„Természetesnek kéne lennie" - podcast az önkormányzati átláthatóságról, 2. rész
Bodnár Zsuzsa, a Göd-ÉRT Egyesület tagja és Várnai László, a Civilzugló Egyesület önkormányzati képviselője volt a vendégünk.
Az élet, meg minden címmel indított közéleti podcastot Tóth Szabolcs Töhötöm, a Magyar Nemzet volt főszerkesztő-helyettese. A nemrégiben bezárt napilap egykori szerkesztője, aki tavaly decemberig elsősorban a Magyar Nemzet online kiadását és fejlesztését felügyelte, beharangozó írásában egyszemélyes vállalkozásként jellemzi az új internetes oldalt, amely mögött sem állami pénz, sem egyelőre magánbefektetők nincsenek.
Tóth mégis bízik a sikerben, mivel úgy véli, forradalmi változások zajlanak a podcastok világában. (A podcast gyakorlatilag bármikor meghallgatható internetes rádióműsort jelent, a technológiát a mobiltelefonok fejlődése tette az utóbbi években izgalmassá.) Mint cikkében megjegyzi, Nyugaton „a nagy hirdetésszervezők és a nagy hirdetők is úgymond rámozdultak erre a piacra, a méréseket szabványosítják, a folyamatot kiszolgáló technológiát rohamléptekben fejlesztik.”
A volt főszerkesztő-helyettes szerint ez a „podcastforradalom” várhatóan Magyarországra is hamarosan begyűrűzik, ahol ráadásul a közszolgálati média színvonalának mélyrepülése olyan piaci rést is teremtett, amelyet betölthet majd a rádiózásnak ez az új formája. Mindez pedig „lehetőség, hogy olyan új magyar sajtóuniverzum szülessen, ahol a kreativitásnak és eredetiségnek nem tud versenytársa lenni a központosító tohonyaság.”
Az élet, meg minden podcast első körben hosszabb interjúkat ígér, valamint a weboldalán olvasmányos „esszéket”, mert – mint ahogy az ott található leírás fogalmaz – „igyekszik hátrébb lépni a zajtól. Értelmezni, összefüggéseket keresni. Tágítani a látóhatárt.” A podcast első interjúja Lukács Csaba újságíróval, lapigazgatóval készült, aki a volt nemzetes újságírók egy másik új vállalkozásáról, a Magyar Hang hetilap indulásáról, a kísérlet filmbe illő fordulatairól is beszél:
Bodnár Zsuzsa, a Göd-ÉRT Egyesület tagja és Várnai László, a Civilzugló Egyesület önkormányzati képviselője volt a vendégünk.
Podcastunk vendége Számadó Tamás fővárosi főjegyző, Borbás Gabriella a józsefvárosi önkormányzattól és Pósfai István, a K-Monitor projektkoordinátora volt.
Legfontosabb múlt havi sztorijaink leglényege legföljebb harminc percben!
Az adásban a gyakornoki program során írt cikkekről beszélgettünk.