gárdony

Belterjes vállalkozói kör újította fel a gárdonyi ravatalozót, az alpolgármester fia is érintett

Tavaly januárban adták át a felújított Agárdi ravatalozót Gárdonyban. Azóta kiderült, a beruházásban nemcsak az alpolgármester fia, de az egyik önkormányzati képviselő cége, és egy olyan vállalkozás is érintett, amely az utóbbi években sorra nyeri a város által kiírt közbeszerzéseket. 

Támogatási kampány

Az Agárdi ravatalozó tervezését Muray Rita alpolgármester fia, Dányádi Áron végezte. A tervezéssel kapcsolatban nem található a város honlapján semmilyen adat. Nem látni, hogy a megbízásról határozatot hozott volna a képviselő-testület, ahogy a megbízási szerződés és annak értéke sem fellelhető.

Megkerestük az alpolgármester fiát, hogy megtudjuk, a d+ architect stúdió (amelynek ő az ügyvezető tervezője) és személyesen Dányádi Áron építészmérnök milyen jellegű önkormányzati megbízásokat kapott, milyen jogcímeken és összegben.

Az alpolgármester gyermeke a válaszadás helyett magánszemélyként 30.800 forint költségtérítést kért a közérdekű adatok kiadásáért.

(Érdekesség, ahogy a legtöbb esetben Gárdony Város Önkormányzatának, úgy Dányádi Áronnak is éppen 11 munkaórára lenne szüksége ahhoz, hogy közérdekű adatokat kiadjon.)

Pedig az Infotv. 27.§ (3a), kimondja: „az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az államháztartás alrendszerébe tartozó valamely személlyel pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesít, köteles e jogviszonnyal összefüggő és a (3) bekezdés alapján közérdekből nyilvános adatra vonatkozóan – erre irányuló igény esetén – bárki számára tájékoztatást adni.”

Dányádi Áronnak mindenesetre nem ez volt az első megbízása. Tavaly ősszel a város polgármestere, Tóth István őt bízta meg a Napsugár Strandon és környékén lévő épületek tervezésével, és a látványtervek elkészítésével is 6,3 millió forint értékben.

Cégek tűzközelben

A tervezés után a kivitelezés közbeszerzése következett. Erről a képviselő-testület 2019. február 27-én megtartott zárt testületi ülésén döntöttek. Nem egy minden cég számára nyílt pályázatot írtak ki, hanem meghívásos alapon öt céget  (Fenyő-KHT, Gránit 2001 Kereskedelmi és Építőipari Kft., MAVA-PLAN Általános Építőipari Szolgáltató Kft., Palota Porta Ingatlanforgalmazó, közvetítő és beruházó Kft., PILON” Építőipari és Szolgáltató Bt). kértek fel ajánlattételre.

A közbeszerzésről a képviselő-testület 2019. április 18-án, egy rendkívüli és szintén zárt ülésen döntött. A kivitelezéssel a Helyi Választási Bizottság elnökhelyettesének a cégét, a Fenyő-KHT Kft.-t bízták meg. A kivitelezés költsége bruttó 46,2 millió forint volt.

A cég ezzel együtt az elmúlt három évben több, mint 650 millió forint értékben nyert megbízásokat a várostól.

A Közbeszerzési Hatóság honlapján található információk szerint a kialakítandó helyiségek:

  •       Ravatalozó tér 19,86 m2
  •       Manipulációs tér 4,93 m2
  •       Közlekedő és hűtő 4,18 m2
  •       Koedukált wc 4,64 m2

Továbbá igény merült fel a ravatalozó épületének ivóvíz és szennyvízhálózatra történő bekötésére is. A bekért ajánlatok után a bruttó 1,27 millió forintos munkát Dávid Zoltán önkormányzati képviselőnek, a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnökének cége, a Dávid Víz-Szer kft. nyerte.

Megkerestük a képviselőt, hogy tájékoztatást kérjünk, milyen további munkát végzett még a cége az önkormányzat számára, de többszöri kérésünk ellenére sem válaszolt.

Minden költségelemet figyelembe véve, a közel 34 négyzetméter alapterületű épület felújítása – a hozzá tartozó fedett területtel együtt – valahol bruttó 50 millió forint körül állhatott meg.

 

Gárdonyi Közlöny

Fotó: Tóth István polgármester beszél a ravatalozó felújításáról. Forrás: a politikus közéleti Facebook oldala

Megosztás