nagytarcsa

Közel kétszázmillió forintos extra kiadással vádolják a nagytarcsai polgármestert

A pandémia egyik következménye, hogy a polgármesterek olyan lehetőséget kaptak a kezükbe a veszélyhelyzet ideje alatt, amelyet máskor nem. Az egyszemélyes döntés lehetőségét többen kihasználták, köztük a nagytarcsai polgármester, Rimóczi Sándor Vilmos is, aki 2010 óta vezeti a települést, és harmadik ciklusát kezdte meg tavaly. A Fidesz-KDNP közös jelöltjét most azzal vádolja a képviselő-testület egy része, hogy 190 millió forintot költött nem járványügyi megelőzésre.

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Ennek keretében rögtön megemelte a saját cafeteria juttatását (104/2020 határozat) évi 400 ezer forintra – de nem ez volt az egyetlen visszásnak talált ügye. A veszélyhelyzet ideje alatt 77 határozatot hozott, amivel többen nem értettek egyet, így a független képviselőkből álló képviselő-testület vizsgálóbizottságot állított fel, amellyel a veszélyhelyzetben kötött szerződéseket, kifizetéseket és határozatokat vizsgálták meg.

A jelentés szerint a háromtagú testület (Csima Melinda elnök, Bardócz Gábor, Kovács Ferenc Tibor tagok) számos olyan beruházásra bukkant, amely aggályokat vet fel.

Sor került például járda kivitelezési munkákra bruttó 40,5 millió forint értékben, amely részben a gyalogátkelőkre tervezett összegből és a karbantartási munkákra szántakból csoportosított át a polgármester. A vizsgálat megállapítása szerint viszont ezzel a szerződéssel és kifizetéssel számos probléma akadt, kezdve azzal, hogy nem tudni, milyen kritériumok alapján döntött a polgármester. Ráadásul azzal a TerepMester Kft.-vel sikerült szerződést kötni, amely be sem adott ajánlatot, sőt a szerződéskötés pillanatában (2020.05.08) még be sem jegyezte a bíróság (ez csak 2020 05.21-én történt meg). Az már csak hab a tortán, hogy a polgármester utasítására fizették ki, a pénzügyi vezető nem volt hajlandó aláírni, aggályosnak találta a szerződést – áll a jelentésben. A szerződést a polgámester írta alá.

A jelentés megfogalmazása szerint a SzMSz 7.§ 2. pontja kimondja, hogy éves szinten a Képviselőtestület nélküli kifizetések maximális összege 1 millió forint lehet, esetenként 200 ezer forint. “A dokumentumok alapján véleményünk szerint a Közbeszerzési értékhatárt meghaladó beruházásról volt szó, amely nem került kiírásra. Nem a kihírdetett nyertes ajánlattevővel kötöttek szerződést! “ – írta a háromtagú testület megállapításában.

Ezzel szemben Rimóczi álláspontja az, hogy a járdafelújítással megbízott vállalkozó egyéni vállalkozóként tett ajánlatot. “Ennek elfogadása és a szerződéskötés időszakában derült ki a kivitelező számára, hogy az adótörvény miatt ezt a munkát csak cégként végezheti el. Ezért az ajánlatát fenntartva, a cégbejegyzést kérelmezte, melyet rövid időn belül megkapott. A munkát pedig a többi árajánlathoz viszonyítva a legkedvezőbb áron és minőségben végezte el” – írta megkeresésünkre.

Felszámolás közben is kapnak pénzt

De nem ez volt az egyetlen furcsa döntés: a Közszolgáltató Kft. volt ügyvezetőjének Ősz Gyulának kifizetett 5,8 millió forint távolléti díjat, de az SZMSZ-t is hatályon kívül helyezte, és a Helyi Építési Szabályzatot (HÉSZ) is többször módosította úgy, hogy az nem állt összefüggésben a veszélyhelyzettel. Ennek következtében egy olyan telekalakítást rendelte el, amely szembement a képviselő-testület korábbi döntésével.

Meglepőnek tűnhet, hogy valaki elrendeli egy önkormányzati tulajdonú cég, jelen esetben a Grundért Sport Nonprofit Kft. végelszámolását (ebben szintén Ősz Gyula volt az egyik vezető tisztségviselő, sőt a végelszámoló is), majd úgy dönt, érdemes még invesztálni bele némi pénzt. Pedig Nagytarcsán ez történt:

a polgármester 380 ezer forintért konyhabútort rendelt, amit az általános céltartalékból csoportosított át, és ezt még meg is fejelte 342 ezer forint működési támogatással.

Egy olyan cégnek, amit épp végelszámolnak. A polgármester válasza erre az, hogy a konyhabútor az önkormányzat tulajdonában álló, sporttelepet kiszolgáló konténerek egyikébe kerül, és ennek semmi köze a céghez, akár felszámolás alatt áll, akár nem.

Ám hiába a becslések szerint 190 millió forintnyi kiadás, amelyet a polgármester a veszélyhelyzeti védekezésen túl költött el, a hattagú képviselő testület ugyan elfogadta a jelentést, a fegyelmi vizsgálat elindítását a polgármester ellen viszont nem támogatta, így 3 igen, 2 nem, 1 tartózkodás mellett minden halad tovább a maga útján. Azt azonban a polgármester is érzi, hogy nincs minden rendben, a képviselő-testület megosztott. Ahogyan ő fogalmaz: “Az lenne ideális, hogy a település érdekében egységesen képviseljék a települést. Így azon dolgoznak, hogy ellehetelenítsék a Hivatal, az önkormányzat és főleg a Polgármester munkáját. Az pedi legyen az ő döntésük, hogy egységesen felállnak, vagy maradnak.”

Bardócz Gábor képviselő tájékoztatása szerint még áprilisban több határozatot elküldtek a  kormányhivatalhoz, törvényességi vizsgálatot kérve, de ezekre még nem érkezett válasz.

Arról, hogyan éltek (vissza) a különleges helyzettel a polgármesterek országszerte, itt írtunk bővebben:

A kormány után egy ellenzéki polgármester hozta a legtöbb veszélyhelyzeti határozatot

A veszélyhelyzet utolsó napján Érd polgármestere 46 határozatot hozott olyan ügyekben, amelyekről pár nappal később a képviselő-testület is dönthetett volna. A kormányhivatal vizsgálatot indított. Csőzik László azzal védekezik, hogy saját jóslata szerint olyan ügyekben alkotott határozatokat, amelyeket a közgyűlés egyébként konszenzussal elfogadott volna.

 

Zimre Zsuzsa

Fotó: A nagytarcsai községháza homlokzata. Forrás: Youtube/SzilasTV

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás