Művészeti képzés segíti az életkezdésben az állami gondozott, hátrányos helyzetű fiatalokat
Saját lábra állni, elkezdeni az önálló, felnőtt életet egyetlen fiatal számára sem egyszerű, de az állami gondoskodásban nevelkedettekre ez különösen...
Saját lábra állni, elkezdeni az önálló, felnőtt életet egyetlen fiatal számára sem egyszerű, de az állami gondoskodásban nevelkedettekre ez különösen...
Miközben a magyar kormány hivatalosan az uniós közös álláspontot követve Ukrajna területi egységét támogatta, a fideszes médiagépezet jelentős része nyíltan Putyin pártján áll.
A koronavírus-járvány sok szempontból felforgatta az emberek életét az elmúlt évek során. Éppen ezért nem csoda, hogy 2021 elejétől az...
Idén hatodik alkalommal adják át a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat, amelyre a szervezők 2022. március 20-ig várják a pályamunkákat. A díjra...
Évek óta figyelemmel követjük és nyilvánosságra hozzuk az elbukott sajtóperek számát: 2017-ben 84 helyreigazítási pert vesztett a kormány lakájmédiája, 2018-ban...
Magyarországon is szeretné megvetni a lábát az a kisegyház, amelyet Dél-Koreában a koronavírus-járvány berobbanása miatt hibáztattak. A Shincheonji Jézus Egyház...
A kezdeményezést segítő kampányra 673 millió forintot adományozott a magyar kormány egyik pénzalapja, ám ezt az összeget nem a székelyek társadalmi szervezete, hanem a Pesty László érdekeltségében álló nonprofit cég költhette el.
Az eredetileg székely kezdeményezésű petíciónak kampányoló Pesty László dokumentumfilmes Kiss Szilárd segítségével olyan lettországi orosz partnerekkel épített ki kapcsolatot, amelyek az ottani nemzetbiztonsági szervek látókörében vannak.
Az átültetési határidő tavaly decemberben járt le, de Magyarország mostanáig egyedüliként még egy közzétett jogszabálytervezetig vagy nyilvános konzultációig sem jutott el.
Közadatigénylésben kértük ki a Fővárosi Törvényszéktől a 2021-es sajtóhelyreigazítási perek adatait. A Törvényszéktől kapott összesítés szerint a legnagyobb Fidesz-közeli médiatermékek...
Számos Mercedes-Benz Sprinter típusú mentőautónál keletkezett ugyanaz a probléma, így azokat leállították. Ezzel a hírrel kereste meg az Átlátszót olvasónk,...