Áder horgászversenyt nyert, idegméreggel permetezhették a Tiszát tiszvirágzáskor, ihatatlan forrásvizek a Mecsekben
Erről írtak a vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a vidéki portálok a héten. Lapszemle.
A környezetvédelmi engedélyért megy a harc a kormányhivatal és a beruházó között. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala úgy döntött, nem lép be a perbe.
Vezér Mihály állítólag 2011-ben védte meg a dolgozatot, de az nem szerepel a hivatalos nyilvántartásokban.
Összesen 4,9 milliárdos állami támogatást kapott a lepencei strand, mégis eredménytelenné nyilvánították a közbeszerzést.
Rendőrségi vizsgálat indult mindkét ügyben, a Fidesz és az ellenzék képviselői egymásra gyanakodnak.
Erről írtak a vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Hosszú ideje tart a csend a hajdúnánási MotoGP pályaépítésnél: a helyiek halasztásáról beszélnek, a HUMDA szerint minden a terv szerint halad.
Horváth István családi vállalkozása 1,1 milliárdos árbevételt ért el tavaly, miközben jelentős uniós támogatást is kapott.
Közadatigénylés után kaptuk meg a tram-train hatósági engedélyének kivonatát. Ebből kiderül, minden egyes vonatot egyesével kell engedélyeztetni.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.