Erdélyi Katalin
Hadurak, szeparatisták, drogkartellek és terroristák uralta országok
Bár a hírek mostanság főként Szíriáról szólnak, nem ez az egyetlen olyan ország a világon, ami a civil lakosság számára...
860 ezer forintba kerültek a zuglói sütik
Zugló október elsején ünnepelte 80. születésnapját, ebből az alkalomból pedig az önkormányzat a kerület három pontján is ünnepi muffinokat osztott...
Sok a panasz, de akkor is a Kölyök Kft. eteti a gyerekeket Komáromban
Komáromban 2013-ban átalakították az évek óta jól működő közétkeztetési rendszert. Idén további intézmények ellátását bízták a 2 évvel ezelőtti pályázaton...
Még mindig a Fővárosi Állatkert az egyik legjófejebb adatgazda
Ahogy 2,5 évvel ezelőtt a zsiráfborjús, a mostani koalás igénylésre is korrekten válaszoltak.
Adakozz a repülő kameránkra, hogy megmutathassuk a teljes képet!
Még 510 ezer forint kell a drónunkhoz: adakozz a repülő kameránkra, sok jó légifelvétellel fogjuk meghálálni. Eddig 189.515 Ft érkezett az...
“Statáriális jellegű eljárásokba vonják be a menekülőket” - interjú Kovács Tímeával, a Helsinki Bizottság szegedi ügyvédjével
Az emberi jogok érvényesüléséért küzdő Helsinki Bizottság kiemelt részt vállal a hazánkba érkező menekültek jogi képviseletének ellátásban is. A szervezet...
“Attól egy ország nem lesz biztonságos, hogy a magyar kormány ezt leírja” - Fazekas Tamás, a Helsinki Bizottság ügyvédje
Az emberi jogok érvényesüléséért küzdő Magyar Helsinki Bizottság kiemelt részt vállal a Magyarországra érkező menekültek jogainak védelmében is. A szervezet egyik...
9 milliárd euró helyett 1 milliárd: az Apple és az európai adóelkerülés
A német ZeitOnline ábrázolta látványos infografikákon az Európában öt év alatt eladott iPhone-ok utáni bevételt, melyből az Írországba bejegyzett Apple csak...
Légifelvétel a japán szellemvárosról, Fukushimáról
2011 márciusában történt a fukushimai atomkatasztrófa, amikor egy földrengés és az azt követő cunami miatt súlyos üzemzavarok következtek be a...
Menekültekkel festettek menekülteket üdvözlő graffitit Hamburgban
Szeptember végén egy 64 méter hosszú falra került menekültüdvözlő graffiti helyi művészek és menekültek közreműködésével.









