rokonok

Rendőröket és katonákat tanítana lőni a miniszterelnök fegyvermániás öccsének „harci akadémiája”

Magyar Harcászati Akadémia névre hallgat az az Orbán Áron miniszterelnöki öcs elnökölte egyesület, amelyik egy nógrádi lőtéren tanítaná lőni rendvédelmi és honvédelmi szervek hivatásos, valamint tartalékos állományát. A köpenicki harcakadémia mögött álló névsor éppen nem tűnik a siker garanciájának. Egyelőre az Orbán Áron vezette, nemzetközi babérokra törő fegyverkereskedő cég is kávét árul az eredetileg még fegyverre bejegyzett farkasos védjeggyel.

A mintegy kétszáz lelkes Nógrád megyei falu, Szécsénke határában akkor is éppen zajlott az építkezés, amikor április elején a község után röviddel lefordultunk az országútról, és bezötykölődtünk egy földúton a fák közé. Az erdők övezte területet egyelőre gumiabroncsokból, földből és farönkökből kialakított halmok borítják.

Az Átlátszó kiderítette, hogy a készülő lőtéren, ha beválik a miniszterelnök öccsének, Orbán Áronnak a számítása, magyar rendőrök és katonák tanulnak majd lőni. A Szécsénke mellett épülő lőtérről eddig is lehetett tudni, hogy több szálon is Orbán Áron nevéhez fűződik:

  • Az ingatlan eleve a 46 éves férfi tulajdona.
  • Az épülő lőtérkomplexumnak pedig az a Multi Shoot Zrt. fejleszt jelenleg webszájtot, aminek Orbán Áron tavaly ősz óta a vezérigazgatója.

Orbán Áron, a háttérben biciklikkel. Forrás: Facebook

Ide van bejegyezve fióktelepe a Magyar Harcászati Akadémia nevű civil szervezetnek is, amelyet szintén Orbán Áron elnököl. A széles nyilvánosság előtt mindeddig nem ismert szervezet eredeti alapszabályának tartalmát az Átlátszó megismerte. A tavalyelőtt kelt iratban Orbán Áronék azt jósolták, hogy a későbbiekben rendőrök és katonák fognak náluk lőni tanulni.

Azok a szécsénkei lakosok, akikkel a helyszínen szóba elegyedtünk, mind hallottak a készülő lőtérről: még azt is megmutatták, a polgármesteri hivatal előtt hol szokott Orbán Áron leállni az autójával, ha itt támad elintéznivalója.

 

A Szécsénke mellett épülő lőtérről szerettük volna megkérdezni úgy Orbán Áront, mint Hevér Boglárka polgármestert, de válasz egyik megkeresésünkre sem érkezett. A miniszterelnök öccsét sem a szécsénkei kiruccanásunk során, sem a szintén a nevéhez fűződő dunakeszi fegyverboltban nem találtuk fel. A lőtérnek otthont adó faluban tett látogatásunkkor pedig a polgármester éppen házon kívül tartózkodott.

Jogászok és boltosok az akadémiában

A Magyar Harcászati Akadémia szóösszetételre Orbán Áron már 2018-ban védjegyet regisztrált, az erre a névre hallgató egyesületet végül tavalyelőtt jegyezték be, a szécsénkei ingatlant pedig 2022-ben vették fel fióktelepként. A szervezet elnöki tisztségét az alapítás óta Orbán tölti be egy féléves intermezzót leszámítva (ebben az időszakban a miniszterelnöki öcshöz kapcsolódó, egy dunakeszi fegyverboltot üzemeltető cégben is megfordult Bóka József elnökölte az egyesületet).

Az akadémia 2021-ben kelt alapszabálya szerint egyebek mellett lőtér fenntartásával és lövészet oktatásával szeretnének foglalkozni. A tevékenységek felsorolásában szerepel az is, hogy „a későbbiekben felkérésnek eleget téve rendvédelmi, honvédségi szervek számára oktatások, gyakorlati képzések, lőkiképzések szervezése, mind utánpótlás, mind hivatásos állomány szinten”.

A tervezett lőtér helye. Fotó: Átlátszó/Bodoky Bence

A szövegből nem derül ki, hogy mégis miért számítanak ilyen felkérésre. Az alapszabály megállapítja azt, hogy „az egyesület tagjai hivatás- és hobbiszerűen foglalkoznak lövészettel, valamint hivatásos állománykiképzéssel”. Az Átlátszó ismeretei ugyanakkor ez a leírás rendkívül hízelgő az egyesület a törvényi minimumlétszámot éppen hogy elérő tízfős alapítói gárdájára nézvést, amelyben információink szerint Orbánon, Bókán és egy honvédségi hátterű közelharc-kiképzőn túl a dunakeszi fegyverboltot működtető cég több alkalmazottja, sőt az Újváry és Társai ügyvédi társulás három jogásza is megtalálható.

Megkeresésünkre a Belügyminisztérium azt válaszolta, hogy az őáltaluk irányított rendvédelmi szervek vonatkozásában Orbán Áron akadémiája mindeddig nem kapott ilyen felkérést. A Honvédelmi Minisztérium hasonló megkeresésünkre nem reagált.

Egyébként nem ez az első eset, hogy Orbán Áron fegyveres kiképzésekre vonatkozó elképzelésekkel hozható kapcsolatba. A budapesti vizes vb egykori gazdasági igazgatója, a felelősségre vonás elől rejtélyes körülmények között külföldre szökött Balogh Sándor ügyének nyomozati anyagát megszerző HVG arról írt korábban, hogy Balogh vallomása szerint a férfi, Orbán és egy harmadik személy 2014-2015 körül rendszeresen megbeszéléseket tartottak. „Arról volt szó, hogy különböző rendőri és egyéb fegyveres szervek kiképzését kellene megszervezni afrikai országokban” — idézte Balogh vallomását a HVG.

Orbán Áron nem titkolta a fegyverek iránti vonzalmát

Orbán Áronról, a miniszterelnök legfiatalabb testvéréről régóta ismert a fegyverek iránti vonzalma. A Partizán már 2020-ban, az Orbán család vagyonosodásáról szóló riportjában beszámolt arról, hogy

„Orbán Áron a Facebookon nagyon durván fegyvermániás figura hatását kelti, nyilvános posztjaival egyebek mellett a szabad fegyverviselés mellett kardoskodik, másrészt maga is reklámozza egy bizonyos Global Arms Hungary fegyverbolt által kínált portékákat”.

Részlet a Partizán az Orbán-család vagyonosodásáról szóló riportjából, benne Orbán Áron nyilvánosan már nem elérhető Facebook-bejegyzéseivel, amikben egy nem hatástalanított BMP-1 harcjárművet látszik eladásra kínálni. Forrás: Partizán

A márkanév mögött akkor egy Budapest belvárosi üzlethelyiséget működtető céget, a Specops Kft.-t azonosította a videócsatorna, ami tulajdonosán, a Multi Shoot Zrt.-n keresztül egy Tűzkő Nándor nevű nőgyógyász érdekeltségébe tartozott — legalábbis papíron. (Tűzkő azóta több államosított meddőségi centrum felügyelőbizottságába is kinevezésre került, miközben a klinikák felvásárlásának szerződései hivatalosan titkosításra kerültek).

Több külföldi országban Orbán Áron ekkora már nyíltan cégtulajdonos volt: Horvátországban Circles of Angels and Devils d.o.o., míg Szlovákiában Angels Circle s.r.o. néven alapított vállalkozást. 2020 elején még arra is leszerződtek, hogy a horvát cégen keresztül Orbán átveszi Tűzkőtől a Multi Shoot többségi tulajdonát, de a biznisz kútba esett, mivel nem sikerült becsatolni a külföldi iratokat a magyar cégbírósághoz. Az egyelőre jelentős forgalmat nem bonyolító vállalkozásokban közös, hogy elvileg mindhárom cég fegyverekkel szeretne foglalkozni.

Átlátszó-grafika – kattints a nagyobb ábráért

Tavaly a Direkt36 összegezte Orbán Áron aktuális üzleti ügyeit, ezután röviddel a miniszterelnöki öcs törölte a Facebook-posztjait és megvette a Specops Kft.-t, amit Circle of Devils Kft. névre keresztelt át. Valamint átvette a Multi Shoot vezérigazgatói posztját Bóka Józseftől.

Bóka, aki a történetünkben a Magyar Harcászati Akadémia időleges elnökeként is feltűnt, korábban egy Innosped Kft. nevű cégben Orbán tulajdonostársa volt, még korábban pedig az Innoterv Zrt.-nél töltött be vezetői pozíciót. A kétezres évek elején az Innoterv volt a tulajdonosa a Sirokon működő, egyetlen jelentős magyar lőszergyárnak.

Az elmúlt néhány hónap során a Global Arms Hungary márkanév és webcím a Dunakeszin fegyverboltot működtető Multi Shoot-hoz keveredett. Ennek a cégnek az alkalmazottait találtuk meg a harcakadémia alapítói között, aminek a székhelye a vállalkozáshoz hasonlóan a dunakeszi fegyverbolt címére van bejelentve. Egyébként a szécsénkei lőtérnek otthont adó ingatlanra a harcászati egyesület és a Multi Shoot is telephelyet jegyeztetett be, a komplexum egyelőre félkész honlapját is ők csinálják.

De Orbán Áron és a Multi Shoot között vélelmezhetően korábban is volt kapcsolat. Egy, az interneten fellelhető és a cég 2020-as árlistájának tűnő dokumentumban ugyanis többször, prominens helyen szerepel majdnem pontosan ugyanaz az ábra, amelyet a miniszterelnök öccse még 2017-ben saját védjegyként regisztrált.

 

Baloldalt Orbán Áron a Szellemi Tulajon Hivatalánál bejegyzett védjegye, jobboldalt a Multi Shoot Zrt. prospektusának előlapja.

A Direkt36-cikk megjelenése után Orbán távozott a Norbi Update Zrt. igazgatóságából is, ahova alig fél évvel korábban ült be. Miközben Orbán Áron a három tulajdonában álló cég (Circle of Devils, az Angels Circle, és a Circles of Angels and Devils) elnevezésére és logójára benyújtott európai védjegyoltalmai szerint a védjegyek alatt fegyverekkel kapcsolatos tevékenységet szeretne végezni, a horvát leánycég még mindig Norbi Update termékek ottani forgalmazásával foglalkozik.

A Csáktornyán bejegyzett horvátországi cég ügyvezetőjének neve egyébként megtalálható egy helybeli idegenvezetőket közvetítő weboldalon is, mint magyarul beszélő útikalauz. Szerettük volna Végh Ivonát megkérdezni arról, hogy tényleg ő vezeti-e Orbán Áron horvát cégét. Amikor azonban az idegenvezetőnek a vállalkozás nevét említettük, a vonal váratlan romlására hivatkozva letette a telefont, többet pedig fel se vette.

Puskával mennek kávéra

Orbán külhoni vállalkozásai gyengén muzsikálnak: a horvát cég 2021-ben kilencmillió, a szlovák hatmillió forintnak megfelelő veszteséget hozott össze.

A hazai Multi Shoot százmilliós nagyságrendű forgalmakat és szolid nyereségeket ér el évente, amivel szintén nem tartozik a nemzetközi fegyverkereskedelem jelentős szereplői közé. Az Átlátszó megismerte a cég több, 2020-as datálású prospektusának a tartalmát. Az egyik ajánlatban szerepel annak a magyar fejlesztésű és gyártású Gepárd M6 Hiúz rombolópuskának a leírása is, amelyből állítólag nemrég százötven darabot vásároltak a brit különleges erők, valamint megtalálható a szintén magyar fejlesztés SAKER megnevezésű radar.

A Multi Shoot-prospektusokban szerepelnek továbbá különféle aknavetők és lövedékek. Ezek több esetben pontosan azzal a leírással, ahogy ugyanazok a termékek a ténylegesen fegyvergyártással foglalkozó, a Czechoslovak-csoporthoz tartozó, szlovákiai MSM Group a.s. online elérhető prospektusaiban szerepelnek. A csehországi központú cégcsoportnak csak a kimondottan exportékesítéssel foglalkozó ágazata kereken százszor akkora árbevételt produkált 2021-ben, mint a Multi Shoot.

Baloldalt az Orbán Áron által bejegyzett Wolf rajzos védjegy, jobboldalt a multinagyker.hu-n árult Wolf kávé logós doboza.

Az egyik prospektusban olvasható az is, hogy tíz év alatt szeretnének elismert nemzetközi szereplővé válni. Addig pedig van idő más üzletágakkal is kísérletezni. A Multi Shoot nemrégiben Multinagyker megnevezéssel indított új webszájtot, ahol különböző élelmiszeripari termékeket kínál. Köztük a Wolf Coffee elnevezésű kapszulás kávét. Amikor Orbán Áron a kapszulás dobozokon látható farkasos rajzot még 2021-ben levédette, akkor az európai védjegyoltalmi igény tartalma alapján még arra számított: a márkajelzést fegyverekkel kapcsolatban, vagy képzési célokra fogja használni.

Tavaly arról írtunk a miniszterelnök öccsével kapcsolatban, hogy a károsultak Orbán Viktor rokonságát sejtik egy sokszoros tendernyertes fővállalkozó mögött, amely több beruházásnál sem fizette ki az alvállalkozóit. Erről itt olvashat bővebben:

„Elnyomnak, mint egy csikket” – a miniszterelnök rokonságát emlegetik állami beruházásokon kisemmizett alvállalkozók | atlatszo.hu

Pár hete megírtuk, hogy Tatabányán feljelentették az alvállalkozói, Pécsett pedig szerződést bontott a megrendelője a tendernyertes építőcéggel, az Octopus Invest Kft.-vel. Cikkünk megjelenését követően özönleni kezdtek az alvállalkozók panaszai: kiderült, hogy még számos más állami beruházás és alvállalkozó építőipari cég érintett.

Szöveg: Sarkadi Nagy Márton; Videó: Bodoky Bence

Címlapkép: A tervezett lőtér helye és Orbán Áron (forrás: Facebook/Global Arms Hungary)

Megosztás