London helyett Óbudán írták a Habony-féle „nemzetközi hírügynökség” híreit
Információink szerint a Fidesz-szövetséges médiában több ezerszer hivatkozott V4NA-nál nem folyt valóban hírügynökségi jellegű munka.
Információink szerint a Fidesz-szövetséges médiában több ezerszer hivatkozott V4NA-nál nem folyt valóban hírügynökségi jellegű munka.
Hazánkban alig 22 ezer 800 forintot kaphat havonta a munkával nem rendelkező menedékes.
A leépült menekültügyi ellátórendszer romjai között adományokból élő civilek segítenek az ukrán háborúból menekülőknek, amíg a kormány garasoskodik.
Egy félállami alapítvány 390 millió forintot adott az összejövetelt szervező Alapjogokért Központnak rendezvényszervezési célokra.
A kampányhajrában több százszor hivatkozták a kormánypárttal szövetséges médiumok az Átlátszó tényfeltárását a Datadat cégcsoportról.
A lap kiadója a klubház felújítására és más ingatlanokra fordíthatja a támogatást, amit egy félállami alapítványtól kapott.
Az álhírszájt cikkei korábban nem érdekelték még a tizenötezer követőjét sem. Amikor viszont elkezdődött az ukrajnai háború, vad lájkolásba kezdtek.
A közpénzekből felhizlalt intézet új székhelyén szauna, fitneszterem, árnyas liget és kerti pavilon kényezteti a Fidesz-barát elemzőket.
Összeesküvés-elméletekről értekezett diákjainak a konteós oldalt is szerkesztő nevelőtanár.
Perjogi trükkökkel húzza az időt az Agrárminisztérium, hogy a jogerős ítélet ellenére se kelljen kiadnia a Rogán-após cégét érintő közérdekű adatokat.
Eladásokból alig 29 milliót keresett, de 576 milliót költött a mutatós konzervatív folyóiratokat kiadó félállami cég.