választás 2022

Az ellenzéki szavazatszámlálók elmentek vidékre, és meglepődtek, hogy az milyen

Idén először majdnem az összes szavazókörbe tudott szavazatszámlálót delegálni az egyesült ellenzék. A főként a Húszezren a tiszta választásért 2022 (20k22) csoport által szervezett delegáltak eljutottak Magyarország olyan pontjaira is, ahol korábban még nem jártak, és egyébként nem is terveztek. A választás napján szerzett élményeiket néhányan a saját profilukon, mások az erre a célra létrejött, Szavazatszámolók beszámolói nevű Facebook-oldalon publikálják. Ezekből a beszámolókból válogattunk.

A mostani választáson csaknem minden választóköri szavazatszámláló bizottságban volt ellenzéki delegált, nagy részüket a Húszezren a tiszta választásért 2022 (20K22) nevű csoport toborozta és oktatta az együtt induló ellenzéki pártokkal és civil szervezetekkel együttműködve. Céljuk az volt, hogy legalább 20 000 fő jelentkezzen hozzájuk, hogy a visszaélések megaladályozása és/vagy dokumentálása érdekében 2-2 szavazatszámlálójuk legyen a 10 285 szavazókör mindegyikében. Majdnem sikerült: összesen 19 700 jelentkezőjüket delegálták, ezzel gyakorlatilag az ország összes szavazókörében (99,4 %) volt ellenzéki delegált, és a szavazókörök 90%-ban legalább két fő is.

A Fidesz óriási győzelmét és a kormányváltásban bízó összellenzék katasztrofális bukását hozó választási eredmény után az ellenzéki szavazatszámlálók néhányan a saját Facebook-oldalukon, többen pedig névtelenül a Szavazatszámolók beszámolói nevű Facebook-oldalon meséltek az április 3-i élményeikről.

Ezek közül mutatunk néhányat, mert nagyon tanulságosak. Úgy tűnik, ahogy az ellenzék szembesült azzal vasárnap, hogy közel 3 millió embernek ők nem kellenek, úgy a többnyire (fő)városi értelmiségből kikerülő ellenzéki delegáltak is megtapasztalták, hogy a Fidesz-szavazók, a vidék és az ott élő emberek mások, mint azt előzetesen elképzelték. Többen írták is a beszámolójukban, hogy ez az út fontos tapasztalat volt nekik, megérte elmenniük.

Egy férfi a szavazófülkében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 04. számú szavazókörzet 001-es számú szavazókörében az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson Debrétén 2022. április 3-án. Debréte a legkisebb szavazókör: 11 helybéli és négy átjelentkezéssel szavazó választópolgár, vagyis összesen 15 fő szerepel a választói névjegyzékben. (forrás: MTI/Vajda János)

„Szavazatszámláló voltam ma egy 300 fős zsákfaluban. Röviden a tapasztalatok: Sokan voltak szavazni, 160-an, kb. mint 2018-ban. Szabályosan zajlott a nap. A népszavazási ívet mindenki felvette. Már korán érezhető volt a kormánypárt abszolút népszerűsége. Sokan alig tudták kibetűzni a lehetőségeket. Kizárólag O.V. nevét keresték és a sok ismeretlen név között megkönnyebbülve húzták be az x-et.”

„Vége a napnak. Egy 140 fős faluban számoltam. Tök kedves volt mindenki. Nagyjából végigbeszélgettük a napot, mert nem volt túl sok szavazó. Egy passzív agresszív banya volt csak a bizottságban. Ő meg volt sértődre minden ellenzéki szavazatra. Főleg a népszavazásira. A többi ember aranyos volt. Egy börtönviselt orvadász bácsi kicsit zsidózott, kicsit cigányozott, de remek falubeli történetekkel szórakoztatott. Amúgy jóravaló és kifejezetten dolgos embereknek tűntek. Nem akarnak senkit eltiporni, csak kurvára túl szeretnének élni, és ezt a Fidesszel látják elérhetőnek. Utána sem ment semmi frocli. Megkönnyebbültek, hogy minden marad a régiben. Legalább a változáson nem kell izgulniuk. Ismerik, mi hogyan működik. Nincs kirágva a lelkük, egyszerűen fosnak. Az egyiket a 6×56 egység inzulin mellett is megvakuló férje, a másikat a mellrákja, a harmadikat a beteg anyja pelenkázása foglalja le napi szinten. Közben nem fogják fel, hogy miért itt tartanak amellett, hogy megszakadnak.”

Egy idős nő mozgóurnába adja le szavazatát a tanyáján Petőfiszálláson az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án. (forrás: MTI/Ujvári Sándor)

40 százalékot meg egyszerűen nem érdeklik ezek a dolgok. A 11 éves gyerekétől tudja meg, hogy háború van a szomszédban. Azóta se nagyon érdekli ez. Az érdekli, hogy ki kivel kamatyol, hogy a Gézáék milyen házat építettek, hogy ki beteg a faluban. Esetleg, hogy melyik utcát betonozták le és hogy mekkora a forgalom. Esetleg hogy mit mondott a polgármester, akit amúgy utálnak. A túl nyomasztó és túl bonyolult dolgokkal nem foglalkoznak. Távoli, elvont, nem érdekes, nem tiszta, mindenkimástmond. Nem beszélnek róla, nem olvasnak utána, nincs érdeklődés. Úgy érzik, hogy nincsenek hatással ezekre a dolgokra és viszont. És így nincsenek is.”

„Tegnap Baranya 3-4-ben számoltunk szavazatot. Sokan mondják, hogy felesleges volt beletenni az energiát és reggel 5-től éjjel 2-ig dolgozni ezért a választásért. Én ezt nem így látom, szerintem nagyon sokat tanultunk belőle (Btw ezt a tudást bármilyen pártnak aki 20-30 év múlva le akarja váltani a Fideszt érdemes lenne konszolidálnia). Sokat tanultunk, mert igazán beleláttunk a magyar valóság bugyraiba. Mondanom sem kell, már napközben kiderült számunkra, hogy esély nincs másnak nyerni, mint a fidesznek. A szavazok jelentős része láthatóan a létminimum alatt él, alkoholizmussal és egyéb mentális problémákkal küzdő, fogatlan, mozgássérült, reumás, ödémás, fekélyes kézzel aláíró ember, akiknek a többsége nem tud olvasni se, és azzal érkezik meg szavazni, hogy hol kell aláírni a fideszre. Fontos ám, hogy a legtöbb tényleg nem tud olvasni, értően biztosan nem, nem véletlen tájékozódnak az egyetlen számukra fogyasztható médiumból, a tvből. Amiből mit látnak a csatornák 90%-án amit néznek, hogy a szegény kormány ellenszélben kormányoz mert Brüsszel, Soros, Gyurcsány és a bal oldal azon van hogy a magyar emberek éhen, szomjan haljanak és agyon lövessék a magyar embereket egy háborúban. Mert az a helyzet, hogy ezt ők tényleg elhiszik. És ebben a viszonylatban nem is olyan rossz 30-50 ezer Ft-ból élni havonta, mert ugye legalább élnek. Ezek az emberek vakon hiszenek a TV-nek és ott azt látják, hogy minden őket ért rossz dologért mindenki felelős csak a Fidesz nem. Sőt a Fidesz az aki megvédte őket eddig attól, hogy meg ne haljanak.”

Lepecsételnek egy szavazólapot az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson a mezőkövesdi Szent László gimnáziumban kialakított szavazókörben 2022. április 3-án. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. számú választókerületében tíz egyéni jelölt indult. (forrás: MTI/Vajda János)

B-A-Z megyében Tálai András körzetében egy kb. 1000 fős faluban voltam delegált szszb tag, 469 érvényes szavazatból 451 db sikeres nemet húztak a választópolgárok a népszavazásra. Látszott a fejükön, hogy nem nagyon értik a kérdéseket, csak azt tudták, hogy a nemet kell húzni. Azt mondta a néni, hogy felhívta őt az orbán, a telefonon…”

Budapest 17. kerületi szavazókörben voltam szavazatszámláló. A polgármester és önkormányzat fideszes. A fidesz által delegált és a választott szszb tagokkal jó hangulatban telt a nap semmilyen probléma nem merült fel, korrektek voltak. (…) Mint már előttem sokan leírták, nem a szavazókörben történik a csalás. Az SZSZB tagok, jöjjenek bárhonnan, jóravaló, korrekt, értelmes emberek.(…) A csalás előbb kezdődik (Hadházy elmondta: TV, rádió). A választók többsége idős (igen, a társadalom többsége is), jól láthatóan szegény; fizikailag, szellemileg és morálisan megrokkant, önhibáján kívül szerencsétlen ember. Tényleg ugyanazt tapasztaltam itt is, mint vidéken elmondottak alapján leszűrhető. Egyszerű emberek: „nem szeretnék ha háború lenne”, „nem értik hogy az igazgató miért engedi be a buzeránsokat az iskola épületébe”, „vannak unokái, muszáj szavaznia a fideszre”.

Vacon voltunk regi baratommal szavazatszamlalok. A korzetunk nem messze volt a templomtol, ahonnan elvileg mise utan jottek a szavazok. Olyan nagy szamban, amit a mar sok eves tapasztalattal rendelkezo helyi SZBSZ tagok sosem lattak! Az utcan orakig a sarokig ert a sor! Az 1200+-os listarol 999-en jottek el!!! Es ugy szavaztak, ahogy a propaganda es a pap diktalta nekik.”

Kilép a szavazófülkéből egy népviseletbe öltözött nő a bujáki Glatz Oszkár Művelődési Központ és Könyvtárban kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án. (MTI/Komka Péter)

„Szavazatszámláló voltam egy 200 fős belső-somogyi zsákfaluban. (…) A korrupció itt nem érdekli az embereket, nagyon könnyen korrumpálhatók piciben, emiatt elnézik a lopást nagyban. A korrupcióra kampányt nem lehet építeni. Mesélték, hogy a faluház mögötti gyönyörű kemence építésekor elhordták belőle az anyagot, ezért nem lehet benne sütni, így a falunapon a rétest meg a kolbászt a közkonyhán sütik a sütőben, és a végén beleteszik mutatóba a kemencébe, hogy a falu azt lássa, ott sült. Van egy szétlopott kemencéjük, de eljátsszák, hogy működik, és még nevetnek is rajta. Kérdezem: na de ki hordta szét? Megvonják a vállukat.”

„Én is hasonlót éltem át, mint itt sokan. Budapesten élek, egy kis faluban számoltam az ország déli részén. A falu 3000 fős, borzasztóan szegény, minden második ház összedőlt. A Fidesz nyert 70%-kal, a szavazók kb. 60%-a jött el. (…) Ahogy beszélgettem a szavazatszámláló társaimmal, akik közt több ellenzéki szavazó is volt, az rajzolódott ki előttem, hogy a világon semmilyen ellenzéki kampány nem volt helyben, az 1-2 kötelező plakátot leszámítva. Az ellenzék ajánlata a következő volt: »a Fidesz rossz, engem nem ismersz, de azért szavazz rám«.”

Érvénytelenül kitöltött népszavazási szavazólap, amikor a szavazatszámláló bizottság tagjai számlálják a szavazatokat a budapesti Szent István Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án. (forrás: MTI/Szigetváry Zsolt)

„Korrekt és kedves Fideszes többségű bizottságban voltam egy budai szavazókörben. Eléggé tartottam az egésztől de végül iszonyúan jól éreztem magam annak ellenére, hogy a 19 óra folyamatos munka elég durva volt. (…) Ami megdöbbentő és sokkoló volt az viszont az, hogy a fideszesek és a többiek mennyire másik világban élnek, mi is másik világban élünk, most már világos, hogy kisebbségben ebben az országban. És alig lehet beszélni a másik oldallal, annyira mások az előfeltételezések, a nyelv, a félelmek… Sosem fogom elfelejteni az egyik kedves bizottsági tag arcán a zsigeri rettegést és értetlenséget amiatt, hogy egy olyan országban él, ahol emberek egy olyan fontos kérdésben, mint a gyermekeink védelme, érvénytelenül szavaznak.”

Válogatta: Erdélyi Katalin

Címlapkép: A szavazatszámláló bizottság tagjai viszik a mozgóurnát egy idős szavazó házához az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson a Nyíregyházához tartozó Butykatelepen 2022. április 3-án. (forrás: MTI/Balázs Attila)

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás