Egyéb

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű jégcsarnok épül a XXII. kerületben

Több mint két év után végre rendeződni látszik két budafok-tétényi ingatlan sorsa: a jelek szerint az egyiken jégcsarnok, a másikon egy református gimnázium lesz. Bár utóbbi még nem biztos, mert a helyi egyházközség ugyan már tavaly megvette, de még mindig nem fizette ki az önkormányzatnak a Rákóczi utcai telket. A jégcsarnoképítést viszont már kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

Bő három évvel ezelőtt írtunk már Budapest XXII. kerületéről. Részletesen bemutattuk akkor, hogy a budafok-tétényi önkormányzat évek óta több millió forint értékben köt szerződést azzal a tanácsadó céggel, amelynek vezetője régi ismerőse a kerületi kötődésű Németh Zsolt külügyi államtitkárnak.

Most egy közel két és fél éves folyamat legfontosabb momentumait kiemelve mutatjuk be, hogyan lett egy sportegyesület ötletéből kormányhatározattal megtámogatott kiemelt beruházás. Talán csak a mészároslőrinci értelemben vett isteni szerencse játszott közre, de az is lehet, hogy a szereplők régi ismeretségének is szerepe volt a sikertörténetben.

Jégcsarnokot a Rákóczi utcába

2014 áprilisában a Pesterzsébeti Hockey Club (PHC) pályázatot nyújtott be a Magyar Jégkorong Szövetséghez (MJSZ), melyben TAO-támogatást kértek sportfejlesztési programjuk támogatásához, és egy jégcsarnok építéséhez. Az épületet a XXII. kerületi Rákóczi utca 17-21. szám alatt található önkormányzati tulajdonú ingatlanon szerették volna megvalósítani, ehhez természetesen a kerület hozzájárulása is kellett (volna).

A Pesterzsébeti Hockey Club 2006-ban alakult, honlapja szerint a klub célja “nem más, mint elit utánpótlás kinevelése”. A PHC elnöke Dobos Tamás, aki a 80-as években csapattársa volt a Ferencváros jégkorong-csapatában Karsay Ferencnek, aki 2014 óta a XXII. kerület fideszes polgármestere.

A PHC egyik edzője Kocsondi Márk, aki a XXII. kerületi önkormányzat Szociális és Egészségügyi és Sport Bizottságának Fidesz által delegált külsős tagja, és Kocsondi György fideszes önkormányzati képviselő öccse.

Szintén a PHC edzője Kocsondi Nóra, a magyar női U18-as jégkorongválogatott tagja, Kocsondi György fideszes önkormányzati képviselő lánya.

Egy hónappal a pályázat benyújtása után a hokiklubnak az MJSZ hiánypótlási felszólítást küldött, miszerint nem csatoltak a pályázathoz olyan fontos dokumentumokat, mint például az önkormányzat támogató nyilatkozatai, a megálmodott jégcsarnok építési és műszaki tervdokumentációja, valamint a beruházás pénzügyi és finanszírozási ütemterve.  

Sebaj, az érintett XXII. kerületi önkormányzat fél évvel később elkezdte a jégcsarnok megvalósításához szükséges előkészületeket. 2014 szeptemberében nettó 1,5 millió forintért megbízták az AddVal Kft.-t a “Budafoki jégpálya projekt” koncepció tervezésével a PHC által kinézett Rákóczi utcai telekre, valamint “Településkép Véleményezési Dokumentáció” elkészítésével.

2014 októberében az önkormányzat Építészeti – Műszaki Tervtanácsának tagjai “egyhangúan támogatták a beruházás helyszínválasztását és megvalósítását”. A képviselőtestület egy néhány nappal későbbi ülésén ezután arról határozott, hogy támogatja több önkormányzati tulajdonú ingatlan, köztük a Rákóczi utcai telek sportcélú fejlesztését, mert ez a tulajdonosi nyilatkozat szükséges ahhoz, hogy bármilyen sportszervezet TAO-támogatást tudjon igénybevenni egy tervezett beruházáshoz.

Az ülés jegyzőkönyve szerint a polgármester nem tájékoztatta arról a testületet, hogy a Rákóczi u. 17-21. már a PHC áprilisi pályázatában a jégcsarnok helyszíneként szerepelt, és hogy az Építészeti-Műszaki Tervtanács erre szeptemberben rá is bólintott.

Két hónappal később, 2014 decemberében a PHC levélben fordult Karsay Ferenc polgármesterhez: kérték, hogy az önkormányzat támogassa az általuk a Rákóczi utcai ingatlanra tervezett jégcsarnok-építés ötletét, állítsa ki a TAO-pályázatukhoz szükséges nyilatkozatokat. A hokiklub a kérelemben azt jelezte a polgármesternek, hogy a 2014/2015-ös Sportfejlesztési Program keretében ingatlan beruházási pályázatot akarnak benyújtani a Magyar Jégkorong Szövetséghez, az viszont nem szerepel a kérelmükben, hogy áprilisban már benyújtottak egy ilyen pályázatot.

A Karsay Ferencnek írt kérelméhez a PHC csatolta a beruházás háttéranyagát is, ami információink szerint nagyfokú hasonlóságot mutat azzal a tanulmánnyal, amit három hónappal korábban az AddVal Kft. készített a kerületnek 1,5 millió forintért.

Az önkormányzat kiállította a PHC jégcsarnoképítési TAO-pályázatához szükséges nyilatkozatokat, majd  egy 2015 februári testületi ülésen a képviselők elfogadták a Carpathia Tanácsadó Zrt. által készített Integrált Településfejlesztési Stratégiát, amelynek 26-ik oldalán, a Campona bevásárlóközpontról szóló résznél az alábbi szöveg szerepel:

“A környező területek alkalmasak sportberuházásokra, illetve a sportszolgáltatások fejlesztésére. Ennek keretén belül legnagyobb beruházásként jégpálya kialakítására van lehetőség a Rákóczi út és a Gyula vezér út sarkán (228897/1 hrsz. önkormányzati tulajdonú telek és környezete), valamint a Hajós Alfréd tanuszoda funkcióbővítésére a bevásárlóközpont közelében.”

2015 márciusában azonban az MJSZ elutasította a PHC jégcsarnok-építésre vonatkozó TAO-pályázatát. Mégpedig a PHC kezdeményezésére, “mivel a pályázatban megadott építési tervdokumentáció a Magyar Jégkorong Szövetség kérésére átdolgozás alá kerül. A pályázatot az Egyesület a következő pályázati időszakban kívánja benyújtani.”

2015 áprilisában a hokiklub be is nyújtotta új pályázatát az MJSZ-hez, az önkormányzat pedig a tervezett jégcsarnok helyszíneként elképzelt Rákóczi utcai telek tulajdonosaként újra kiállította a szükséges támogatói nyilatkozatokat. Augusztusban az MJSZ jóváhagyta a PHC pályázatát, amelyben a hokiklub összesen 2 milliárd forint TAO-támogatást kért, nagyrészt a jégcsarnok építésére.

Inkább a Hajó utca

Úgy tűnt tehát, hogy szépen halad a projekt megvalósítása, ehhez képest egy meglepő fordulat történt. Hat nappal az MJSZ támogatói határozata után, 2015. augusztus 18-án a PHC kérelemmel fordult Karsay Ferenc XXII. kerületi polgármesterhez, hogy a Rákóczi u. 17-21. helyett inkább egy Hajó utcai telken épülhessen meg a jégcsarnok.

“A kerületben megépíteni tervezett jégpálya megvalósíthatóságának felmérésekor azzal szembesültünk, hogy az Önkormányzat által kijelölt Rákóczi úti 228897/1 hrsz.-ú ingatlanon a létesítmény megépítését nehezítheti, illetve drágíthatja a környező ingatlanok (pl. pincék) bevonásának szükségessége is.”

Az indoklás azért furcsa, mert az önkormányzati dokumentumok szerint már 2014 októberében, a kerületi tervtanács támogató döntésekor jelezte az Építéshatósági és Általános Igazgatósági Iroda, hogy a jégcsarnok számára kinézett Rákóczi utcai telken nem megoldott a pinceszellőzők kialakítása. Az nem világos, hogy a jégcsarnokötlet résztvevőinek miért csak közel egy év elteltével jutott eszükbe foglalkozni a problémával. További érdekesség, hogy a hokiklub 2015 augusztusi kérelmét jegyző Dobos Tamás elnök aláírása jelentősen eltér a korábbi dokumentumokon szereplő szignóitól.

 

alairas

Dobos Tamás aláírása a PHC 2014. decemberi (balra) és 2015. augusztusi (jobbra) kérelmén

 

Mindenesetre 2015. szeptember 10-i ülésén a képviselőtestület támogatta a PHC helyszínváltoztatási kérelmét, Karsay Ferenc polgármester pedig a jegyzőkönyv szerint arra a kérdésre, hogy kinek az ötlete volt a jégcsarnok, azt válaszolta, hogy “ez egy folyamatosan jelenlévő lakossági igény (…) és nem lényegtelen körülmény, hogy ő is nagyon szeretné”.

Református gimnáziumot a Rákóczi utcába

Nyolc nappal ezután a Budapest-Budafoki-Református Egyházközség levelet írt Karsay Ferenc polgármesternek, melyben jelezték, hogy szívesen megvásárolnák a Rákóczi utca 17-21 szám alatti telket, amelyen egy gimnáziumot szeretnének létrehozni.

“Mivel a kerületben hosszabb ideje eredményesen működtetünk óvodát és általános iskolát, gyülekezetünk presbitériuma úgy döntött, hogy általános gimnáziumot kíván építeni. (…) Számunkra nagyon kedvező lenne a Rákóczi u. 17-21. szám alatti, 7872 m2 nagyságú önkormányzati tulajdonú ingatlan, amely iskolánkból jól megközelíthető, (…) ezért szándékunkban áll a terület megvásárlása.”

Bár a PHC-nak ekkor nyertes TAO-pályázata volt a Rákóczi utcai telekre, ez nem okozott gondot, beindultak a fogaskerekek. 2015. október elején az önkormányzat megrendelt a fentebb már említett AddVal Kft.-től  egy megvalósíthatósági tanulmányt a Hajó utcai telken létrehozandó jégcsarnokról, és elkészíttette a hokiklub által korábban kinézett Rákóczi utcai telek értékbecslését, melyre közben a református egyház helyi szervezete vetett szemet.

Október közepén az értékbecslés alapján a XXII. kerületi képviselőtestület egy határozattal értékesítésre jelölte ki a Rákóczi u. 17-21. szám alatti telket, amelyet aztán egy novemberi árverésen egyedüli ajánlattevőként a Budapest-Budafok Református Egyházközség vásárolt meg bruttó 119,8 millió forint kikiáltási áron.

Az árverés előtt át is utalták az önkormányzatnak a vételár 10 százalékát ajánlati biztosítékként, azonban az adásvétel még nem zárult le, mert a fennmaradó 90 százalékot még mindig nem fizették ki az önkormányzatnak. Ennek oka egy 2016. júniusi képviselőtestületi ülés jegyzőkönyve (melynek linkjét az önkormányzattól kaptuk a jégcsarnok és a Rákóczi utcai telek sorsát firtató kérdéseinkre válaszul) szerint az, hogy az egyházközség már az árverésen jelezte, hogy az adásvételhez felettes szervének, a Budapest-Déli Református Egyházmegyének jóváhagyása szükséges, de ez még nem történt meg.

Megkérdeztük a Budapest-Budafok Református Egyházközséget, hogy mi a késlekedés oka, és várhatóan mikor fogják kifizetni a Rákóczi utcai telek vételárát a XXII. kerületi önkormányzatnak, ám az egyházközség képviseletében Nagy Péter lelkész és dr. Németh Géza gondnok csak az alábbi szűkszavú választ küldte részünkre:

“Kérdései több folyamatban levő ügyet is érintenek, melyekre azok lezárása után tudunk válaszolni.”

Forrásaink szerint azért csúszik a kifizetés, mert a telek megvásárlása csak egy dolog, azon a tervezett gimnáziumot még fel is kell építeni, és annak költsége fenntartással együtt akár milliárdos nagyságrendű is lehet. Információink szerint azért nem született meg még felsőbb egyházi körökben az ügylet jóváhagyása, mert keresik a beruházás anyagi fedezetét, az állami támogatás igénybevételének lehetőségét.

A jégcsarnokba még Székelyföldről is jönnek majd

Némi kitérővel ugyan, de a PHC által kitalált jégcsarnok viszont a legjobb úton halad a megvalósítás felé. A XXII. kerületi önkormányzat 2016 májusában kiállította a támogatói nyilatkozatokat a Hajó utcában található 224932/18 helyrajzi számú telekre.

Május végén pedig a hokiklub is kezdeményezte végre az jégkorong-szövetségnél a tervezett beruházás helyszínének módosítását, amit az önkormányzatnál már 10 hónappal korábban, 2015 augusztusában kérelmeztek.

2016 június elején az MJSZ azt közölte egy megkeresésre, hogy még nem döntöttek arról, hogy támogatják-e a PHC nyertes TAO-pályázatának helyszínváltoztatását. “még bírálat alatt van, jelenleg vizsgálja a TAO-bizottság”– írták.

Valószínűleg azonban nem lesz semmi probléma, mert a Magyar Közlöny június 13-i számában megjelent egy kormányrendelet, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a XXII. kerületi Hajó utcába tervezett jégcsarnokot.

A kerület honlapján közzétett beszámoló szerint pedig Karsay Ferenc polgármester júliusban a tusványosi szabadegyetemen egyebek mellett arról is beszélt, hogy “a Székelyföldi Jégkorong Akadémia működését szeretné segíteni egy budafoki jégkorongcsarnok megépítésével, ahol a székelyföldi szakemberek továbbképzése, a gyerekek edzőtáborozása is megvalósítható lenne.”

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás