göd

A Pest megyei közgyűlés újabb 1,8 milliárd forint Samsung-adó szétosztásáról döntött, Göd megint nem kapott pénzt

Novemberi 26-án közmeghallgatást és közgyűlést is tartott a Pest megyei önkormányzat. Az előbbin gödiek szólaltak fel, akik molinókkal is tiltakoztak az életüket megkeserítő Samsung-gigagyár miatt, a közgyűlésen pedig újabb, a gödi különleges gazdasági övezetből származó adóbevétel elosztásáról döntöttek. 300 millió forinttal töltötték fel például azt a civil szervezetek számára létrehozott pénzügyi alapot, melynek korábbi pályázat-nyertesei közt jócskán akadtak fideszes politikusokhoz köthető szervezetek.

A közgyűlés ugyanakkor nem szavazta meg azt a javaslatot, hogy a gödi önkormányzat működési költségeinek biztosítása előzze meg más városok támogatási igényeinek kielégítését. Pedig a gödi különleges övezet kapcsán született alkotmánybírósági határozat kimondja: az állam köteles elegendő forrást biztosítani a gödi önkormányzat közfeladatainak ellátására.

A Pest megyei közgyűlés november 26-án több határozatot is hozott a gödi különleges gazdasági övezet ügyében. Az egyik legfontosabb döntés, hogy a Samsung SDI által befizetett adókból újabb jelentős összeggel, 1,8 milliárd forinttal töltötték fel a megye által létrehozott négy pénzügyi alapot.

Tuzson Bence fát ültet

A településfejlesztési alapba, melyből eddig Fót, Csomád, Dunakeszi és Veresegyház részesült, most 1,2 milliárd forint került. A Civil Alapot pedig, melyből korábban számos fideszes kötődésű szervezet kapott támogatást, újra feltöltötték 300 millió forinttal.

Csupán az útfejlesztésre és a zöld-fenntarthatóságra elkülönített pénzügyi alap az, amit kizárólag Göd számára hoztak létre. Pályázatot azonban ezekre még nem írtak ki, a gödi önkormányzat egyedi támogatási kérelmét pedig eddig napirendre sem vették. A korábbi pénzosztások azt mutatják, hogy leginkább kormánypártokkal jó kapcsolatokat ápoló települések, egyesületek és alapítványok számíthatnak „jutalomra” a megyétől.

Az útfejlesztésre szánt összegből sem kapott a város, abból eddig kizárólag a Samsung számára szükséges utak építését és felújítását finanszírozták.

A zöldfenntartásra elkülönített keretösszegből viszont futotta egy „egyedülálló fásítási program” megkezdésére, amiről büszkén számolt be Tuzson Bence országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban. A munkálatokról készített képek alapján valóban egyedülálló fásítás indult meg a gödi Nemeskéri-Kiss Miklós út mentén: ugyanis két tucat, 60-80 centi magas vesszőt ültetett el egymástól körülbelül fél méteres távolságra Tuzson Bence és Szabó István megyei elnök néhány erdész társaságában.

A Samsung közelébe szánt „véderdőre” ugyan 80 millió forintot biztosított a megye, ebből azonban csak 20 millió forint jut fákra, a többit a terület megvételére és kisajátítására fordítják. A Samsung-gyár és a gödi lakópark közti területre csak egy keskeny sávban ültetnek fákat, ami nem fogja pótolni a gigaberuházás kedvéért kivágott 26 hektár véderdőt és Alsógöd lakosságának semmiféle védelmet nem biztosít.

A kisajátításokat egyébként Tuzson Bence egykori ügyvédi irodája, a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda végzi, amely a Göd-ÉRT Egyesület adatigénylése szerint 2018 és 2020 között 77,7 millió forintot kapott a gödi önkormányzattól.

Az Átlátszó is adatigénylést nyújtott be, az arra kapott válaszból pedig kiderül: a Pest megyei önkormányzat több szerződést is kötött az ügyvédi irodával, szeptember elejéig viszont még csak 2 millió forint munkadíjat fizetett ki számára. A gödi különleges övezet infrastruktúra-fejlesztései, és az újabb 40 hektáros ipari park létrehozása miatt azonban további telekvásárlásokra és kisajátításokra fog sor kerülni, amiből újabb milliókkal kaphat a Tuzson képviselőhöz köthető ügyvédi iroda.

Göd nem kapott támogatást

A közgyűlés Momentum-frakciójának két tagja, Vajda Viktória és Dr. Molnár Zoltán megpróbálta elérni, hogy Göd városát ne lehessen teljesen figyelmen kívül hagyni a különleges gazdasági övezetből befolyó bevételek újraosztásakor. A testülethez benyújtott előterjesztésük szerint a gödi önkormányzat mindenképpen támogatást kapna a költségvetésében felmerülő, közfeladatok ellátásából eredő működési hiány mértékéig.

A két képviselő a gödi különleges övezet kapcsán született alkotmánybírósági határozatra és több alkotmánybíró véleményére hivatkozott. Az Alkotmánybíróság ugyanis – bár elutasította az önkormányzat indítványát a különleges gazdasági övezetről hozott döntés megsemmisítéséről – kimondta, hogy az államnak elegendő forrást kell biztosítania az érintett helyi önkormányzat közfeladatainak ellátására.

A közgyűlés ugyan nem fogadta el a javaslatot, de több kormánypárti szavazó is támogatta azt. „Meglepő módon 15 igen, 6 nem, 9 tartózkodás született, azaz a Fidesz-KDNP képviselő-csoportjából is többen egyetértettek vele” – számolt be Fehér Zoltán jobbikos képviselő közösségi oldalán a szavazás eredményéről; az előterjesztés egyik benyújtója, Vajda Viktória gödi képviselő pedig úgy kommentelt, hogy januárban újra megpróbálják elfogadtatni a javaslatot.

Azt persze nem tudni, mi „hangolta” a közgyűlés tagjait arra, hogy némi megértést mutassanak Göd igényeinek elfogadására. Ebbe belejátszhatott az ülést közvetlenül megelőző megyei közmeghallgatás is, ahol Dorosz Dávid ellenzéki képviselőjelölt és Szabó István megyei elnök között már az első percekben éles szóváltás bontakozott ki.

Molinókkal tiltakoztak a lakosok

Majd a gödi lakosok felszólalásai és panaszai következtek a folyamatos zajszennyezés, a megnövekedett forgalom és a több ezer tonna veszélyes anyag közelsége miatt. A megjelentek molinókkal és a feliratokkal is demonstráltak, és bejátszották azt a zajt is a közgyűlés tagjai számára, amit több száz, sőt, néha több ezer gödi lakos kénytelen elviselni a Samsung működése miatt.

Mindez azonban nem volt akadálya annak, hogy a megyei közgyűlés elfogadja a Gödi különleges gazdasági övezet fejlesztési programját, ami további ipari beruházások Gödre való telepítését teszi lehetővé. A Samsung-gyár építkezései kapcsán pedig a dokumentum kijelenti, hogy „amikorra a teljes gyártókapacitás kiépül, annak mérete meghaladhatja az Arizonában található Tesla Gigafactory méretét”.

Bodnár Zsuzsa

Címlapkép: Gödi lakosok molinókkal tiltakoznak (forrás: Hlavács Judit)

Megosztás