göd

Gigajátszóteret épít a Samsung Gödön, Kammerer Zoltán szerint lenyűgöző lesz

A társadalmi felelősségvállalás jegyében épít játszóteret a Samsung SDI Gödön. Az ügy már 2020 óta húzódik, akkor tette a Samsung a felajánlást, bár eredetileg egy meglévő létesítményt újítottak volna fel. Végül az építkezés mellett döntöttek, a helyszínt pedig sok variálás után az önkormányzat választotta ki. Kammerer májusi megválasztása óta felgyorsultak az események: már el is kezdődött a beruházás.

Kammerer Zoltán polgármester idén július 6-án jelentette be, hogy több mint 1000 négyzetméteren „a régió legmodernebb játszótere épül fel” Gödön a fürdő mellett. A beruházást a Samsung SDI a Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás jegyében valósítja meg.

A polgármester szerint a látványtervek lenyűgőzőek. Jelenleg még nem tudni, hogy ténylegesen hogyan fog kinézni a játszótér, de a Kammererék által bemutatott elképzelések alapján nem biztos, hogy a »lenyűgőző« szót használnánk. A strand melletti telken fák nincsenek, és a látványterveken sem szerepelnek, bár a kapcsolódó önkormányzati határozat szerint a Samsungnak meg kell oldania a terület árnyékolását és növényesítését egy minimum 2,5 méteres zöldsávval.

A gödi „Samsung-játszótér” látványterve (forrás: Kammerer Zoltán/Facebook)

Három éve húzódik

A játszótér ötlete egyébként nem új: az ügy három éve húzódik, ugyanis először 2020-ban jelezte a Samsung abbéli szándékát, hogy egy játszóteret újítana fel a városban – derült ki Szilágyi László alpolgármester márciusi posztjából. Ebben Szilágyi arról írt, hogy pártpolitikai csatározások vezettek odáig, hogy a játszótér még mindig nem készült el, de most változtak a dolgok, egy már meglévő felújítása helyett egy teljesen új játszóteret kap a város. Ezért négy lehetséges helyszínt jelöltek ki – kettőt a strand környékén, kettőt a golfpályánál –, arra kérve az embereket, voksoljanak a számukra legszimpatikusabbra.

HOL ÉPÜLJÖN FEL AZ ÚJ GÖDI JÁTSZÓTÉR❓

A Samsung még 2020-ban ajánlotta fel, hogy felújítja városunk egyik játszóterét….

Közzétette: Szilágyi László – 2023. március 24., péntek

 

Három évvel korábban a testület a Várdomb utcai játszóteret választotta ki felújításra, ám kiderült, hogy az nem megfelelő, mert régészeti lelőhely, és a beruházás nem kapott volna engedélyt. Két évvel később, 2022 októberében a képviselő-testület döntése alapján egy helyi kiserdő melletti területre, a Marignane térre voksoltak a képviselők, azt kérve, hogy a Samsung SDI azt újítsa fel.

Eltelt némi idő, mire újra a testület elé került a játszótér kérdése, ami nem is csoda, hiszen 2023 februárjában lemondott a város ellenzéki polgármestere, Balogh Csaba. Döntését azzal indokolta, hogy az ellenzék a Fidesz mellé állt, így ellehetetlenült a munkája.

Polgármester ide vagy oda, a 2023. március 20-i testületi ülésen a képviselők ismét szavaztak a lehetséges helyszínekről, ahol a golfpálya melletti déli területet, illetve a strand melletti részt nevezték meg szóba jöhető lehetőségként, és elvetették a Pulykaház utcát. Bár a Szilágyi által Facebookon meghirdetett lakossági szimpátiaszavazást megtartották, a javaslatot visszavonták. Tíz nappal később, március 30-án a testület a golfpálya északi részét jelölte ki az új játszótérnek.

Kammerer megválasztása után felgyorsultak az események

Ám még mindig nem lett végleges helye a projektnek: júniusban egy másik testületi ülésen ismét felmerült, hol legyen a játszótér. Az egyik eredetileg kijelölt helyszín mint lehetőség elbukott, ugyanis a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága nem engedélyezte a kinézett területen az építkezést a láp közelsége miatt. Így végül 10 igennel mégis a korábban elvetett Pulykaház utca mellett voksoltak a képviselők. Innentől felgyorsultak az események, július elején és végén már innen, a Pulykaház utcából jelentkezett be a májusban megválasztott új polgármester, Kammerer Zoltán.

Az építkezés azóta el is kezdődött, Kammerer augusztus eleji bejegyzése szerint akkor a földmunkák mellett az alapok betonozása zajlott, és már csak néhány hetet kell várni a játszótér elkészülésére.

Jó ütemben halad a Samsung által finanszírozott játszótér kivitelezése a Pulykaház utcánál; a földmunkák mellett…

Közzétette: Kammerer Zoltán – 2023. augusztus 8., kedd

Új polgármester jól söpör

Az olimpikon kajakozó független színekben, de a Fidesz támogatásával indult az előző városvezető lemondása miatt kiírt időközin, és 57,88 százalékkal meg is nyerte a választást. Az hamar egyértelművé vált, hogy neki egészen más lesz a hozzáállása az akkugyárhoz, mint Baloghnak volt. Göd májusban frissen megválasztott polgármestere egyik első interjújáról egyszerűen kisétált, amikor azt a kérdést intézte hozzá az ATV riportere, hogy a Samsung körüli vitákban a cég vagy a helyiek mellé áll-e.

De már jóval a választás előtt, 2022 augusztusában Kammerer Zoltán alapítványa, a Dunakanyar Kapuja Területfejlesztési Alapítvány 18 millió forintot kapott a Samsung-adóbevételekből „közösségi stratégiai vitaanyag” készítésére. Jól mutatja az irányvonalakat, hogy az alapítványban kuratóriumi tag Tuzson Bence volt kabinetfőnöke, Guba Zoltán és Csabai Márk, a Fidesz korábbi választókerületi szóvivője is. A felmérésben 17 emberrel készült szakértői mélyinterjú, köztük a Samsung pénzügyi igazgatójával, a Samsung PR-igazgatójával, valamint az alapítvány kuratóriumi tagjaival is.

De Kammerer megígérte azt is, hogy zajvédő fal épül a gyár körül, sőt elintézte, hogy a Samsung-adóból befolyó, 2020-tól Pest Vármegyéhez került pénzből is kapjon a város 1,5 milliárd forint extra támogatást településfejlesztésre és működésre. Korábban Göd nem kapott az akkugyár adójából.

Zimre Zsuzsa

Címlapkép: Kammerer Zoltán polgármester és Bálint Tibor, a kivitelező Faberland Kft. ügyvezetője nézi a gödi „Samsung-játszótér” jövendőbeli helyét 2023. július 6-án (fotó: a polgármester Facebook-oldala)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2