A Magyar Közlönyben február 11-én jelent meg a MotoGP-ről szóló 2020-as kormányhatározat módosítása – vette észre a portál. A határozatban most rögzítették, hogy a hajdúnánási futamrendezés miatt alapított, Debrecenben bejegyzett Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. a tárgyalások eredményeképpen 2023-ra vonatkozóan 9 millió euró (a jelenlegi árfolyamon 3,2 milliárd forint) jogdíjat fizet a spanyol Dorna Sportsnak, a jogok kizárólagos tulajdonosának. A jogokat 10 évre kapja meg a cég, az ár évente maximum 5 százalékkal emelkedhet. Ahogy a Debreciner korábban megírta, a kormány a korábban bejelentett 64 milliárd forint mellett októberben további 800 millió forintot biztosított a hajdúnánási MotoGP-pálya építésére.
Az Uránvárosban 1986 óta működik egy színház, a Pécsi Harmadik Színház, amely az egykori uránbányák művelődési házából alternatív kőszínházzá vált. Legendás Örkény vagy Spiró és Háy-előadások otthona, kortárs magyar ősbemutatókat éppúgy rendeznek ott, mint ahogy fontos alternatívszínházi befogadóprogramot is. A színház most bajban van, az anyagi ellehetetlenüléséhez nemcsak a pandémia időszaka tehető felelőssé, hanem a korábbi városvezetés csődhelyzeti kapkodása is. A portál többrészes cikksorozatban mutatja be a színház múltját és jelenét.
A portál értesülései szerint kőolajkút fúrás, valamint kitermelésre irányuló nagyberuházásra nyújtotta be engedélyeztetési igényét a MOL Őrség Szénhidrogén Kft. a Vas Megyei Kormányhivatalhoz. Az ellenzők szerint a beruházás több kilométeres sugarú körben határérték feletti nappali és éjszakai zajterheléssel, szállópor és füstgáz terheléssel, út és csőhálózat építéssel, fakivágással nehezítené a környéken élők és ide látogatók életét. Emiatt ellehetetlenítené a pandémia miatt már amúgy is pengeélen táncoló falusi szálláshely tulajdonosokat is. Éppen ezért tiltakozó akciót indítottak.
Paloznak teljes területén tilos lesz telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani és más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött változtatást végrehajtani. Az akár három éven át is fennmaradó tilalom alól csak a már bejelentett, vagy engedéllyel rendelkező, folyamatban lévő ügyek kaphatnak felmentést. A február 15-én életbe lépő tiltásokról az önkormányzat honlapjának építési ügyekkel foglalkozó részén olvasható egy közlemény. Mint azt a portál megtudta, a döntést személyesen Czeglédy Ákos polgármester hozta a járvány miatt a képviselő-testület hatáskörében eljárva. Azt mondja, az egyre súlyosabb építési láz miatt régóta készültek a drasztikus lépésre. Most lett meg a jogi háttere annak, hogy a település bel- és külterületére egyaránt érvényes “változtatási tilalmat” elrendeljék.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2011-ben felbontott egy szerződést, hogy helyette a miniszterelnök vejének cégével csinálják meg a közvilágítást – írta meg a portál Szabó János, az önkormányzat tanácsadójának Facebook posztjára hivatkozva. A jogszerűtlen szerződésfelmondás miatt az érintett cég perelt és nyert. A jogerős ítélet szerint Hódmezővásárhely városnak azonnali hatállyal meg kell fizetnie: tőketartozásként: 21.401.828, perköltségként 2.353.52, késedelmi kamatként pedig 22.308.261 forintot. Az összesen 46 millió forintot két részletben kell az új városvezetésnek elutalnia.
A zenekarnak van saját, COVID-biztos stúdiója Szombathelyen, ahonnan tudnák közvetíteni, mégis buszokkal szállítják őket Keszthelyre és Nagykanizsára, hogy onnan közvetítsék...
„Megnyerte”, „sikerült”, „újra sikerül”, „most mi támadunk” – néhány szófordulat Orbán Viktor miniszterelnök koronavírussal kapcsolatos kommunikációjából. Míg Szlovákiában a reális...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.