Cikkek

Az uniós milliárdokból felújított Hollókőn épül a fideszes Becsó család háza

 

A Fidesz Nógrád megyei erős emberéhez, Becsó Zsolthoz több szállal is köthető családi ház épül Hollókőn. Az 1987 óta a Világörökség részeként nyilvántartott faluba az elmúlt években mintegy 2 milliárd forint uniós támogatás érkezett. A pénz több mint felét két vállalkozás kapta különböző építési munkákért. Az egyik cég ingatlana a falufelújítással egy időben megszépült, a másik cégnek pedig 500 millió forint EU-s támogatás segítségével hamarosan wellness szállodája nyílik a település szélén, Becsóék épülő háza mellett.

 

tamogatoi_800_450

 

Hollókő Budapesttől 95 kilométerre, Nógrád megyében található. A Cserhát hegység festői környezetében fekvő településnek mindössze 380 lakosa van. Nevét a legenda szerint arról kapta, hogy a falucska szélén álló várban fogvatartott lány kiszabadítása érdekében annak boszorkány dajkája szövetkezett az ördöggel, akinek parancsára az ördögfiak éjszakánként hollóvá változva kövenként bontották a várat, mígnem a várúr végül elengedte a lányt.

Hollókő azonban elsősorban nem a dombtetőn magasodó várról, hanem a 17-18. században kialakult ófalu jellegzetes házairól, és a köztük álló aprócska templomról ismert. Az eredeti állapotukban megőrzött épületek a régi palóc világ egyedi emlékei, ezért az Unesco már 1987-ben a Világörökség részévé nyilvánította a települést.

Becsóék háza épül a falu szélén

Július elején ellátogattunk Hollókőre, ahol messziről kiszúrtunk egy gigantikus épületet. A falu szélén magasodó ingatlan méreteiben a középkori várral vetekszik és már a településre vezető útról is jól látszik. Ottjártunkkor a környékén gépek és emberek hada szorgoskodott, gőzerővel folyt az építkezés, amelynek eredménye a helyszínen felállított tábla szerint majd egy négycsillagos szálloda lesz.

A munkálatok nagy összhangot mutattak a hotel mellett épülő családi házzal, amely már szintén majdnem elkészült. Látogatásunk alkalmával azt láttuk, hogy a ház és a szálloda közötti telek mintha nem is lenne, a két építkezésen dolgozó emberek átjárnak egymáshoz, együtt cigiznek, beszélgetnek, és amikor az egyik csapat abbahagyta aznapra a hotelépítést, akkor a szomszédos háznál is befejeződött a munka, és a munkások egyszerre távoztak a két ingatlantól.

 

Az uniós milliárdokból felújított Hollókőn épül a fideszes Becsó család háza from atlatszo.hu on Vimeo.

 

A családi házas telek a Palóc Hotel Kft. birtokában van, a cég két tulajdonosa pedig Becsó Zsoltnak, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének felesége és testvére, Becsóné Zvada Anita és Becsó Károly.

Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselőről nem nagyon hallani az országos médiában, de saját területén, Salgótarján környékén annál ismertebb. Forrásaink szerint egyértelműen Becsó a párt helyi erős embere, ő dönt a fontos ügyekben.

Az biztos, hogy a neve a trafikbotrányban is előkerült: mint a Magyar Narancs is megírta, a Becsó barátjának és tanácsadójának tartott Molnár Arnold családja Salgótarjánban és környékén összesen 20 dohánybolt üzemeltetési jogát nyerte el. Azt pedig a Vastagbőr hozta nyilvánosságra, hogy Becsónak közös cége van Molnárral és feleségével, Molnárné Szandai Edittel.

Molnárné 2009-ben Becsó Zsolt feleségével, Becsóné Zvada Anitával közösen vette meg a hollókői telket birtokló Palóc Hotel Kft.-t. Majd 2012-ben Molnárné kiszállt a cégből, és helyére a képviselő testvére, Becsó Károly lépett.

Az információink szerint egy salgótarjáni iskolában tanító Becsóné és a közeli Pásztó fideszes önkormányzati képviselőjeként ténykedő sógora tulajdonában álló cégnek kifejezetten rosszul megy. Nettó árbevétele az elmúlt öt évben végig 0 forint volt, és négy éve csak veszteséget termel.

Talán ez a magyarázat arra, hogy a Palóc Hotel Kft. fióktelepeként már 2013-ban bejegyzett hollókői telket jelzálog terheli. Az ingatlan tulajdoni lapja szerint tavaly májusban 34,6 millió forint értékű jelzálogjogot jegyzett be rá az OTP. Valószínűleg ebből épül rajta most a ház, ám van egy furcsaság a történetben. A banki kölcsön adósa ugyanis nem a telektulajdonos Palóc Hotel Kft., hanem egy másik cég, a pásztói Vertical Art Kft.

Ez a vállalkozás az Ara-Coeli Kft. birtokában van, annak tulajdonosa pedig nem más, mint Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő és testvére, Károly. Összefoglalva: Becsó és testvérének közös cége hitelt vett fel egy telekre, amely a Becsó feleségének és testvérének tulajdonában lévő cégé.

 

 

Igazi családi összefogással, és némi OTP-kölcsön segítségével épül tehát Becsóék háza az uniós milliárdokból felújított Hollókőn, közvetlenül a szintén most készülő, négycsillagos wellness szálloda mellett.

500 millió forint EU-s pénz wellness szállodára

A szállodát építő Fort-Bau Therm Kft. 2012-ben 500 millió forint értékű EU-s támogatást nyert el önállóan egy négycsillagos wellness hotel építésére. A projekt leírása szerint 55 szobás, 60 férőhelyes konferenciateremet, 160 fős étteremet és 35 fő befogadására alkalmas spa-részleget alakítanak ki a beruházás keretében.

Bár látogatásunk idején egyáltalán nem úgy tűnt, hogy heteken belül elkészül az egykori sportpálya területén, Becsóék háza mellett épülő Castellum Hotel, de a honlapján július végére ígérik a nyitást. A sietséget indokolhatja, hogy az épülő szálloda előtt álló EU-s tábla szerint a beruházás várható átadási ideje 2014 volt.

Megkérdeztük a cég tulajdonosát, Kovács Józsefet, hogy miért csúszik az építkezés, és miért hirdetik már több helyen a még meg sem nyílt szállodát.

Kovács József válaszában azt közölte, hogy azért nem épült meg a szálloda 2014-ben, mert a módosított jogerős építési engedélyt 2015-ben kapták meg. Kovács arról is tájékoztatást adott, hogy a hotel piaci bevezetése professzionális értékesítő munkatársaik révén már 2015 októberében elkezdődött, azóta folyamatosan hirdetnek, és teszik foglalhatóvá a szállodát.

Kovács ugyanakkor a hotelépítés teljes költségére, és finanszírozási hátterére vonatkozó kérdésünkre üzleti titokra hivatkozva nem válaszolt.

Annyi azonban kiderül a földhivatali nyilvántartásból, hogy az ingatlanon két nagyösszegű jelzálog is van. A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. javára 500 millió forint, a kunszentmártoni 3A Takarékszövetkezet részére pedig 200 millió forint értékű jelzálogjogot jegyeztek be idén márciusban az ingatlan tulajdoni lapjára. Ha ezekhez hozzáadjuk az 500 millió forint EU-s támogatást, akkor 1,2 milliárd forintot kapunk.

A szálloda építési engedélyével kapcsolatban is sikerült a cégvezető által közölteknél bővebb információkhoz jutnunk. Mivel furcsálltuk, hogy a világörökségi falucskában egy hatalmas épületet húznak fel az erdőszélre, megkérdeztük az illetékes Pest megyei kormányhivataltól, hogy a hotel kivitelezésével kapcsolatban készült-e környezetvédelmi hatástanulmány, illetve a készülő létesítmény rendelkezik-e jogerős építési és környezetvédelmi engedéllyel.

A kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya válaszában azt közölte, hogy az ingatlan már nem érint sem országos jelentőségű védett természeti területet, sem világörökségi területet:

“A beruházás az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvényben (a továbbiakban: OTrT tv.) meghatározott, táj- és természetvédelmi szempontok alapján kijelölt övezeteket érintett részben, melyek azonban törlésre kerültek.”

Pedig a Főosztály jogelődjeként a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2013-ban a terület természetvédelmi kezeléséért felelős Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot is bevonta a szakhatósági eljárásba, az azonban úgy nyilatkozott hogy „az ingatlan területén védett természeti érték nem ismert”. Ennek figyelembevételével ítélték tájvédelmi szempontból elfogadhatónak a beruházást, áll a kormányhivatal válaszában.

Tehát a falubeliek szerint meglehetősen tájidegen wellness szálloda hivatalos engedélyei teljesen rendben vannak.

 

holloo

Az Átlátszó interaktív EU-támogatás térképén böngészve további részleteket tudhat meg a Hollókőt érintő uniós fejlesztésekről.

 

Szerencsét próbáltak, nyertek

A Fort-Bau Therm Kft. azonban nem csak az épülő négycsillagos hotel révén kötődik Hollókőhöz. 2012-ben ugyanis a falu 2 milliárd forint uniós támogatást nyert a „Próbáljon szerencsét Hollókőn” nevet viselő projektre, amelynek célja a település turisztikai célú felújítása volt.

“A projekt célja, hogy Hollókő nem elszigetelten, hanem egy innovatív, élmény együttesében az országban egyedülálló megyei kínálati rendszer részeként húzó termékként jelenjen meg a turisztikai piacon, fokozva ezáltal a térségbeli attrakciók közötti szinergikus hatást. Ezt oly módon kívánjuk elérni, hogy több tematikus helyszín bekapcsolásával átélhetővé tesszük a paraszti világ hétköznapjait, ünnepeit, a palócok hagyományait.“

A beruházás tavaly szeptemberi átadásán Szabó Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a népi hagyományokra épülő fejlesztés tervezését még 2008-ban kezdték meg, de sem az első, sem a második pályázatuk nem került a kormány elé. Végül, „mint a mesében”, a harmadik pályázatuk nyerte el a támogatást 2012-ben, a konkrét megvalósítást pedig 2014 elején kezdték meg.

Kapcsolódó cikkek

Tizenkét grafikon Magyarország EU-támogatásainak politikai befolyásoltságáról

Továbbfejlesztettük az EU-támogatás térképet, és nem lennénk most a független polgármesterek helyében

Interaktív térképen mutatjuk meg, hogy mennyi EU-s pénzt kaptak a magyar települések

Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője az átadáson ismertette, hogy a megyébe 2007 és 2013 között 110 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezett, és ebből mintegy 10 milliárd forint kapcsolódott turisztikai fejlesztésekhez. A politikus Hollókőt Nógrád megye ékszerdobozának nevezte, amely megérdemli a kormányzat kiemelt figyelmét.

Az uniós támogatásból az önkormányzat sajtboltot és kalácsost rendezett be az ófalu addig üresen álló 1-1 házában, és többek közt elkészült egy mesejátszótér, egy szabadtéri színpad, egy turisztikai információs központ, valamint egy harangjáték is.

 

eu_app_banner_uj

A Transparency International Magyarország által kifejlesztett EU Közpénzfigyelő applikáció segítségével te is értékelheted az uniós pénzből megvalósuló beruházásokat, így a hollókői fejlesztéseket is. Töltsd le a mobilodra: Android, IOS

 

Az viszont nem hangzott el a fideszes politikusokban bővelkedő projektátadón, hogy a hollókői önkormányzat az EU-s pénz több mint felét, közel nettó 1,2 milliárd forintot építési munkákra költötte, és ebből csak két cég profitált. A most szállodát építő Fort-Bau Therm Kft. és a Lak-Ép-Ker 1998 Kft. alkotta konzorcium ugyanis egyedüli ajánlattevőként nyerte az építőipari feladatokra kiírt nettó 1 milliárd forintos közbeszerzést, és a kiegészítő munkálatokra vonatkozó 176 millió forintos tendert is.

A Nógrád megyében ismertnek számító vállalkozások az összegből egyebek mellett felújították a vár egy részét, kicserélték két utca burkolatát, kialakítottak egy parkolót, és talajstabilizációs munkálatokat is végeztek.

EU-s tanösvény exkluzív kertkapcsolattal

De nem csak a hotelt építő Fort-Bau Therm Kft.-nek, hanem a falufelújításon dolgozó másik cégnek, a Lak-Ép-Ker 1998 Kft.-nek is van érdekeltsége a településen.

Hollókő ugyanis a szlovákiai testvértelepülésével, Kalondával közösen mintegy 150 millió forint uniós támogatást kapott tanösvények kialakítására is. Az összeg közel feléből, 73,7 millió forintból Hollókőn két tanösvény készült, ezeknek a kivitelezője a falu turisztikai fejlesztésén is dolgozó Lak-Ép-Ker Kft. volt.

A Váralja-tanösvény a fák között kanyarogva vezet fel a faluból a várhoz, a másik a településen belül található. A Kertek alja tanösvény a falu régi és újabb részének csatlakozásától, az oda épített deszkaszínpadtól indul, és az ófalu portái alatt kanyarog. A helyi vizes élőhelyeket mutatja be, ugyanis az egykor kenderáztatásra és ruhamosásra használt apró tavakat ma már újra birtokba vette a természet.

A Kertek alja tanösvény egy egyszerű, facölöpökre, deszkákból és lécekből készült építmény, amely a helyiek szerint kezeletlen fából készült, és nem nagyon látszanak rajta az uniós milliók, amiket elvileg ráköltöttek. Ottjártunkkor a tanösvényen vélhetően javítási munkák zajlottak. Miközben végigsétáltunk a több helyen embermagasságú csalán által szegélyezett sétányon, több helyen szögeket, és hiányzó illetve felstócolt léceket láttunk.

A hollókői kertek alatti deszkákon járva egyszer csak egy újnak tűnő kőlépcsőre lettünk figyelmesek, amely egy fából készült átjáróval és kapuval csatlakozik a tanösvényhez. Tábla figyelmeztet arra, hogy a kapun túl magánterület található, és valóban: a telek és a rajta található ház a Kertek alja tanösvényt építő Lak-Ép-Ker Kft.-é.

Az ingatlant a helyiek elmondása szerint a faluban zajló építési munkákkal egy időben újították fel. A hollókőiek szerint ez a magyarázat arra is, hogy a telek hátsó részétől a tanösvényig vezető kőlépcső és deszkasétány ránézésre ugyanolyan anyagból készült, mint amilyet a kivitelező cégek a falu felújításánál használtak.

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás