zebegény

Két ember vezeti a települést, mindenki más kapitulált – a pénz rontotta meg a viszonyt

Szinte a teljes képviselő-testület lemondott a Pest megyei Zebegényben. A háttérben sok kisebb és egy nagyobb konfliktus áll utóbbi esetében nem kevesebb mint 900 millió forint a tét. A településen azonban nem ez az első ilyen helyzet: 2009-ben a nyolctagú testület öt tagja is személyes ellentétek miatt távozott, és 2013-ban időközi választásra került sor.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak! Adószámunk 18516641-1-42, kattints ide a letölthető nyilatkozatért.

Krebsz Gábor alpolgármester mellett Polgár Balázs, Polgár László, Katona Zoltán és Nagy Szilárd képviselő jelentette be március harmadikán, hogy lemond képviselői titulusáról. Blaho Csaba már januárban távozott a testületből, így a helyette bekerülő Fieszl Csaba és a polgármester Hutter Jánosné irányítják a települést. A függetlenként induló Hutter 2013 óta vezeti Zebegényt, akkor egy időközi választáson jutott mandátumhoz.

Két képviselő, Polgár László valamint Polgár Balázs hosszú blogbejegyzésben számolt be döntése okairól. Többek között arról írtak, hogy szeretnék, ha időközi választást írnának ki, hiszen a teljes, 2019-ben megválasztott testület távozott. Bejegyzésük szerint a kölcsönös bizalmatlanság és a felbomlott értékközösség vezetett a válsághoz, valamint az, hogy a képviselő-testület tervei, javaslatai fennakadnak a hivatali adminisztráción. Bár szerették volna feloszlatni a testületet, erre a veszélyhelyzet miatt nem volt lehetőségük.

Szabálytalan közbeszerzés

A képviselő-testületnek mégis 900 millió forint elnyerése okozta a legtöbb gondot.

A település a Kisfaludy-programban Zebegény település turisztikai célú fejlesztésére kapott pénzt. A tervezési programot a képviselők két nappal a szavazás előtt kapták meg, így nem volt idejük áttekinteni. Az ülésen részt vevő projektmenedzser közlése szerint a tervek módosíthatóak, nem véglegesek, így ennek tudatában szavazták meg a képviselők. Se a támogatói okiratot, sem az előzetes megvalósíthatósági tanulmányt nem látták. A határozatot a veszélyhelyzet miatt a polgármester egyedül hozta meg.

Egy hónap múlva derült ki a testület számára, hogy a közbeszerzést kiírták, sőt le is zajlott.

A nyertes feladata a településközpont komplex fejlesztéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, valamint az építéshez szükséges engedélyek, jóváhagyások megszerzése.

A nyertes az egyetlen helyi cég, a B.Futura Kft. lett. Ám az egyik pályázó, a budapesti MG Építész Tervező és Szolgáltató Kft. megtámadta az eljárást, arra való hivatkozással, hogy a B.Futura tulajdonosa, Buzgó Csanád együttműködik az zebegényi önkormányzattal.

Buzgó szakértői feladatokat végzett az önkormányzatnak, valamint a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának a tagja 2013 óta, de ő volt a felelős a Településfejlesztés, Ingatlangazdálkodás és közlekedésbiztonság, parkolás, behajtás területen gazdasági program előkészítéséért és kidolgozásáért is. A cégtulajdonos aktív szerepet vállal a települést érintő beruházásokban: ő a Zebegényi Strandfürdő tervezője és felelős műszaki ellenőre is, illetve az óvoda bővítésben is részt vett tervezőként, információnk szerint pedig a Településképi Arculati kézikönyvben is érintett volt.

Ezért Buzgó Csanádnak lehetősége volt a közbeszerzési eljárás előkészítésében részt venni, az előterjesztésekben is szerepet kapott, így már 2020 júliusában tudhatta, mi fog szerepelni a közbeszerzési kiírásban ellentétben a többi pályázóval.

Ezért, ahogy írták:

álláspontunk szerint Tisztelt Ajánlatkérő jogsértő módon járt el, amikor a fentieket mint összeférhetetlenségi helyzetet nem tisztázta és azt az összegzésben nem szerepeltette”.

A közbeszerzést így érvénytelenítették, a B.Futurát és a győri CAN Architects Studio Építész Iroda Kft.-t kizárták, utóbbit az aránytalanul alacsony összeg miatt. Az új nyertes az MG Építész stúdió lett, nettó 37.780.000 forintos árajánlattal. A B.Futura nettó 33.800.000 forintért végezte volna el a munkát.

A pénz mindent elrontott

Bár több más konfliktus is volt a képviselők és a polgármester között, úgy tudjuk, végül ez vezethetett a lemondásukhoz. Az általunk megkérdezett helyiek mind a könnyen jött pénzben látták a lemondás okát, és abban, hogy a képviselők nem akartak szerepet vállalni a botrányosra sikerült első közbeszerzés utáni eseményekben. A képviselők azt sem értették, miért nem kapták meg az információkat a közbeszerzésről, a tervekről, a koncepcióról. Ahogy egyikük fogalmazott: nem akarom, hogy engem is felelősségre vonjanak esetlegesen a polgármester döntései miatt”. Más pedig csak annyit mondott:

megérezték a pénzt, és mindenki a vályú köré sereglett, hogy magának minél többet túrjon ki. Megőrült a falu ettől az egésztől”.

Jellemző, hogy a testület és a polgármester közt addigra annyira megromlott a viszony, hogy bár Polgár László szerette volna megkapni az üggyel kapcsolatos támogatói okiratot valamint az előzetes megvalósíthatósági tanulmányt, erre nem került sor, így közölte, semmilyen döntést nem hoz addig, míg nem kapja meg a kérdéses iratokat. Ezt végül február közepén és végén kapták meg, egy titoktartási nyilatkozattal egyetemben, amit viszont se ő, se több képviselőtársa nem írt alá.

Egyesével is pótolhatják őket

Az, hogy sikerül-e feltölteni a testületet, vagy a polgármester a lemondás mellett dönt, jelenleg nem lehet tudni. A jogszabály szerint ugyanis, ha az egyéni listáról megválasztott képviselő helye üresedik meg, helyére a következő legtöbb szavazatot elért jelölt lép. A helyi választási bizottság elnökének tájékoztatása szerint: a fentiekre való tekintettel időközi választásra nem kerül sor, mert jelenleg a helyi önkormányzati választáson indult és szavazatot kapott 16 jelölt behívására van lehetőség, melyből most 5 jelöltre van szükség a jogszabályban előírt 7 fős testület létrehozására”.

Hogy ez sikerül-e, az még kérdéses. Jelen pillanatban egymás után jelentik be a jelöltek, hogy nem vállalják el a feladatot. Mindenesetre Zebegény már hozzászokott az időközikhez: 2009-ben a nyolctagú testület öt tagja is személyes ellentétek miatt távozott, 2013-ban újabb időközi választásra került sor.

Hutter Jánosné polgármester szerdán a Facebookon tette közzé, hogy a kialakult önkormányzati helyzetről és a várható következményekről hamarosan tájékoztatást adnak a lakosságnak.

 

Zimre Zsuzsa

Nyitókép: Zebegény látképe. Forrás: Youtube/galafer50

 

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás