Heti lapszemle

Simonka Györgyöt kitüntették, Mészáros Lőrinc Romániában terjeszkedik

Klubrádió: Elmész innen, vagy irány a börtön – fenyegető üzenetet kapott, mondja Bige László

Két barátján keresztül már tavaly megüzenték Bigének, hogy szabadon elhagyhatja az országot, de ha nem teszi, akkor börtönbe fog kerülni – állítja az üzletember, aki szerint oligarchák állnak az ellene folyó vizsgálatok és a gyára bezáratása mögött, de neveket nem mondott.

Mfor: 4,7 milliót hozott zsebbe Szöllősinek a Puskás-hagyaték

Rekordárbevételt ért el tavaly a Puskás-relikviákat értékesítő cég, amelynek többségi tulajdonosa Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője. A 2017-es 24 millió forint után 2018-ban 44 millió folyt be a cég kasszájába, de a papírokban nincs nyoma annak, hogy minek köszönhető ez a látványos ugrás.

24.hu: Mészáros Lőrinc már Romániában is földesúr

Néhány hónapja a Mészáros és felesége tulajdonában lévő Talentis Agro 8,35 millió euróért, vagyis nagyjából 2,7 milliárd forintért megvette a 24,6 millió lej (körülbelül 5,2 millió euró) jegyzett tőkéjű Farmland Development Srl-t. A romániai cégnek 1290 hektárnyi földje van Bihar megyében.

Magyar Narancs: Ez már a NER-ben is abszurd: kitüntették a súlyos vádakkal gyanúsított Simonkát

A „Dél-békési Térségért” kitüntetést „egy időszak térségi szintű, kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó, a térség fejlődését, elismertségét szolgáló tevékenységért” kapta meg Simonka György. A térség országgyűlési képviselője ellen eközben bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint sikkasztás, okirat-hamisítás miatt folyik nyomozás.

HVG.hu: Pofátlan indokkal hagyta futni a fideszes plakáttépkedőket a rendőrség

Hiába ismerte be tettét az a győri aktivista, aki az EP-választás előtt leszedte és egy Fidesz-logós furgonnal elvitte az MSZP kihelyezett plakátjait, a rendőrség visszadobta a feljelentést, és lezárta az ügyet. A plakáttépkedő ugyanis arra hivatkozott, hogy ő csak azért szedte le az ellenzékiek politikai hirdetéseit, mert azokat a szelektív hulladéklerakóba akarta vinni.

Címlapkép: Simonka György / Facebook

Megosztás