
A közmunkaprogramos pénzekkel visszaélő polgármesterről beszélt a Klubrádióban Katus Eszter
Első fokon elítélték a Baranya megyei Kárász polgármesterét és három közmunkást. Kollégánk az Esti Gyors című műsorban számolt be az ügyről.
Az Átlátszó újságírója a Magyar Hang Flaszter című műsorában Dévényi István műsorvezetővel és Ónody-Molnár Dórával, a Jelen munkatársával beszélgetett. A műsorban szó volt a rekordmagas magyar inflációról, a pedagógusok helyzetéről és az akkumulátorgyárakról is.
A polgári Magyar Hang hetilap 2020-ban döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok, köztük oknyomozó portálunk, az Átlátszó anyagainak is. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket. A lap ennek kapcsán hívta meg kollégánkat, Bodnár Zsuzsát a Flaszter című műsorba.
A Flaszter április 13-i adásában többek közt szó esett a brutális élelmiszer-inflációról és annak hatásairól, a pedagógusokat magalázó és ellehetetlenítő státusztörvényről, s arról, hogy bár Novák Katalin interjút adott volna a Válasz Online című lapnak, erre végül miért nem került sor.
Emellett Bodnár Zsuzsa a nézők/hallgatók figyelmébe ajánlotta a Magyar Hang legutóbbi számában megjelent Átlátszós cikkeket: köztük a dolgozókat rákkeltő anyagokkal veszélyeztető, selejtes akkukat feldolgozó üzemről szóló írást, valamint az Érd egykori fideszes alpolgármestere ellen megnyert perünkről és az elhíresült lombkorona-sétányról szóló cikkeinket.
Első fokon elítélték a Baranya megyei Kárász polgármesterét és három közmunkást. Kollégánk az Esti Gyors című műsorban számolt be az ügyről.
Kollégánk az elmúlt hét fontos sajtóhíreiről és eseményeiről beszélgetett a Klubrádió adásának vendégeivel.
Az adás itt visszahallgatható.
Kollégánk a hét legérdekesebb közéleti híreiről beszélgetett a Magyar Hang újságíróival. Az adás itt visszanézhető.