Ráindulás és Peppa malac veszélyezteti az ellenzéki összefogás maradékát Józsefvárosban
Pikóék a kormánypárttal való összejátszással vádolják az MSZP-t, mert ráindítottak valakit a jelöltjükre a hétvégi józsefvárosi időközin.
Pikóék a kormánypárttal való összejátszással vádolják az MSZP-t, mert ráindítottak valakit a jelöltjükre a hétvégi józsefvárosi időközin.
4,67 milliárd helyett 6,17 milliárdot fizet Lázár János minisztériuma a tervezőpárosnak, mert a helyiek nem akartak mélygarázst és sportcsarnokot a Palotanegyedbe.
A Szentkirályi u. 26. szám alatti 155 éves ingatlant teljesen átalakítják, de a homlokzatát állítólag megőrzik.
Az Auróra Klímakert öt év alatt erdőt varázsolt egy parkolóból. Videóriport.
Közel félmillió forintot kér az erzsébetvárosi önkormányzat azért, hogy a kerületi cégek átvilágításáról szóló jelentését közérdekű adatkérésre kiadja. Az összeget...
A Szent Rókus Kórház előtt szerda reggel négy fát kezdett kivágni FŐKERT Zrt., a vállalat szerint a fák már menthetetlen...
Július második felében jelentek meg a VIII. kerületben azok a hirdetőoszlop-szerű, „INFO pont” nevű tárgyak, amelyekre először mindössze annyi infót...
2016 őszén jelentette be az EMMI, hogy létrehozza Budapesten a Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központot a Tavaszmező utca...
A kerti és házon belüli vendéglátóegységek engedélyeinek elvétele ellehetetleníti a civil szervezeteknek is helyet adó közösségi ház működését, mondják...
Bolba Márta, a józsefvárosi lutheránus gyülekezet lelkésze is indul az áprilisi időközi önkormányzati választásokon a VIII. kerületben. A flaszteren...
Pityinger László, alias Dopeman, indul Józsefvárosban az áprilisi az időközi választáson. A 90-es években feltűnt rapper fenegyerek képviselőként belülről...