A szekszárdi polgármester „bújtatott kampányt” folytatott a jogerős bírósági döntés szerint
Szekszárdon csak úgy pörögnek az események még az önkormányzati választás után is. Bejelentés alapján a Helyi Választási Bizottság két választókerületre...
Szekszárdon csak úgy pörögnek az események még az önkormányzati választás után is. Bejelentés alapján a Helyi Választási Bizottság két választókerületre...
Amikor a britek eldöntötték, majd az EU jóváhagyta, hogy állami segédlettel építsék meg a Hinkley Point C atomerőművet, a magyar...
Augusztusban új helyre költöztött a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI): az Országos Rendőr-főkapitányság majdnem 6 milliárd forintot fizetett ki a NER-közeli...
Vas megyébe nem érkeztek voksturisták, a burgenlandi magyarok sem osztogattak krumplit a bevándorláspárti szavazóknak, de így is fölényesen tarolt a...
A 2015-ös milánói világkiállításra készült magyar pavilon tervezője szerint bő 1 milliárd forintos kárt okoz az állami költségvetésnek, hogy a...
Meseszerű megbízásokkal látnák el az emberek a magánnyomozókat, és nincsenek tisztában azzal, hogy azok nem törhetnek fel egy internetes fiókot,...
ENSZ-gyűlések, spanyol migránsok és emigránsok, valamint Trump csalóka térképe a tizenötödik VIZállásjelentésben. Nemzetközi válogatásunk a hét legemlékezetesebb adatvizualizációiból. A gazdagok...
Index: A győri polip csápjai balatoni luxusvillákban érnek össze Nem csak a Balaton partján, Polt Péter legfőbb ügyész szomszédságában van luxusapartmanja a győri...
Pest megye sok településén búcsúzik a fideszes vezetés a hatalomtól. Az új összetételű testületekben számos helyen kerültek fölénybe az ellenzéki...
Elnökválasztás Argentínában, Európa innovatív négyzetkilométerei és már alig látható populációk kerültek a hét leglátványosabb adatvizualizációinak listájára. VIZállásjelentés #14. Mit tehet...
Folytathatja a Jog és Igazságosság (PiS) pártja Lengyelország kormányzását, de a magyarországi kétharmados minta nem valósult meg – így szavaztak...
A Frank Digital Kommunikációs Tanácsadó és Szolgáltató Kft. látja el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019–2020. évi kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó...
A Welsz Tamás által kétszer is csalással átvett panamai cég, a Five Star Solution S. A. bíróságon támadta meg azt,...
Morgolódnak a lakók: korábban sosem volt problémájuk az esővízzel, most azonban teljesen szétbarmolták az utcáikat a szerintük hozzá nem értő...
Nem tolerálta tovább a pécsi lakosság, hogy a fideszes városvezetés balhés ügyletei miatt hátrányt szenvedjen a város, és lecserélte képviselőit....
Bár a megyeszékhely, a Fidesz politikatörténetében emblematikus Székesfehérvár szuperfideszes maradt, a kormánypárt Fejér megyében két jelentősebb kisvárost is elvesztett a...
Esztergom sok szempontból úttörő város: itt valósult meg először a teljes ellenzéki összefogás, már 2010-ben. Itt mutatta meg először város,...
A magyar nyelvű kurzusokat három témában – boldogság, Trianon és médiaszabadság – Jávor Benedek, Stumpf András, Bajomi-Lázár Péter, Tompa Andrea,...
Nem csak az veszélyes, ha megszökik egy rab egy börtönből, hanem az is, ha valaki észrevétlenül tud bemenni oda. Főleg,...
Vasárnap 14 fővárosi kerület lett ellenzéki többségű. Összeszedtük, hogy milyen ügyekről írtunk azon kerületek kapcsán, melyeket eddig fideszes polgármester és...