bűnügy

A hatóságok szerint elrabolta a 22 éves magyar férfi a 15 éves dán kamaszlányt, a férfi anyja szerint szerelem volt köztük

Múlt hét kedden eltűnt egy 15 éves lány Dániában, a helyi rendőrség nagy erőkkel kereste. Két nappal később a magyar rendőrök találták meg Hajdú-Bihar megyében sértetlenül, közleményükben kiemelve, hogy a lány sérelmére bűncselekményt nem követtek el. Ennél többet nem árultak el az ügy részleteiről, de az Átlátszó kiderítette, hogy a magát 18 évesnek mondó dán lány és egy 22 éves magyar férfi az interneten ismerkedett meg januárban, egymásba szerettek, és együtt akartak élni, ezért a férfi kiment érte Dániába. Csak a rendőröktől tudta meg két nappal később, hogy a lány még kiskorú, a dán hatóságok pedig emiatt emberrablással és gyermekpornográfiával vádolják. Jelenleg a kiadatására vár, és akár 12 év börtönt is kaphat, ha bűnösnek találják. Édesanyja szerint az egész dolog abszurd, a fiatalok szerelmesek voltak egymásba, a lány el is mondta a magyar rendőröknek, hogy önként jött ide, senki nem bántotta, és nem is kényszerítette semmire.

Anita elmondása szerint a dán lány azt állította neki és fiának, hogy már nagykorú, és családot akart alapítani a nő fiával, Attilával. A magyar rendőrök először a fóti gyermekotthonba vitték a lányt, majd hétvégén haza, Dániába, és azóta nem beszéltek vele. Attila nem is tudna már, mert kedden előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Anita élettársa, aki kiment a fiatalemberrel a lányért Dániába, pedig még aznap éjszaka elhunyt. A halál oka egyelőre ismeretlen, de a nő szerint a rendőrségi ügy miatti idegeskedést nem bírta a párja szervezete.

A rendőrség nem közölt részleteket

„Dániában tűnt el a 15 éves kamasz, pár nap múlva Magyarországon találtak rá” – írta meg augusztus 7-én, péntek este a 24.hu a dán rendőrség előző napi közleménye alapján. A magyar lap megkereste az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK) az ügyben, ahonnan az alábbi tájékoztatást kapták:

„A magyar társszervhez 2026. augusztus 5-én az Europol Dán Nemzeti Iroda fordult segítségért, egy eltűnt 15 éves dán állampolgárságú lány ügyében, aki információik szerint Magyarországon tartózkodhat. Az eltűnt kiskorút augusztus 6-án Hajdú-Bihar vármegyében, a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai találták meg sérülésmentesen, jelenlegi adataink és a lány elmondása szerint sérelmére bűncselekményt nem követtek el. A rendőrök gondoskodtak a lány védelembe vételéről, megtalálásáról a hozzátartozóit és a dán hatóságokat is értesítették.”

A hírt a megjelenése után nem sokkal, péntek este küldte el nekem egy dán újságíró ismerősöm, aki próbált részleteket megtudni az ügyről. A dán és a magyar rendőrség sem közölt ugyanis arról semmit, hogy miként került a kamaszlány Magyarországra, és pontosan hol, hogyan került elő.

Szombaton ezért küldtem néhány ezzel kapcsolatos kérdést az ORFK-nak: pontosan melyik településen találták meg a lányt, milyen helyszínen (magánház, iroda, szabadtér stb.), kivel/kikkel volt a megtalálása idején, hogyan találták meg (keresték és észrevették, lakossági bejelentés, esetleg önként jelentkezett a rendőröknél), tényleg semmilyen bűncselekményt nem követtek-e el ellene, illetve mikor és mivel érkezett Magyarországra, továbbá zajlik-e nyomozás az ügyben, és ha igen, kihallgattak-e már bárkit.

Az ORFK válaszul elküldte ugyanazt a tájékoztatást, amit korábban a 24.hu-nak írtak (lásd fentebb). Amikor erre visszaírtam, hogy a kérdéseimet szíveskedjenek megválaszolni, akkor annyit közöltek, hogy

adatvédelmi okokból nem áll módunkban további információt adni”.

Ezután kértem, legalább azt mondják meg, hogy zajlik-e nyomozás az ügyben, és ha igen, milyen bűncselekmény gyanújával, illetve kihallgattak-e már valakit. Erre ennyit írtak válaszul: „Kérjük, hogy kérdéseivel szíveskedjen a dán hatósághoz fordulni.”

Közben a dán újságíró ismerősöm két kollégája Magyarországra utazott, és sikerült kideríteniük, hogy a lányt Újiráz településen találták meg a magyar rendőrök. Innentől elkezdtek kibontakozni a történet részletei.

A magyar férfi szerint szerelem volt

Újiráz egy kb. 500 lakosú falu Hajdú-Bihar megyében, a berettyóújfalui járásban. Vasárnap reggel először felhívtam a helyi polgárőrség vezetőjét, hátha tud valamit, de tőlem hallott először az ügyről. Utána felhívtam a polgármestert, aki hivatalos tájékoztatást még nem kapott a rendőrségtől, és nem a településen lakik, de így is tudott részletekkel szolgálni.

„Mi addig nem is tudtunk az ügyről, amíg nem jelentek meg a településen a dán újságírók. Újiráz csendes, nyugodt falu, a megye egyik legjobb bűnügyi mutatóival rendelkezik. A szóban forgó család a szomszédos Komádi településről költözött ide, nem is mindig éltek itt az elmúlt években, de soha nem volt velük semmi kirívó probléma. A konkrét esettel kapcsolatban nekem plusz információim nincsenek, és óva intenék mindenkit attól, hogy elhamarkodott ítéletet hozzon” – mondta az Átlátszónak Furák Károly polgármester.

Furák a segítségemmel beszélt a dán újságírókkal is, és elmondta, hogy egy falubeli család, egy 22 éves fiatalember és édesanyja érintett az ügyben. Megkérdezte őket, hogy szeretnének-e beszélni az újságírókkal, a férfi és édesanyja pedig szívesen nyilatkoztak a dán Ekstra Bladet munkatársainak. Attila és Anita azt mondta, hogy a fiatalember 2026 januárjában online ismerkedett meg a 15 éves dán lánnyal, és addig-addig beszélgettek, amíg egymásba szerettek.

Elmondásuk szerint a lány végig azt állította nekik, hogy 18 éves,

és egyre inkább emlegette, hogy a fiúhoz akar költözni, családot akar vele alapítani. Ezért aztán múlt hét elején Attila és édesanyja élettársa autóba ültek, és elmentek a lányért Dániába.

Bár az ORFK nem válaszolt arra a kérdésemre (sem), hogy miként találták meg a dán lányt egy kis Hajdú-Bihar megyei faluban, minden bizonnyal a fiatalok internetes kommunikációja alapján. Ezt támasztja alá Anita is, aki azt mondta az Átlátszónak, hogy 1 nappal azután, hogy fia és élettársa hazaérkezett a lánnyal Dániából, felhívták a nőt a rendőrök, hogy tanúként akarják meghallgatni Attilát egy ügyben –  amiről nem mondtak semmi konkrétumot telefonon.

Anita azt mondja, hogy fia ezután be is ment a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol a rendőrök a dán lányról kérdezték, és elmondták neki, hogy a lány még csak 15 éves. Eközben pedig egyébként az autóban várta Attilát a kapitányság előtt, tehát a rendőröknek nem kellett messzire menniük, hogy megtalálják. Bekísérték a rendőrök a lányt az épületbe, meghallgatták és megvizsgálták, ő pedig elmondta nekik – ahogy az ORFK közleménye és Anita is kiemeli –, hogy semmilyen bűncselekményt nem követtek el ellene.

Ezután elbúcsúztak a férfival, majd a rendőrök a lányt ideiglenesen a fóti gyerekotthonba szállították, Attila pedig hazamehetett.

A bíróság szerint emberrablás történt

Anitáék azt hitték, hogy itt véget is ér a történet, de tévedtek. A lány csütörtöki rendőrségi „megtalálása” után pár nappal, augusztus 11-én kedden ugyanis a Fővárosi Törvényszék közleményben jelentette be, hogy

„elrendelte annak a 22 éves férfinak az ideiglenes átadási letartóztatását, aki a gyanú szerint egy 15 éves dán állampolgárságú lánnyal létesített kapcsolatot annak érdekében, hogy a fiatal sérelmére később szexuális bűncselekményeket kövessen el.”

A Törvényszék közleménye szerint a férfi ellen „a dániai Honses Városi Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot büntetőeljárás lefolytatása érdekében „emberrablás, jogtalan fogvatartás vagy túszejtés, gyermekek kizsákmányolása és gyermekpornográfia bűncselekmény” elkövetése miatt. A dániai bíróság döntéséről az ottani sajtó már augusztus 9-én, vasárnap beszámolt (addigra a lány már otthon volt), kiemelve, hogy ha bűnösnek találják a férfit, akár 12 év börtönre is ítélhetik.

A magyar bíróság augusztus 11-i bejelentése szerint az aznapi meghallgatáson a magyar férfi hozzájárult ahhoz, hogy átadják a dán hatóságoknak, azzal a feltétellel, hogy az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményeken kívül nem indítható és nem folytatható ellene egyéb büntetőeljárás. A Fővárosi Törvényszék elrendelte a férfi ideiglenes átadási letartóztatását, és augusztus 21-ig dönt az egyszerűsített átadásáról – csak abban az esetben adják ki Dániának, ha a dán hatóságok garantálják, hogy ha kint szabadságvesztésre ítélik, azt Magyarországon töltheti le, nem egy kinti börtönben.

Az édesanya teljesen összetört

Anita azt mondta az Átlátszónak szerdán, fia letartóztatásának másnapján, hogy Attila jelenleg Budapesten, az V. kerületben, a Nagy Ignác utcai börtönben várja a kiadatását. Az anyja nagyon aggódik érte, szerinte a fia nagyon rossz állapotban van, hiszen rendkívül súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják, amik teljesen váratlanul érték.

A nő elmondása szerint fiát és őt is lesokkolta, amikor megtudták a rendőröktől, hogy a dán lány még csak 15 éves, hiszen nekik végig azt mondta, hogy már nagykorú, és ha tudták volna, hogy még nincs 18, természetesen nem hozták volna el Dániából.

Anita hozzátette, hogy az utazás előtt szerettek volna beszélni a lány szüleivel, de ezt a lány nem akarta, arra hivatkozva, hogy rossz kapcsolatban van az anyjával és apjával. A nő elmondása szerint a lánnyal korábban Snapchaten beszélgettek, de mióta a lányt a hatóságok hazavitték Dániába, nem jelentkezett – Anita szerint a szülei nem engedik, hogy kapcsolatba lépjen velük.

Anita élete egy szempillantás alatt felfordult, és fia bebörtönzése mellett egy másik tragédia is érte kedden: élettársa, aki kiment Attilával a lányért Dániába, kedd éjszaka elhunyt.

A halál oka egyelőre ismeretlen, a vizsgálat eredményét csütörtökre ígérték a szakértők, de Anita szerint német állampolgárságú, nyugdíjas párját az idegeskedés vitte el. „A halálba kergették” – mondja sírva a telefonban, majd arról beszél, hogy a párja rettenetesen aggódott a kedden előzetesbe került Attila miatt, illetve joggal tartott attól, hogy a fiú mellett őt is meggyanúsítják emberrablással a hatóságok, hiszen részt vett a dán kamaszlány Magyarországra hozatalában.

Anita most már csak abban bízik, hogy a dán lány a kinti bíróságon is elmondja azt, amit a magyar rendőröknek: önként jött Magyarországra Attiláékkal, senki nem kényszerítette, nem rabolták el, és nem bántották semmilyen értelemben, nem követtek el ellene sem szexuális, sem más bűncselekményt.

A nő szerint a gyermekpornográfia egyébként azért kerülhetett a vádpontok közé, mert a hatóságok intim fotókat találtak a fiatalok egymás közötti üzeneteiben, ami ugyan nagyon gyakori egy kapcsolatban, de a lány kiskorúsága miatt szigorúbban veszik.

A nő azonban nagyon reméli, hogy hamar lezárul az eljárás, és fiát szabadon engedik, mert állítása szerint ártatlan, nem követett el semmi bűncselekményt. Nélküle és párja nélkül pedig a nő lába alól hirtelen kicsúszott a talaj. Élettársa elvesztésével és fia bebörtönzésével egyedül maradt kisebbik, 9 éves gyermekével, közben pedig szerveznie kell párja temetését, és csomagot akar vinni börtönben lévő fiának.

Párja és Attila elvesztése mellett pedig a megélhetése is veszélybe került most, mert a fiával együtt vállaltak házfelújításokat, ahol Attila végezte a fizikai munkákat. Azokat ő nem tudja megcsinálni, emiatt most elmondása szerint a megrendelt munkákat sem tudja elvégezni. Az autójukat, amivel a két férfi idehozta a lányt Dániából, pedig lefoglalta a rendőrség, ami csak tovább nehezíti a nő helyzetét.

Erdélyi Katalin

A címlapkép illusztráció (forrás: Canva)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • PayPal
  • Átutalás
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót vagy baseball sapkát!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42