboron. A voksolásnak itt nem volt olyan tétje, mint a borsodinak, ahol a...
Közérdekű adatigénylést adtunk be a mártélyi iskolabezárás miatt az illetékes minisztériumhoz. Ebből nemcsak az derült ki, hogyan változott az iskola...
Tavaly 150 vendégmunkás érkezett Romániából a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtokra, a szerződés szerint ezért az állami cég csak a szállításért 1,6...
Tavaly májusban avatta Lázár János a kormánykedvenc Duna Aszfalt ügyvezetőjével a nagylaki elkerülőt. Az út egy évig épült, és egy...