Vadászat közben lelőtte a szomszéd kutyáját a szakonyi polgármester
A Mudi egy 10 éves kisfiúé volt. A vadász az ilyenkor szokásos módon védekezik: ez a kutya is őzet hajtott...
A Mudi egy 10 éves kisfiúé volt. A vadász az ilyenkor szokásos módon védekezik: ez a kutya is őzet hajtott...
A NAV Közép-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága csődbüntett és más bűncselekmények miatt nyomoz a Dunaferr korábbi vezérigazgató-helyettese, Pomázi Csaba és társai ellen....
A kormány egy törvényjavaslata kormányzati irányítás alá helyezné a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit. Az MTA és kutatói már egy éve...
Nem árulta el az ORFK, miért nem vesz részt az albán Frontex-misszióban Magyarország, miközben a Frontex elmondta: vannak magyar résztvevők...
Akkora az elégedetlenség és a káosz az Országos Széchényi Könyvtár dolgozói körében, hogy a vezetés jobbnak látta megszüntetni a szabad...
Rajzpályázat az igazságos bíróról, cirkuszi előadásra való toborzás, hungarikum-vetélkedő a Lakitelek Népfőiskola szervezésében – íme, néhány program és felhívás, melyet...
Másodszor helyezte hatályon kívül a Fővárosi Ítélőtábla a szerepjátékos emberölésként elhíresült ügyben hozott elsőfokú ítéletet, így az ügyben harmadszor kerül...
Az európai uniós kapcsolatokért felelős Varga Judit tréningjére 6,4 millió forintot, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős Azbej Tristan edukálására 2,5...
A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. idén május 30-án írta alá a szerződést a WHB-ÉPKAR Építőipari Kft.-vel a munkára. Az EU-s közbeszerzési...
Az uniós ellenőrök gyanúsnak találták a miniszterelnök fogorvosának támogatását, a NAV azonban nem. 2 év pereskedés után megkaptuk az állami...
Klubrádió: Elmész innen, vagy irány a börtön – fenyegető üzenetet kapott, mondja Bige László Két barátján keresztül már tavaly megüzenték Bigének,...
Valami mégis csak történhetett a Szeviép és az Ujhelyi család között, még ha nem is az, amit a Délmagyarország nagy...
Négy év alatt kétszáz fővel nőtt a választásra jogosultak száma a Szeged melletti Újszentivánban – írtuk 2014-ben. Most kiderült, nem...
Bár még nem vette meg a Samsung SDI azt a gödi területet, ahol újabb akkumulátor-üzemet kíván felépíteni, a tereprendezési munkálatok...
Példátlan eset történt Oroszországban: hamisan vádakkal letartóztatott újságírót engedtek szabadon a nemzetközi tiltakozás, illetve az oroszországi újságíró-társadalom és a helyi...
Tavaly novemberben indítottuk el az Átlátszó vizualizációs projektjét, az Átlót, itt az ideje egy rövid számvetésnek. Ha pedig tetszett az...
Csehorszának vissza kell fizetnie mintegy 5,68 milliárd forintnak megfelelő koronát az Európai Uniónak, mert jogtalanul vette fel az összeget támogatásként....
Jair Bolsonaro brazil elnök kormányának egyik nagyágyúja, az igazságügyi tárcát vezető Sergio Moro még bíróként összejátszott ügyészekkel annak érdekében, hogy...
Fehéroroszországban egyre romlik az emberi jogok helyzete Aljakszandr Lukasenka elnök 1994-es hatalomra kerülése óta. A rendszer üldözöttei között találunk ellenzéki...
Többek között a Huawei, valamint Mészáros Lőrinc, illetve gyerekei és veje érdekeltségei lettek az alvállalkozói a Soroksár és Kelebia közötti...