Ismét a hivatalos járványportálon közöltektől eltérő adatokat kaptunk az NNK-tól az elhunytak számáról
Az elhunytak korát és nemét tartalmazó idősoros adatbázis segítségével próbáljuk kiszámolni a járvány valódi áldozatainak számát.
Az elhunytak korát és nemét tartalmazó idősoros adatbázis segítségével próbáljuk kiszámolni a járvány valódi áldozatainak számát.
AZ NNK közérdekű adatigénylésünkre küldött válaszából kiderül, hogy 2021-ben hány fertőzött volt egy adott településen, és mennyi oltást kaptak.
Az oltott elhunytakon belül a Pfizerrel, az összes oltotton belül pedig a Sinopharm után elhunytak voltak a legnagyobb arányban.
Legutóbbi sikeres adatigénylésünkből az is kiolvasható, hogy mely településeken volt a legmagasabb az oltott elhunytak aránya 2021-ben.
Kétszer kiadták a koronavírussal kapcsolatos adatokat, kétszer megtagadták, mondván, hogy nem rendelkeznek az információkkal.
A Nemzeti Népegészségügyi Központtól kapott adatok azt mutatják, hogy az új koronavírus fertőzöttek legalább negyede kapott már minimum egy oltást.
Kollégánkat a kapcsolódó adatigényléséről, a megszerzett adatokból kiolvasható következtetésekről és a hivatalos számoktól való eltérésről kérdezték.
A Hatóság nem szabhat ki bírságot, csak felhívhatja a figyelmet az információszabadság fontosságára és a jogszabályokra.
Az Uniós tagállamok közül tíz országban még nem vezették be a negyedik oltást. Hazánkban eddig főleg időseket oltottak, Pfizer-BioNTech-féle oltással.
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. bő 3 milliárd forint hasznot termelt tavaly, a sikerhez a 10 milliárdos állami megbízás is hozzájárult.
A koronavirus.gov.hu megbízhatóságát aknázná alá, ha kiderülne, valóban jelentős az eltérés az NNK adatai és a hivatalosan közzétett adatok között.