Dunakeszi

Samsung-adó: ellenzéki politikusnak is jutott 3 millió forint, kormánypropagandára

Jól fizetett KESMÁ-s újságírók is csettintenének Lukácsi Bálint számláit látván, aki egy olyan egyesületnek dolgozott be a neve feltüntetését mellőzve újságíróként, amely részesült a „Samsung-adóból”. A Dunakeszi Önkormányzat ellenzéki képviselője a Dunakeszi Kistérségért Egyesület által kiadott, a kormánypárt narratíváját erősítő helyi internetes újságba írt közel 3 millió forintért titokban cikkeket, közben pedig a Kutyapártnak pultozott a tavalyi országgyűlési választási kampány során. Az internetes újságra a Pest Megyei Önkormányzat „civil támogatási alapjából” volt pénz.

Lukácsi Bálint Dunakeszi önkormányzati képviselője, aki a 2019-es választáson a DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Mindenki Magyarországa Mozgalom közös listáján, függetlenként került be újra a testületbe, illetve az ellenzéki pártok közös kampányfőnökeként is dolgozott a 2019-es önkormányzati választások során a Pest megyei településen.

A 2022-es országgyűlési választási kampány után kiderült: Lukácsi a kampány során az internetes híroldallal jelentkező Dunakeszi Kistérségért Egyesület – saját állítása szerint ma már csak volt – alelnöke. A 2021 márciusában alapított egyesület másik – Lukácsi tájékoztatása szerint ma már szintén csak volt – alelnöke Lőrincz László, Göd alpolgármestere. A civil szervezet elnöke Rózsavölgyiné Somogyi Hedvig, a Vácdukai Benedek Elek Általános Iskola tanára.

A frissen alapított egyesület 2021-ben két alkalommal is sikerrel pályázott Pest Megye Önkormányzatánál a Samsung gyár adójából, Gödtől einstandolt pénz egy részére, amelyre civil szervezetek nyújthattak be támogatási kérelmet. Amint arról tavaly már beszámoltunk, ebből főleg a Fidesznek kedves szervezetek részesülhettek.

Samsung-adó: ismét milliók jutottak a Fidesznek kedves szervezetekhez | atlatszo.hu

Míg a gödi különleges gazdasági övezetből származó adóból a kormányhoz közelálló települések önkormányzatai jelentős összegeket kaptak, az ellenzéki vezetésű Göd közel 20 millió forintos zöldfelületi támogatási kérelmét napirendre se vette a megye pénzügyi bizottsága. Jutott támogatás egy már megépült csomádi kerékpárútra, egy korábban becsődölt veresegyházi lakópark folytatására, sőt, Dunakeszi görögkatolikus templomának kifestésére és ikonosztázára is.

„Ellenzéki” politikusok rejtőzködtek a helyi civil szervezetben

Varga Zoltán Péter dunakeszi jobbikos önkormányzati képviselő 2022 májusában számolt be arról közösségi oldalán, hogy a Budapest Környéki Törvényszéken általa megtekintett hivatalos iratok alapján a Dunakeszi Kistérségért Egyesület alelnökei Lőrincz László és Lukácsi Bálint. Ez korábban sehol nem volt feltüntetve.

Lukácsi Bálint Lőrincz László gödi alpolgármester referense volt, egészen 2020. április 30-ig, amikor Balogh Csaba, Göd akkori polgármestere menesztette őt, arra hivatkozva, hogy nem rendelkezik a feladathoz szükséges végzettséggel. Lőrincz László 2021-ig a DK tagja volt, akkor távozott a pártból. A 2019-es önkormányzati választáson Lőrincz a DK-Jobbik-LMP-Mindenki Magyarországa-Momentum-Párbeszéd közös képviselőjelöltje volt Gödön.

A Dunakeszi Kistérségért Egyesület célja „kulturális és információs, kommunikációs tevékenység”. Az egyesület dr. Tóth Ágnes ügyvéd irodájának címére van bejegyezve Dunakeszin: az ügyvéd Pest Vármegye Közgyűlésének tagja, részt vesz a Jogi és Önkormányzati Bizottság munkájában, DK-s képviselőként szerepel a pestmegye.hu-n. Érdeklődésünkre a Demokratikus Koalíció most azt közölte, hogy Dr. Tóth Ágnes a DK-ban való párttagságát felfüggesztette, jelenleg a párton belül vele szemben etikai eljárás zajlik.

33 millió forintot kaptak a Samsung-adóból

A Dunakeszi Kistérségért Egyesület a Pest Megyei Önkormányzattól az első pályázati ciklusban 14,9 millió forintot, a második pályázati ciklusban összesen 17,9 millió forintot kapott a térségi civil pályázat keretében. Ebből 14,2 millió forintot fordíthattak a Térségi Tények internetes lap működésére, amely mindössze 92 követővel rendelkezik, így vélhetően túl nagy hatást nem gyakorol a helyi közéletre.

Ehhez képest Lukácsi Bálint meglehetősen sok pénzért dolgozott a Térségi Tényeknek. Az általa most nyilvánosságra hozott számlák szerint 2021. december 30. és 2022. március 28. között 2 995 666 Ft értékben számlázott a Dunakeszi Kistérségi Egyesületnek független újságírói tevékenység címén.

A hírportál cikkein egyszer sem tüntették fel Lukácsi nevét szerzőként, és az impresszumban sem szerepel, közreműködésére csak Varga Zoltán Péter bírósági kutatómunkája során derült fény. A Térségi Tények impresszuma hiányos, a cikkeknek nincs szerzője, de a lap gyakran ekézte az országgyűlési választások előtt az ellenzék képviselőjelöltjét, Dorosz Dávidot, és érdekesen tálalta Tuzson Bence győzelmét: lényegében kormánypropagandát folytatott helyi újságírás címén.

Lukácsi most azt mondja, hogy a Térségi Tények „egy független, hiánypótló médium. Működése alatt egyetlen egy helyreigazítási kérelmet sem kapott, annak ellenére sem, hogy számos alkalommal hívta fel a figyelmet különböző kétes ügyekre.”

Lukácsi Bálint a 2022-es országgyűlési választások előtt eközben újságírói tevékenysége mellett Dunakeszin az MKKP-nak is kampányolt, pultozott, Bürger Zoltán jelöltet segítve. Kovács Gergely, a Kutyapárt társelnöke az Átlátszó érdeklődésére erről azt mondta, hogy nem ismerték a Lukácsi-féle egyesületet, és nem tudtak arról, hogy az egyesület támogatást kapott Pest Megye Önkormányzatától.

Megkérdeztük Lukácsi Bálintot arról, hogy mit gondol arról a vélekedésről, miszerint az egyesülete azért kapott volna támogatást az internetes helyi híroldal működtetésére, hogy az ellenzéket gyengítse a választási kampány során. Válaszában a képviselő azt írta, hogy az egyesületet pártok sosem támogatták, így a Fidesz sem. „Az egyesület tagjai között nincsen párttag, mindenki civil. A Térségi Tények egy független médium, amely ellen sosem indult helyreigazítási kérelem. Az ellenzéki pártok szomorú mélyrepülésében a Térségi Tényeknek nincs szerepe” – írta megkeresésünkre.

Zimre Zsuzsa

Címlapkép: Lukácsi Bálint / Varga Zoltán Péter / Facebook

Megosztás