közbeszerzés

A koronavírus miatt lett drágább bő egymilliárddal a Várban épülő új Pénzügyminisztérium

Koronavírusos lett a beruházó egyik dolgozója, ezért karantént rendeltek el, és emiatt az eredeti ütemterv veszélybe került. Ezzel indokolta az áremelkedést a megrendelő és a kivitelező. Utóbbi nem más, mint a West Hungária Bau Kft. és Garage Ingatlanfejlesztő Kft. párosa. Az egykori királyi pénzügyminisztérium újjáépítésének költsége ezzel már 19 milliárd forintra nőtt.

Előre nem látható okok miatt nőtt az összege annak a keretmegállapodásnak, amelyet még 2019-ben kötöttek a felek: az állami tulajdonú PM-TÉR6 Beruházásszervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. megrendelőként, valamint a West Hungária Bau Kft. (WHB) és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft., mint kivitelezők.

A megbízás értelmében a két cégnek az akkor még Nemzetgazdasági Minisztérium, ma Pénzügyminisztérium Szentháromság tér 6. szám alatti épületének kivitelezéséhez kapcsolódó feladatokat kell elvégeznie az I. ütem 2. konzultáció keretében:

  • bontási munkák (folytatása) főbb tételek: 2925 m2 tetőszerkezet bontása és ideiglenes védelme, 3221,9 m3 főfal, válaszfal nyílás bontás, 150 tonna acélgerenda kibontása, 1578 m3 födémbontás,
  • rizalit visszaépítése: 960 m2 vasbeton fallal, 288 m2 födémmel, tetőfedéssel,
  • homlokzati bontási munkák 5700 m2-n, mint vakolatleverés, bádogozás bontás,
  • 2 trafóhelyiség kialakítása.

Mindezt eredetileg 2,8 milliárd forintért vállalta a két cég, amelyek közösen pályáztak. Most azonban szerződésmódosításra került sor, amelyet május 25-én írtak alá a felek. Az uniós közbeszerzési értesítőből kiderül, hogy

a koronavírusra hivatkozva az eredeti ár majdnem másfélszereséért, nettó 4,1 milliárd forintért dolgoznak a továbbiakban a kivitelezők.

Az indoklás a szokásos módon indul: előre nem látható körülmények léptek fel – majd szokatlanul folytatódik:

„Az ajánlat műszaki tartalmú vizsgálatát végző szakértőjének egy munkatársa koronavírus fertőzött lett, közvetlen kollégái, illetve ajánlatkérő vele kapcsolatban álló munkatársai tekintetében karantén vált szükségessé. Ezen előre nem látható események sorozata okán az eljárás lebonyolítása súlyos nehézségekbe ütközött, megszakítással fenyegetve ezzel a teljes projekt tervezett műszaki ütemezését.

Az eljárás és a projekt fenti, előre nem látható akadályoztatása miatt műszaki leállás és veszteség megelőzése érdekében a jelen szerződés módosítása biztosítja a kivitelezés folyamatosságát, a közpénzek hatékony felhasználását és a munkahelyek védelmét.”

Az nem derül ki a szövegből, hogy a járvány pontosan miért vezetett ahhoz, hogy további 1,3 milliárd forintot költsenek a beruházásra.

Több cikkben is foglalkoztunk már azzal, milyen tetemes összeget emésztenek fel a Pénzügyminisztériummal kapcsolatos munkálatok. A tárca új, Szentháromság tér 6. szám alatt található ingatlanának kivitelezésére eddig összesen 18 milliárd forintot fordítottak, amely most 19,3 milliárdra nőtt.

 

Már 18 milliárdnál tart a Pénzügyminisztérium újjáépítése a Várban, de még nincs vége

Az uniós közbeszerzési értesítő legújabb számában megjelent tájékoztató szerint a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. és a West Hungária Bau Építőipari (WHB) Kft. a Pénzügyminisztérium műemléki épületrekonstrukciójának második ütemét 7,2 milliárd forintért végzi el. Ebből többek között 160 négyzetméter ólmozott üvegablak, 275 négyzetméter falikárpit, és 93 csillár készül el.

Legutóbb tavaly októberben írtuk meg, hogy négy reprezentatív terem lesz az új intézményben 2 milliárd forintért, korábban pedig arról számoltunk be, hogy az első ütemre vonatkozó közbeszerzés keretösszege nettó 9,8 milliárd forint volt, a kivitelezés második ütemében pedig további 7,2 milliárd forintot költenek az egykori királyi pénzügyminisztérium műemléki rekonstrukciójára. Mindkét tendert a West Hungária Bau Kft. (WHB) és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. kettőse nyerte.

A két szereplő közül a WHB ismertebb, az Átlátszó is számos alkalommal számolt be a cég közbeszerzési sikereiről.

Többek között ők építkeznek a Városligetben: mélygarázst építenek 7,6 milliárdért, emellett a dubaji világkiállításra szánt 10,6 milliárdos magyar pavilon felhúzásában is érdekeltek, de érintettek a szegedi és a soproni uszoda kivitelezésében, és benne voltak a vizes vb egyes projektjeiben, valamint a Bozsik stadion építésében is.

A WHB az Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila tulajdonában van. A cég 2019-es éves beszámolója még nem elérhető, de 2018-ban 50, 2017-ben pedig 41 milliárdos nettó árbevételük volt, 7,3 illetve 5 milliárd forint adózott eredménnyel.

Arról, hogyan profitálnak kormányközeli cégek a folyamatosan dráguló állami beruházásokon, itt írtunk részletesebben.

Kormányközeli cégcsoportokat hízlalnak a folyamatosan dráguló állami óriásberuházások

Összegyűjtöttük a leglátványosabban dráguló állami építkezéseket az elmúlt évekből: ehhez hivatalos közléseket, és a közbeszerzési értesítőben található szerződéseket használtunk fel. Munkánkat hátráltatta, hogy néhány beruházás ára szinte folyamatosan emelkedik, újabb és újabb fejlesztések drágulását jelentették be, miközben számoltunk. Végül 42 beruházásnál álltunk meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest.

 

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Rizalit alatti gépészeti akna falegyenének kialakítása (forrás: ter6.hu)

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

 

Megosztás