Mészáros autócégének extrém sebességéről beszélt a Klubrádióban Katus Eszter
Az Esti gyors című műsorban az Átlátszó által vizsgált közbeszerzések is szóba kerültek.
Az Esti gyors című műsorban az Átlátszó által vizsgált közbeszerzések is szóba kerültek.
Kollégánk a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának vendége volt.
Az idén Bodoky Tamás, Kiss Zsófia és Szalóczy Pál kapta a főváros sajtódíját, a Csengery-díjat.
Besztof Átlátszó című új, havi rendszerességű podcast műsorunk első részében a februárban írt legjobb cikkeinkről beszélgettünk a szerzőkkel.
A Magyar Hang hetilap műsorának vendége volt kollégánk.
A HírKlikk portál műsorában Bolgár György kérdezte kollégánkat, aki a Göd-ÉRT Egyesület képviselője is, így rengeteget tud a Samsung-gyárról.
New Yorki lakásbérlés az országspecialistának, 10 milliárdos augusztus 20-i ünnepség, és kormányközeli cégek a szerződések között.
Soha ennyien nem ültek a magyar börtönökben, mint most. Az okok összetettek.
A terv hét pontja főként kommunikációs célokat szolgál, és kevés érdemi választ nyújt az energiaválságra. De egyébként a megvalósítása sem halad.
Szalay Dániellel, a Média1 tulajdonos-főszerkesztőjével beszélgettünk a dollármédiázásról.
A szervezett illegális migrációnak egy legális köntösbe bújtatott típusáról beszélt munkatársunk a Radiocafé műsorában.