vizes vb

Ötmilliárd forintot költ a főváros a Margitsziget csatornázására a vizes vb miatt

Még egy csőalagút is épül a Duna alá, de állítólag 8 hónap alatt elkészül minden. A munkát a Penta Kft. és a francia SADE magyarországi leányvállalata nyerte. 

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

A fővárosi önkormányzat már július közepén szerződést kötött a kivitelezőkkel, de csak augusztus elején lett nyilvános, hogy a 2017-es budapesti vizes vb miatt rendkívüli sürgősséggel csináltatja meg a főváros a Margitsziget csatornázását és az ahhoz kapcsolódó munkákat.

A nettó 4,98 milliárd forintos közbeszerzést a Penta Általános Építőipari Kft. és a Sade-Magyarország Mélyépítő Kft. közösen nyerte el.

A francia Sade-konszern magyar leányvállalatának honlapja szerint az ő feladatuk lesz a Duna alatti csőalagút sajtolással történő megépítése, csőbehúzás, szennyvíz- és csapadékvíz-vezetékek fektetése, valamint a műtárgyak megépítése.

Azt nem tudni, hogy milyen műtárgyakról van szó, mert a tender eredményközlő hirdetményében nem szerepelnek a beruházás részletei, ajánlattételi felhívás pedig nem jelent meg a közbeszerzési értesítőben. Ezt azzal indokolja a fővárosi önkormányzat, hogy a Dagály-törvény feljogosítja őket (is) arra, hogy rendkívüli sürgősség miatt hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytassanak le a vizes vb-hez kapcsolódó beruházások esetén.

Ezért aztán nem volt nyílt verseny, mindössze annyi történt, hogy három helyről kértek ajánlatot. A nyerteseken kívül a Duna Aszfalt Kft.-től és a Colas Alterra Zrt.-től, ám a Penta-Sade duó vállalta legolcsóbban a munkát, így velük kötött szerződést a főváros.

Kapcsolódó:

90 milliárd forintba fog kerülni a 2017-es vizes-vb – kiszámoltuk a kormány helyett

Mennek a százmilliók a vizes-vb-s létesítmények terveztetésére

Börtönviselt kisgazdától a belvárosi díszburkolatig: a Penta Kft. diadalmenete a közbeszerzéseken

A gödöllői Penta Kft.-ről tavaly nyáron írtunk részletesen: a Nagy Gábor Lajos tulajdonában lévő cég 2010 óta sorra nyeri a közbeszerzéseket. 10 milliárd forint körüli nettó árbevétele évről-évre nő, 2014-ben és 2015-ben már 20 milliárdhoz közelített.

A főként önkormányzatoknak dolgozó Penta valamikor Rogán Antal polgármestersége idején került kapcsolatba az V. kerülettel, ahonnan több megbízást is kaptak. Az Olimpia park és a környező utcák felújítását például nettó 1,6 milliárd forintért végezték el, a parlament pedig nemzetbiztonsági szempontok miatt titkosította a közbeszerzést.

Erdélyi Katalin

A céginformációt az Opten szolgáltatta.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás