cikkünk nyomán

Már elérhetők Hódmezővásárhely honlapján a 2018 óta kötött szerződések

Tegnap délelőtt megírtuk, hogy a Márki-Zay Péter vezette önkormányzat weboldalán a nettó 5 millió forintot elérő, az Infotörvény szerint kötelezően közzéteendő szerződések listái 2021-re vonatkozóan egyáltalán nem találhatók meg, a 2018-as, 2019-es, 2020-as adatokra mutató linkekre kattintva pedig hibaüzenet jelenik meg. Cikkünk megjelenése után néhány órával a hibás linkeket javították, tegnap estére pedig a 2021-es szerződéslisták is megjelentek Hódmezővásárhely honlapján. Bárcsak minden ilyen flottul és gyorsan működne az országban.

Kovács Gergő, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) társelnöke hívta fel a figyelmet a Partizán Spartacus című műsorának november 7-i adásában arra, hogy Hódmezővásárhely honlapján nem elérhető az önkormányzat által 2018 óta vagyis Márki-Zay Péter polgármestersége idején kötött, nettó 5 millió forintot elérő szerződések listája.

Ahogy mindig minden információt és állítást, Kovács szavait is ellenőriztük. Felmentünk a hódmezővásárhelyi önkormányzat weboldalára, többször végignyomkodtuk a menüsort, ám sokadszori próbálkozásra sem jártunk sikerrel.

Ezt követően tegnap délelőtt megírtuk, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján elvileg itt érhetők el a 2011 és 2020 közötti szerződések adatai. Azonban a 2018-as, 2019-es és 2020-as kiadásokat tartalmazó pdf-formátumú listákra kattintva a 404-es hibaüzenet érkezik (lásd címlapképünkön), vagyis a dokumentum nem elérhető. 2021-es szerződések pedig egyáltalán nincsenek fent a honlapon, még a hűlt helyükre mutató döglött link formájában sem.

Hódmezővásárhely honlapján nem elérhetők a 2018 óta kötött szerződések

Kovács Gergő, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt társelnöke a Partizán vasárnapi műsorában hívta fel a figyelmet arra, hogy miközben Márki-Zay Péter…

Facebook-oldalunkon többen jelezték, hogy a 2018-as, 2019-es és 2020-as adatokat tartalmazó pdf-ek url-jét ékezet nélkülire átírva megjelentek a dokumentumok, tehát informatikai hibáról van szó. A hiányzó 2021-es szerződésadatokat azonban ez nem magyarázta, és azokat nem is lehetett előbűvölni semmilyen billentyűtrükkel.

Valószínűleg a hódmezővásárhelyi önkormányzathoz is elért a hír, mert ahogy ezt tegnapi cikkünkben frissítésekben jeleztük délutánra megjavultak a döglött linkek, tegnap estére pedig felkerültek a honlapra a 2021-es szerződéslisták is. Itt vannak a városfejlesztéssel kapcsolatos idei kiadások, itt pedig az egyéb idei költések.

Cikkünk után felkerültek a 2021-es szerződéslisták is, és megjavultak a korábban nem működő linkek

Tegnapi cikkünk megjelenése előtt beadtunk egy közadatigénylést is, amiben az akkor még nem elérhető hódmezővásárhelyi szerződéslistákat kértük. Erre rekordgyorsasággal és hivatali munkaidő után, tegnap este negyed 7-kor válaszolt dr. Tatár Zoltán jegyző, aki elküldte a 2011 utáni szerződéslistákat tartalmazó aloldal linkjét, és tájékoztatott arról, hogy a kért adatok ott elérhetők, valamint folyamatosan frissítik őket.

A közérdekű adatigénylésre legtöbbször, így ennek a cikknek az elkészítése során is, az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely részt vesz az állam működtetésében, vagy közpénzt költ.

Az nem derült ki, hogy cikkünk előtt miért nem voltak elérhetők a szerződéslisták: se az önkormányzattól nem kaptunk ezzel kapcsolatos tájékoztatást, se a város honlapján vagy Facebook-oldalán nem tettek közzé erről semmit. Viszont ahogy arra kommentelőink is felhívták tegnap a figyelmünket  Hódmezővásárhely honlapján az olvasható, hogy jelenleg tesztüzemmódban működik, és az esetleges hibákért elnézést kérnek. A város Facebook-oldalán október 29-én jelentették be, hogy fél év megfeszített munka után megújították az önkormányzati weboldalt, vagyis közel két hetes.

Örülünk, hogy tegnapi cikkünk felhívta a figyelmet a honlap egy fontos hiányosságára, annak pedig még jobban, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat gyakorlatilag fél nap alatt kiküszöbölte a hibát. Bárcsak minden ilyen flottul és gyorsan működne az országban.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: A szerződéslisták a hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján

Megosztás